Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Színházi konvergencia

"Már 2004-ben, uniós csatlakozásunk idején megjósolták: hamarosan jelentős változások várhatók a színházakban. Mert konvergálniuk kell: közelíteni az európai gyakorlathoz. Mert hosszú távon nem járható út: a nézők minden színházjegyre költött ezer forintját négyezerrel toldja meg a közösből az állam."
Aki azt gondolta, hogy a konvergenciaprogrammal járó megszorítások hatására csak iskolákat és kórházakat vonhatnak össze, zárhatnak be, nincs tisztában a realitásokkal. A magyar színházi élet sok nyűge-baja ellenére, a látványos változások dacára még mindig a béke szigetének számított az elmúlt másfél évtizedben. A legtöbb társulatban akadt például egy-két olyan művész, aki különféle okból egész évadban alig játszott tíz-tizenöt előadást – ugyanakkor 12 hónapra megkapta a nem különösebben magas, de legalább biztos fizetését. A versenyszféra robotosaként furcsának tűnt ez a teljesítménykényszertől mentes luxus, a közpénzek ilyen pazarlása.

Félreértés ne essék, nem ez a jellemző, és a szegedi színház megszüntetésre ítélt zenekara sem tartozott ebbe a kategóriába. Arra már évekkel korábban rájöttek a muzsikusok: saját érdekükben nem tehetik meg, hogy a színházi főszezonban lelépnek három-négy hétig tartó pénzszerző nyugati haknikra. Zárták soraikat és egyre többet vállaltak, mert pontosan tudták, csak akkor marad esélyük arra, hogy megtartsák állásukat, ha munkájukkal igazolják: szükség van rájuk, értéket jelentenek. Erősítette a pozíciójukat, hogy a színházi üzem működtetése is egyszerűbb, ha van egy saját hangszeres együttes, amely zenés játékoktól a musicaleken és az operetteken át a „könnyebb" operákig minden műfajban előzetes egyeztetés nélkül bármikor bevethető.

Már 2004-ben, uniós csatlakozásunk idején megjósolták: hamarosan jelentős változások várhatók a színházakban. Mert konvergálniuk kell: közelíteni az európai gyakorlathoz. Mert hosszú távon nem járható út: a nézők minden színházjegyre költött ezer forintját négyezerrel toldja meg a közösből az állam. Reálisabb árat kell majd fizetnünk a mégiscsak árunak számító belépőért – és ezzel párhuzamosan a kíméletlen teljesítménykényszer Thália templomában is általánossá válik.

Ez persze átalakításokkal, vagyis súlyos érdeksérelmekkel, áldozatokkal jár. Nem könnyű elfogadni: léteznek sikeres, egészen másfajta színházi modellek is a világban. Meg kell találni azt a konstrukciót, amelyben az önmagukat nehezebben eltartó műfajok, mint például az opera, a szimfonikus zene is életképesek lehetnek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Legyen bankár

"Az illető, a magyar szegények leendő bankárja például olvasná a Déli Aprót. Ami tele van öntudatos… Tovább olvasom