Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Temetői fényben

JEGYZET - "Az élet sokszor tragikusabb dolgokat művel, mint a halál."
Napok óta bent vagyunk a halottak napi ünnepkörben. A maga összes kellékével, kiskapával, gereblyével, krizantémmal, mécsesekkel. Rendezgetjük, szépítgetjük szeretteink sírját, akárcsak otthonunkat húsvét tájt. Mondják is az idősebbek ilyenkor, szép a temető. Az is.

A legbölcsebb hagyományok egyike, hogy kultúrája és napja van annak, amikor az élők – évente legalább egyszer – látogatóba mennek halottaikhoz. Jó találkozni velük, még így, utólag is. Ritka kegyelmi állapot az a békesség, amely szerintem betölt mindenkit, aki e különös napokon a temetők magányból faragott szentélyébe lép. Jó odahalni kicsit elhunyt szeretteink mellé, s ők is visszaelevenednek kicsit hozzánk. Apák és anyák, férjek és feleségek, szülők és gyermekek, fivérek és nővérek, tanítók és tanítványok, barátok és barátnők borulnak egymás nyakába azokban a picinyke gyertyafényekben. Itt már nincs harag, nincs veszekedés, semmi bántás, minden ráncot, hétköznapi gyűrődést kisimít az ölelkező emlékezés. Soha annyi őszinte megbocsátás és bocsánatkérés, mint ilyenkor! Miért nem lehetett akkor így, élőben is? Mert ahogy a halál, az élet is egészen más.

Ez az időszak talán jó alkalom arra is, hogy elgondolkodjunk egy kicsit a múlandóságon – a sajátunkon is. Mert – talán egyedüli igazságossága és fix pontjaként az életnek – ebben nincs kivétel. Gárdonyi Géza pofonegyszerűen fogalmazott: „Ahogyan Isten kibocsátott erre a világra, éppúgy vissza is szólít!" Mindenkit. Az nem mindegy persze, hogy a kettő között mi történik. Az élet sokszor tragikusabb dolgokat művel, mint a halál. Hányszor mondjuk szeretteink sírjánál, hogy legalább nem szenved már szegény – se betegség, se félelem, se rémálom, se rémvalóság nem gyötri már. Ő már jó helyen van – szeretjük hozzátenni, saját megnyugtatásunkra.

Normál esetben persze senki nem várja a végső behívót, teszünk a Biblia figyelmeztetésére, hogy nem tudhatjuk sem a napot, sem az órát. Az életre vagyunk trenírozva, no! Ahogy egy francia filmrendező írta valahol: „Lefeküdtem a földre, becsuktam a szemem, és a meghalást gyakoroltam, de a beton hideg volt, és féltem, hogy megbetegszem."

Hanem aztán egyszer csak eljön a pillanat minden ember életében, amikor – ha még egyáltalán van ideje – elkezd spekulálni azon, hogyan lehetne „túlélni" saját halálunkat. A válasz: sehogy. Vagy mégis. Tudásunk, tapasztalatunk szánalmasan csekély, legfeljebb vigasztaló hitünk lehet arról, hogy van-e, s ha igen, mi lehet „odaát". A klinikai halálból visszatért emberek – immáron köteteket megtöltő – élménybeszámolói azonban új dimenzióit nyithatnak a halállal és túlvilággal kapcsolatos reményeinknek. Csupa szépet mesélnek „halálukról": lebegnek, kilépnek testükből, kívülről látják, érzékelik önmagukat, alagúton suhannak át, közben – mintegy önértékelésként – lepereg az életük; gyönyörű fény, örömet sugárzó isteni lény közeleg feléjük, többen elhunyt szeretteiket is látni vélik. Fáj, hogy még vissza kell jönniük.

Lehet, hogy a halál nem más, mint egy nagy utazás. Csak a „becsekkolás" körülményei ne lennének olyan átkozottul lehangolók! Ami ellen viszont még itt, mi, földiek tudnánk tenni a legtöbbet: ha megőriznénk egymás emberi méltóságát az elmúlás utolsó pillanatáig. Már ez felérne egy fél feltámadással!

Olvasóink írták

  • 1. mazsolaszolo 2011. november 10. 11:21
    „"Fáj, hogy még vissza kell jönniük."

    Bizony, hogy fáj, de még mennyire. És az a legfájdalmasabb, hogy beszélni sem igen lehet senkinek erről, mert legjobb esetben is csak nagyképű bolondnak tartják az embert.

    A test a lélek ruhája. Felveszed, játszol benne valamit, amiről csakis te tudod, hogy miért játszod és meddig, aztán leveszed, és legközelebb egy másik jelmezt keresel. Csak az a baj, hogy amikor a jelmezben vagy idelenn, rendszerint elfelejted, hogy miért pont ezt választottad a Gardróbból... :( És nem is te, hanem Te.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Spárta jó

"A spártai körülmények csak edzenék a diákokat: ami nem öl meg, az erősít." Tovább olvasom