Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Tiszta vizet

JEGYZET - "Forraljunk csapvizet egy fél óráig, majd öntsük ki átlátszó kancsóba, és várjunk vele 1 napot."
A víz a legjobb szomjoltó, hőségben leginkább ennek fogyasztását javasolják a szakemberek. Ha víz, akkor pedig falmelléki – az utóbbi évtizedig ez volt mindenki számára a természetes. Emlékszem, amikor megjelentek a boltok polcain az első ásványvizes palackok, döbbenten álltam előttük: ki az a hülye, aki pénzt ad a vízért, ami „ingyen van".

Aztán eltelt pár év, és ma már én is hordom haza a PET-palackokat.
Úgy gondolom, az ásványvíz–csapvíz kérdése éppúgy két táborra szakítja az embereket, mint a szegedi vagy a bajai halászlé. Van, aki erre, más arra esküszik, és persze mindenki alá tudja támasztani a maga igazát. És ahogy mindenben, úgy gondolom, ebben a kérdésben is valahol félúton van az igazság.

Az interneten legalább annyi érvet találunk a csapvíz mellett, mint ellene, és ez igaz az ásványvízre is. Kérdés, kit mi győz meg inkább. Én, mivel vizuális típus vagyok, már ott az ásványvíz mellett tettem le a voksomat, amikor elképzeltem azokat a csöveket, amelyeken évtizedek óta folyik át a vezetékes víz. Az a víz, amelyben bizonyítottan előfordul arzén, urán, rádium, ólom, bór, nitrit és nitrát, ammónium, valamint mindenféle vegyszer- és gyógyszermaradvány. Ezek ellensúlyozásaként pedig nyomják bele a jó öreg klórt. Hogy mindez az egészségügyi határértéken belül van benne – nos, annyira nem vigasztal.

Persze az ásványvíz sem tökéletes mindig. Elég csak a közelmúltban fekáliával fertőzött ásványvíz botrányára gondolni, de emlékszem a régmúltból olyanra is, hogy palackozott csapvizet árultak ásványvízként. Amit gyártanak, az szennyeződik is, és nem mindig azt kapjuk, amit ígérnek – örök törvény. Én azonban úgy gondolom, nem mindegy, hogy ritkán vagy folyamatosan. És egyébként is: ha van világbajnok ásványvizünk, ami a szaúdi hercegnek is megfelel, miért ne felelne meg nekünk is?

Állítólag szemléletes a kísérlet: forraljunk csapvizet egy fél óráig, majd öntsük ki átlátszó kancsóba, és várjunk vele 1 napot. Utána látható, hogy mi az, amit „egészséges" ivóvízként iszunk. Nem kellenek tudományos vizsgálatok, adatok és számok – ezek után el lehet dönteni, megfelelőnek tartjuk-e a vízminőséget.

Olvasóink írták

  • 7. öregferkó 2012. július 18. 23:18
    „A szerző totál laikus, vagdalkozik ( pld : tele van a vize (lete) rádiummal, uránnal !! sőt ?????
    Más : MINDEN természetes víz tartalmaz ásványi anyagokat ( nátrium, kalcium, stb. vizoldható sókat !
    DE ezek abszolute szükségesek a szerevezetünknek. Ez a szőke nő csináljon ön-kisérletet : egy hétig csak desztillált vizet igyon !!! Bele is dögölhet !”
  • 6. mazsolaszolo 2012. július 17. 18:31
    „Na, akkor a jó magyar megint-nagy-hisztériakeltés helyett tessenek venni vízszűrőt (pl. Britát), beleönteni a csapvizet és bétenni a hűtőszekrénybe. Ha otthon vagyok, soha nem teszek másként - az egyébként ihatatlanul gumiízű, fürödni hideg-inni meleg szögedi vízzel. Az ilyen eszközöket tessék időnként alaposan elmosogatni, a szűrőt előírásszerűen használni és cserélni, ha "lemerült". És ennyi. Az angol királynőnek is megfelelne, olyan tiszta a víz.

    Azt pedig tessék elfelejetni, hogy gyógyszermaradványok vannak a csapvízben, mert ultra nagy marhaság. De jól hangzik, és jól meg lehet vele mindenkit ijeszteni.”
  • 5. ráérő 2012. július 17. 17:15
    „Ezer liter ásványvizhez "jár" 666 db(!!!) 1,5 literes PET palack,ennek, a palackozásnak és a szállitásnak a költségeit ,+ÁFÁ-t kell megfizetni a többi a viz ára és minősége”
  • 4. gipszk 2012. július 17. 16:54
    „És akkor ennek a cikknek ne higgyek ?
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/a_csapbol_is_asvanyviz_folyik/2289295/”
  • 3. uborka 2012. július 17. 16:36
    „ÉN A FELSŐ VÁROSI VIZET ITATNÁM A VÍZMŰ VEZÉR KARÁVAL,MERT IGEN IS TUDJÁK,HOGY ROSSZ A VÍZ MINŐSÉGE,DE NEM VERIK MAGUKAT,MINT MÁR ÍRTAM, AZ IGAZGATÓ 1 MILL. 2 HENTESE 750 EZER FT-OT TESZ EL HAVONTA,NA MOST MIÉRT VERJE MAGÁT, HISZEN KI TESZIK A ZRT-BŐL.EZEK AZ EMBEREK NEM SZAK EMBEREK EZEKET A MINDENKORI PÁRT TETTE ODA,NEM KELL TUDÁS, CSAK A PÁRTTAL EGYET ÉRTENI,ÉS MEG FELELŐ KOCSIVAL ADNI A KÜLSŐSÉGNEK, UGYAN MÁR EGY 27 ÉVES ,A SZILÁNK MUNKÁSA VOLT, AKKOR HOGY ÉRTHET A VÍZHEZ??????????? ABLAK ÜVEGEZŐ MUNKÁS EGYIK NAP A MÁSIK NAP VEZÉR IGAZGATÓ, EZ IS CSAK SZEGEDEN LEHET.”
  • 2. gipszk 2012. július 17. 11:16
    „Meg főleg nem zárunk egy cikket úgy, hogy "Állítólag szemléletes a kísérlet", miután a lead-ben azt hintjük el, hogy meg is csináltuk a kísérletet.
    Akkor kérek képeket, összehasonlító videót, vagy valamit.”
  • 1. macs 2012. július 17. 10:51
    „javaslom, hogy nézzen bele abba az edénybe, melyben a teavizet forralja! Az edény vízköves, mert a vízben oldott állapotban lévő ásványi anyagot kicsapódnak a forralás hatására. Ezek után javaslom, hogy a teát ásványvízzel csinálja. Meg fog lepődni, mert ebből a vízből is ki fognak csapódni az oldott anyagok.
    Az Ön által leírtakat olvasva végképpen nem értem, miért szoktak az egészséges táplálkozás bajnokai az ásványi sók fontosságáról beszélni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamvak a szélben

"Egyre kevesebben képesek megfizetni a testes temetés több száz ezer forintos költségét." Tovább olvasom