Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

Szeged működik

JEGYZET - "Szépen lassan, lakva megismeri egymást a Fidesz és a szocialista polgármester."
Úgy szokott kezdődni, hogy lezárnak egy utat – mint most a városnapi hídi vásárra készülve az Oskola utcát – az autósforgalom elől. Pár perc, és az önkormányzat panaszkönyvében, a delmagyar.hu-n máris az alkalomhoz illő, kulturált vita bontakozik ki a szegediek és egy-két elszármazott között. Arról, hogyan lehetne jobban segíteni ilyenkor szegény autósoknak, hogy melyik nyugat-európai városban oldják meg az ilyesmit sokkal ügyesebben; hogy szükség van-e a 3-as és 4-es villamosvonal új szakaszának felújítására; hogy milyen ember az, aki nem örül az építkezéseknek, hogy mit kezdhetne inkább egymással az MSZP és a Fidesz. Végül pedig nyilván arról lesz majd szó, hogy mennyire „élhető" város Szeged, és egyáltalán van-e az itt lakóknak okuk arra, hogy magukat ünnepeljék, az „ismert körülmények közepette".

A kérdés jogosnak látszik. Két ilyen körülményes városról lehet tudni az országban. A másik a mienkénél jóval fejlettebb régióban lévő Esztergom, ahol a Suzuki már 1991-ben üzemet épített, és nem kellett számon kérni az önkormányzaton soha, hogy miért nem teremt álláshelyeket. A munkanélküliség az internet szerint 3,7 százalék. A város gyönyörű, a turisták jönnek – a független polgármestert támogató oldal mégsem tud megegyezni az erősebb Fidesszel a város működtetésének dolgairól. Egyszer elsötétült Esztergom, mert nem tudták kifizetni a közvilágítás villanyszámláját.

Szegeden viszont egyetemi városhoz méltó kísérlet zajlik: szépen lassan, lakva megismeri egymást a Fidesz és a szocialista polgármester. Néha földhöz csattan egy-két tányér, nagyon rossz házasság ez – de még egyben van, mert mintha a felek fölismerték volna, hogy nem szabad elválni a gyerekek érdekében. Minden kiizzadott döntésért mindenki egyformán felelős. Ilyen egymásra utaltság eddig itt nem volt, ez a viszonyrendszer ellentmond a magyar politika törvényszerűségeinek. Közben a közvélemény-kutatás szerint a szegedi polgármester népszerűsége nőtt. Ami talán azt jelzi, hogy a helybeliek szerint így kell folytatnia a munkát, ha tetszik ez Botkának, ha nem. Azt is üzeni, hogy nem kell őt bántani. Mintha Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester is ezt üzente volna övéinek, amikor a közös vonatos pályázat aláírásakor azt mondta, támogatja Botka László fejlesztési elképzeléseit.
Ha borzasztó nehézkesen is, de működik a város.
Ezt például meg lehet ünnepelni.

Olvasóink írták

  • 16. FanyarDárda 2011. május 25. 09:33
    „Sajna, ez nem talált. Különben azt hiszem, beismerném, ha rajtakapnának, mert tetszik ez a játék, meg a stílusjegyekre érzékeny figyelem. Azért kösz.
    És: szintén Szia.”
  • 15. Mignon 2011. május 25. 08:17
    „FeketeMamba-pl.(?)

    Szerintem.
    Ha tevedtem, bocs.
    Stilisztikailag eleg közel all egymashoz, persze en sem ismernem be...
    Nincs is ezzel semmi baj.
    Ilyenek vagyunk, na.

    Szia.

    :)”
  • 14. FanyarDárda 2011. május 25. 07:45
    „Kedves Öreg Róka,
    érdekelne, milyen nevekre tippölsz.”
  • 13. Mignon 2011. május 24. 17:13
    „Különben is, tegezhetsz nyugodtan, ahogy korabban tetted...!

    :)))

    (Öreg roka vagyok en mar ahhoz, hogy ne ismerjem fel rögtön stilusodat,
    es ne emlekezzek korabbi hozzaszolasaidra...

    "FanyarDarda"
    Nekem a korabbi nick-neveid jobban tetszettek...!)

    :)”
  • 12. Mignon 2011. május 24. 17:04
    „Ezek szeint, az en "szövegertesem" egyenlö az Ön "humorerzekevel"...

    :)”
  • 11. FanyarDárda 2011. május 24. 15:35
    „Igen Tisztelt Minyom,
    bejegyzései komoly szövegértési küzdelemről árulkodnak. Csak kitartóan, tovább. Előbb-utóbb megjön az eredmény is.”
  • 10. Mignon 2011. május 24. 10:40
    „9.

