Délmagyar logó

2018. 04. 21. szombat - Konrád 8°C | 23°C Még több cikk.

Szia SZIN!

JEGYZET - "Az már nem kérdés, hogy lesz-e, mert már van. Hogy milyen lesz, az majd eldől."
Most olvastam, hogy a Szegedi Ifjúsági Napokat 1968-ban rendezték meg először. Legfeljebb annyiban hasonlíthatott a mostanihoz, hogy akkor is koncerteket tartottak, fiatalok „szórakoztak tánczenére". Vélhetően főleg helyi együttesek pengettek, ha jól ment, akkor az Illés–Metró–Omega-trióból valamelyik szintén a húrokba csapott a Tisza partján. A 80-as évek SZIN-jeiről vannak emlékeim. Az akkor menő hazai bandák játszottak a rakparton. Ezrével jöttek Szegedre az ország minden szegletéből a fiatalok. Nem sokat bajlódtak szálláshelykereséssel, parkokban aludtak, amit a városlakók és a rendőrség is nehezményezett. Lapunk akkori Csörög rovatához sorra érkeztek a telefonok: hangos a zene, mi a fenének kell ide ez a rendezvény. A 2011-es SZIN tegnap kezdődött, fogadni mernék, ma reggelre már néhányan telefont ragadtak azóta, hogy háborogjanak a hangerő miatt – még ha a keverőpultok mögött lábujjhegyen állnak a technikusok és érzéssel adagolják volumét, akkor is.

Van ami nem változott, sok más igen. A 2003-ban újraindított SZIN helyszíne, a Partfürdő ideális a fesztiválozók számára. Gyönyörű környezetben bulizhatnak, kőhajításnyira a belvárostól. Amikor kidugják fejüket a sátorból, a Tiszát, a múzeumot és a dómot látják. Visszaváltható poharakban kínálják az italokat, szelektíven gyűjtik a szemetet, papírtörölköző helyett energiatakarékos kézszárítók üzemelnek – tálcán kínálják a környezettudatos viselkedést a négynapos fesztiválon.

Csupa jó dolog. És akkor még a koncertekről nem is szóltunk. Öt hónappal ezelőtt még az volt a kérdés, egyáltalán lesz-e SZIN. Az ifjúsági ház élén vezetőváltás történt, az intézményhez tartozik a fesztivál megszervezése, tavasszal egy időre megtorpantak az előkészületek. Az már nem kérdés, hogy lesz-e, mert már van. Hogy milyen lesz, az majd eldől. A forró hangulat az időjáráson biztos nem múlik majd.

Olvasóink írták

  • 2. alfoldi 2011. augusztus 26. 00:39
    „Valaki nagy hasznához segédkezik a cikk és sajnos a város is.”
  • 1. deres 2011. augusztus 25. 17:48
    „Nem panaszként, de megjegyzem, hogy a Budapesti krt és a József Attila sgt. sarkán is "jóleső érzés", hogy az éjszaka hangoskodó fiatalok most már a SZIN zenei aláfestésével kiabálnak”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A több számmal nagyobb cipő

"De hogy is mulat a magyar úr, amikor autót vásárol? Úgy, hogy elcsábul." Tovább olvasom