Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 1°C | 8°C Még több cikk.

Szupermárka

JEGYZET - "A szabadtéri olyan „szupermárkák" közé került, mint például az a Ford vagy a Magyar Állami Operaház"
Jókor jött a Szegedi Szabadtéri Játékok menedzsmentjének, hogy épp a fesztivál alapításának 80 éves jubileumán kapták meg a Superbrands 2011 díjat. A Dóm téri rendezvénysorozat mára az ország legnépszerűbb nyári színházi vállalkozásává vált – s ha a műsorpolitikáról, művészi színvonalról ízlés szerint lehet is vitatkozni, arról aligha: ez a tény önmagában nagy siker.

A fesztivál 2004 óta működik a Szegedi Nemzeti Színházról leválasztott önálló intézményként, pontosabban nonprofit gazdasági társaságként, és nyaranta stabilan őrzi vezető pozícióját az egyre több versenyzővel bővülő hazai kulturális piacon. Az első hat évadot sok szempontból elemző, összefoglaló kiadványt lapozgatva megerősödik az olvasóban: a mai, modern kulturális marketinget jól ismerő, kis létszámú, profi csapat vezényli le komoly szervezéssel, odaadással a két hónapos rendezvénysorozatot. A tradíció mellett ennek a szisztematikus munkának a gyümölcse érett most be azzal, hogy a szabadtéri olyan „szupermárkák" közé került, mint például az Adidas, a Ford, a HP, a CIB, a Generali, az Élet és Irodalom vagy a Magyar Állami Operaház.

A Superbrands minősítés nemcsak jól kommunikálható, PR-szempontból kiaknázható védjegy, hanem kötelez is. Érzik ezt a szabadtéri felelősei. Kesselyák Gergely, a fesztivál művészeti vezetője tegnap arról is beszélt: a legtöbb jogos bírálatot kiváltó hangosítás terén máris előreléptek. Tavaly lapunk számolt be arról, regensburgi szakembereket kértek fel, hogy az ottani kiváló minőségű hangosítást adaptálják – a Szegeden rendelkezésre álló technikai eszközök felhasználásával – a Dóm térre. Idén lézeres műszerekkel méréseket végeztek, beállították a szerintük optimálisnak tekinthető hangosítási rendszert. Jövőre talán már nem lesz szükség hosszú zenekari hangbeállásra, három szakember munkáját tudja ellátni egy; a hangminőség érezhető javulását is remélik.

Kisebb-nagyobb hasonló lépésekből még sok kellene, mert könnyen sorolhatjuk a létező gondokat: elengedhetetlen az esőmentesítés, a több illemhely, a vendéglátás színvonalának javítása. A fesztivál finomhangolására van szükség ezután is.

Olvasóink írták

  • 1. alfoldi 2011. július 15. 08:42
    „Intéztek maguknak gyorsan egy "hatalmas" kitüntetést, mert érzik, hogy baj van.

    Remélem, nem befolyásolja a döntéshozókat!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Made in China

"Kínában minden adott: lelemény, kitartás, munkás kéz – divatosabb szóval humánerőforrás –, valamint tőke." Tovább olvasom