Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

Szavaztatók

"Nem újdonság, hogy a második fordulóban a Fidesz számára óriási a tét. A párthíveken úrrá lett a nemzetféltés, sokkolta őket a „komcsik” sikere; ráadásul oda a miniszterelnök-jelölt, és a helyettese is. Ez a fránya árvíz is nehezíti a dolgot – uralja a hírműsorokat. Igaz, már nem az országos médiában zajlanak a nagy meccsek, most az aprómunka, a személyes meggyőzés a cél."
Gyurcsány négy megye nyolc, Orbán két megye négy városában kampányolt tegnap nyilvánosan. Három napig csöndben voltak – ráfogták a nyuszira –, most pörögnek újra. Két függő körzet van a megyében. Egy jobbos, Vásárhely, meg egy felemás: Szeged belvárosa plusz a Homokhát. Jönnek is a vezérek, győzködni.

Orbán „titkos" gyűlést tartott tegnap Ásotthalmon – csak fidesz-aktivistáknak, akik majd hónuk alá csapják az összes szomszédot, elcipelik őket szavazni. Orbánék a kisvárosi, falusi emberekben reménykednek, de nagyon. A Fidesz elnöke nyilvános nagygyűlést a megyében nem is tartott.

Hódmezővásárhely, Mórahalom környékén erre nem pazarolták az erőt, hiszen ott nincs miről meggyőzni a választókat: totál jobboldali a vidék. Szegeden meg akkora a „ballib" fölény, hogy kár a gőzért. Pedig Orbánnak olykor varázsereje van: 2002-ben Makón két forduló között megfordította az eredményt.

A megyeszékhelyen és a Homokháton azt hirdetik, hogy rémisztő az ellenség: egy liberális, szingli nő. Vásárhelyen viszont két jobbos csap össze. Egy fideszes és egy exfideszes. Két polgármester: férfi és nő. Az ottani helyzet a Fidesz számára valójában fenyegetőbb, az ellenfél a Szövetség önnön testéből szakadt ki.

Közben Gyurcsány is országot jár. A Botkát, Ujhelyit azonnal parlamentbe küldő Szegedre a kampány véghajrájában jön majd. Egyedülálló a politikai helyzet: esélyes SZDSZ-es jelölt támogatására kell buzdítania. Szegeden ugyanis megelőzték az országos MSZP–SZDSZ összeborulást.

Már hónapokkal ezelőtt úgy gondolták, összetartoznak. Orbán Viktor – bár később inkább Mikola – a közös ellenség, a fenyegetés. Ehhez jönnek az elvégzett és ígért „közös" fejlesztések, ami minden balost és liberálist egy táborba hajt. Programjából az látszik, Gyurcsány se pazarolja az erőt. Szegeden állnak jól, ott veti be magát.

Nem újdonság, hogy a második fordulóban a Fidesz számára óriási a tét. A párthíveken úrrá lett a nemzetféltés, sokkolta őket a „komcsik" sikere; ráadásul oda a miniszterelnök-jelölt, és a helyettese is. Ez a fránya árvíz is nehezíti a dolgot – uralja a hírműsorokat. Igaz, már nem az országos médiában zajlanak a nagy meccsek, most az aprómunka, a személyes meggyőzés a cél. Orbán egyre közelebb megy a választókhoz, elsősorban kis településeken lép színpadra. Már nem óriásplakátok, hirdetések, ígéretek hozzák a szavazót. Vidékünkön most utolsó esélyként új csodafegyvert, szavaztató sereget indít harcba a falvakban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A nagy pofájú bólogató

"Vehemens gondolatok támadnak az emberben. A lánctalpas ugye, van, amennyi van, de az akár nyári… Tovább olvasom