    A Fidesz-hez semmi közöm.”
  • 9. FanyarDárda 2011. május 24. 10:12
    „Kedves 4-8. Minyom, ha erről az írásról ilyesmik jutnak az eszébe, javaslom elalvás előtt az orbáncfűteát. Kellemesen nyugtat.”
  • 8. Mignon 2011. május 22. 04:44
    „Eszembe jutott.

    Egyszer egy (nem is olyan regen) egy gazdasagi cikkhez, ahol a szegedi vallalkozasokrol
    volt szo, irta T_Ibrahim:
    "Szart eri meg vallalkozni".

    Igy, akkor ehhez a Jegyzethez eszembe jutva ez, irom:
    "Szart müködik Szeged."”
  • 7. Mignon 2011. május 22. 04:23
    „Mindjart 1/2 5 reggel vasarnap, de a delmagyar.hu-t nem lehet olvasni.

    Ha Beirom a Wiki-be hogy "delmagyar.hu", megjelenik Hovany ur , a Jegyzetek es Blogok.
    Na mindegy, jobb mint a semmi.

    Különben azert vagyok ilyen koran mar ebren, mert
    tegnap koran feküdtem le...”
  • 6. Mignon 2011. május 22. 04:06
    „Most 2011. majus 22. vasarnap reggel 4-ora van.

    3-ora ota (itt legalabbis Nemetben) nem jön be a delmagyar.hu.
    10 perce felhivtam a szerkesztöseget, es az ejjeliör, aki egy becsületes ember,
    mondta nekem, hogy

    -"lehet, holnap delutan bejön valaki..."

    Meghajoltam felkeszültsege es talpraesettsege elött, jobb valaszt magam sem tudtam volna adni...!

    Mondtam a DM ejjeliörenek, hogy ne veszitsük el remenyeinket!
    (Hogy eletet öntsek bele.)

    Azota is a kepernyön csak a "Hovany-fele Vaskereskedes" reklamja lathato...

    Azerbajdzsanban egyszer felhivtam a legszebb bemondonöt a bakui tv-ben....
    (de ezt majd holnap meselem el...)”
  • 5. Mignon 2011. május 22. 00:38
    „Ha nincs mas, az ember tudja sajatmagat is vigasztalni...

    Ez, bennevan termeszeteben.”
  • 4. Mignon 2011. május 22. 00:08
    „Ilyen az ember.

    Az utolso nemet hadifoglyok 1955-ben, 10-evvel (!) a haboru utan jöttek haza a Szovjetuniobol
    Nemetorszagba.
    Az 1980-as evek közepen beszeltem volt hadifogjokkal, idös emberekkel.
    Szinte "sirva" emlitettek, hogy
    -"Engem is Adenauer hozott haza! Köszönet neki!"

    Röviddel kesöbb, "nevetve" meseltek 10-eves hadifogsaguk szörnyüsegeiröl es nelkülözesükröl.

    Ez, termeszetes!
    Az emberi agy, csak a "jora" akar emlekezni, a "rosszat" kidobja evek mulva!

    Bekeben is igy van...!”
  • 3. kisvirag.simon 2011. május 21. 18:32
    „Hurrá..ugye ,hogy győzhet az intelligencia......Szeged okos választóinak köszönhetően.”
  • 2. achilleus 2011. május 21. 11:34
    „"Ami talán azt jelzi, hogy a helybeliek szerint így kell folytatnia a munkát, ha tetszik ez Botkának, ha nem."
    --- és viszont, azaz ha teszik a helyi Fidesznek, akár nem.

    Azért is örülök ennek az írásnak, mert 2014 után sokkal több "társbérlet" lesz, kiegyensúlyozottabb országos pártpreferenciákkal. Jó lenne, ha a "ki kit győz le" mentalitás csak a választási kampányra korlátozódna (akkor elkerülhetetlen, bár vannak fokozatai), a választások után pedig a pártok igyekeznének a választóik bizalmát megszolgálni és nem elsősorban pártpolitikusként működni, egymás lejáratása a folyamatos áskálódás helyett. Önkormányzatok esetében legjobb lenne, ha valamely képviselőről menet közben nem is lehetne tudni melyik párthoz is tartozik, csak a munkája minősítené. Eddig Szeged közgyűlése, de különösen polgármestere, a konstruktív együttműködésre kiváló példát mutatott. (Nem tudom egyébként mi változott, de 4-es olyan tempóban halad, hogy le a kalappal, a hídi vásárra és egyéb rendezvényekre szükség van, és még az időjárás is fantasztikus, Bakos András írásáról nem is beszélve. Hurrá!)”
  • 1. Beemre 2011. május 21. 08:41
    „NB 1 -es gondolat!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Polgárőrizet

"A valódi polgárőrökben bízunk, a félkatonai szervezetektől inkább tartunk." Tovább olvasom