Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Találkozni jó

"Indulhatok előre is, hátra is, jobbra is, balra is, gyalog, biciklivel, busszal vagy villamoson, valakivel mindig találkozom. Baráttal is, ellenséggel is. Jó barátból van a kevesebb, se hideg, se melegből több, és ellenséget is összegyűjt idővel az ember egy tálra valót."
Indulhatok előre is, hátra is, jobbra is, balra is, gyalog, biciklivel, busszal vagy villamoson, valakivel mindig találkozom. Baráttal is, ellenséggel is. Jó barátból van a kevesebb, se hideg, se melegből több, és ellenséget is összegyűjt idővel az ember egy tálra valót. Úgy vagyok evvel, mint az ételek királyával: de sok káposztát meg kell enni azért a kis húsért. Tisztességes tanyai származéktól hallottam ezt is, legalább negyven évvel ezelőtt.

Elindulok tehát gyalog, Fölsővárosból Alsóvárosba, mert várnom gyötrelem, gyalogolni viszont szabadjeggyel is jó. Kettővel-hárommal biztosan összefutok közben. De ha igazán belegondolok – hosszú úton időmből kitelik –, elrágódhatom rajta, kiket szalaszthattam el közben. Ha például busszal mentem volna. Vagy biciklivel, a kertek alatt, ahol a motorizált madár se jár. Vannak nagy titkok az életben, soha nem tudja meg a magamfajta.

Rágódásaimba az is belefér, hogy állítólag hatmilliárdot is meghaladja a lajstromba vett emberiség. Rengetegen vagyunk, Istennek legyen hála. És ennek minden tagja – ébrenlétben biztosan, de sokan vagyunk, akik álmunkban se tudunk leállni –, minden másodpercben gondol valamire.

Ide már villámagyú emberek kellenének, ha valaki elő akarna rukkolni vele, hány gondolat hullámzik napjában keletről nyugatra, északról délre, és vissza. Csak egyet hadd emeljek ki a nagy rengetegből, és azonnal egyszemélyes törvényemmé is kodifikálhatnám, parlamenti többség nélkül. Rövid az élet, és a sok káposzta mellett azért hús is akad, de a becsületes embereknek, ha csak lehet, találkozniuk kell. Ha törik, ha szakad. Ha ezen az utcán megyünk, ha azon.

Néha közvetítőkre is szükség van, máskor magától jön az alkalom. Eljutottam már odáig is, hogy a legjobb barátságok a műtőasztal mellett köttetnek, de ez akkora luxus, ellenségeimnek se ajánlanám. Atyai jó barátom, szoktuk mondani, és időközben, szépen, lassan, de meg nem állva, atyaivá válunk valakiknek magunk is. Helyre kell igazítanom előbbi sorrendemet, jó sorsom segített, mégis több a számon tartott barátom, mint a tolakodó furkálgatóm. Plusz, mínusz, kakas, tik, és még mindig marad. Elvileg megeshet, hogy ellenségünké válik, akit barátnak tudtunk, de soha nem volt az igazi barát. Özönével derülnek ki például, kik voltak a besúgók. Talán genetikailag volt beléjük kódolva a hitványság, de olyan is akadt, akit úgy megszorongattak, saját magáról is jelentett volna.

Látásból ismerek csupán sokakat, és lerí a tisztesség az arcukról. Soha meg nem tudom még a nevüket se, bár naponta elkerekezünk egymás mellett. Ahogy rostálódik az emlékezet, az is megesik, tudom ám, ki vagy, azt is, hogy csöpög belőled a tisztesség, de ha keresztre feszítenek, a neved akkor se jut eszembe. Legalább fél órát beszélgettem egykor valakivel a Széchenyi téren. Minden szavunk talált, a fogaskerekek szépen forogtak eszünk tokjában, és egymásba kapaszkodtak. Egyszer csak megbillent a fejemben a vízmérték. Mondd már meg, jó komám, ki is vagy te?

Se holt, se eleven nem lett.

Erősen bízom benne, azóta sokan követnek az ilyen felejtésben is. Így szokott ez kezdődni, először a nevek szóródnak ki a nagy tülekedésben. Ne tessék búsulni, jön utána sok más is. A barátság azonban maradandó. És találkozni nagyon jó, amíg a földön fölül vagyunk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabad emberek…

"Biztosan emlékeznek sokan arra az eleget nem idézgetett igére, hogy szabad ember szabad országban… Tovább olvasom