Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Térromantika

"Te jó ég, hiszen itt már alig maradt pavilon! – nyílt kerekre a középkorú asszony szeme a csodálkozástól Szeged Szent István terén. Tétova téblábolásom alighanem bizalomgerjesztő lehetett, ugyanis fél perccel később már egy kerékpárját toló férfi is mellettem horgonyzott le egy pillanatra."
Te jó ég, hiszen itt már alig maradt pavilon! – nyílt kerekre a középkorú asszony szeme a csodálkozástól Szeged Szent István terén. Tétova téblábolásom alighanem bizalomgerjesztő lehetett, ugyanis fél perccel később már egy kerékpárját toló férfi is mellettem horgonyzott le egy pillanatra. Csak ennyit mondott: na, végre, hogy eltűnik innen ez a kupleráj – s mászott is fel a bicikli nyergébe, hogy drótszamara keréknyomában csókolózhassanak az esőcseppek.

Már csak a csönd szegődött mellém. A félig szétvert falak mögött, a víztorony tövében sárga gúnyás munkagépek ásítoztak, a nem is oly régen még vevőkre váró piacozók helyén csupán hideg szél söpörte a tört aszfaltot. A túl hosszúra nyújtózkodó tél miatt akár még szomorú gondolatok is kergetőzhettek volna bennem a piac romjait látva. De egy csöpp szomorúság sem ejtett sebet rajtam. Mert nagy igazságszolgáltatás készülődik itt, kérem – húztam fejembe a sapkám –, Szeged most kér bocsánatot a tértől, amiért évtizedeken át pusztulni hagyta.

Romantikázni persze lehet. Felidézhetjük, hogy ezen a téren csukták be maguk mögött az ajtót azok, akik a híres-neves Búza kocsma torkot fojtogató, szemet maró füstéjbe szálltak alá az olcsó sör kedvéért. Felvillanhatnak emlékeink mélyéről azok az évek is, amikor a Szent István tér Szeged legforgalmasabb pontja lett, itt randevúzott a rendszerváltás előtt a lengyel nyomor a magyar szegénységgel.

Minyimum, madam – mondták a be a tényleg utolsó árat a Krakkó, Varsó, s ki tudja még milyen város mellől érkező árusok, mi, szegediek pedig itt tanulgattuk, milyen is a hamisított adidas, meg az alig hiányos, Polski Fiathoz rendszeresítet szerszámkészlet.

A lengyelek aztán, ha nem is Paradicsomba, de a Cserepes sorra mentek az egykor virágzó zöldségpiac szomszédságából. A vigyorgó, pirospozsgás paradicsomok helyére meg rongyos lapú könyvek, összefirkált szexmagazinok, rozsdás biciklicsengők, félretaposott sarkú cipők lopóztak. A bódék mögött bortól bódultak könnyítettek magukon, s nem marad a térnek olyan sarka, ahol egy-egy kéregető ne nyújtotta volna a kezét.

– Tudja, uram, hogy itt egykor búzapiac volt ám! Azért lett Búza annak idején a kocsma is – ajándékozott néhány éve egy kisüstis illatcsíkot húzó férfi Szent István téri sétám során helytörténeti ismeretekkel. És szája szélét nagy ügybuzgalommal nyalogatva közölte: a teret egyébként 1880-ban nevezték el leghíresebb királyunkról, ő meg e tengernyi információért egyetlen kisfröccsre valót kér csupán. Régen volt – a ma már magasan nyújtózkodó társasházak helyén még fabarakk állt, a Csongrádi sugárút sarkán romtanyában gyülekeztek a patkányok. A tér Bocskai utcába kapaszkodó sarkán pedig egy ormótlan panel törte azon betonfejét: én ugyan hogyan kerülhettem ide? Néhányszáz méternyire a városháza tornyától, az örökké virágmosolyú Széchenyi terétől.

A panelháztól a Szent István tér nem tud megszabadulni ezen a tavaszunkon sem. De fodrásznál járt már a víztorony feje: új színek díszítik kobakját, s hamarosan összes szépségétől káprázhat szemünk. Fák nőnek itt majd ki a földből, virágot kapálgathat a városi kertész, s az ÁNTSZ-től a térre küldött ellenőr sem esik majd hanyatt, ha bekukkant egy-egy újonnan felhúzott pavilonba. Szent Istvánról elnevezett terünk egy lépést sem tett, de most, éppen most, szemünk láttára sétál be a XXI. századba. Kívánjunk hát neki sokkal boldogabb új életet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyelvében él a nemzet

"A Fidesz kettes számú díszzsidójának nevezte Pásztor Tibor budapesti szocialista képviselő… Tovább olvasom