Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Törött angyalszárny

"Alapvetően jó emberek vagyunk. Ami úgy tör elő belőlünk ilyenkor ünnepek táján, mint búvó patak bő víz idején."
Alapvetően jó emberek vagyunk. Ami úgy tör elő belőlünk ilyenkor ünnepek táján, mint búvó patak bő víz idején. Szorítsunk is vagy imádkozzunk, hogy kitartson szentestéig, holnapig meg holnaputánig. És azutánig.

Lions klubos barátaimmal, karácsony előtt, évek óta gyűjtjük az adományokat a legszerencsétlenebb sorsú, halmozottan fogyatékkal élő gyerekek számára. A helyszín mindig a Cora Áruház főbejárata. Egyórányi csodát próbálok most néhány mondatba sűríteni.

Nem voltam elég figyelmes, mert egy szemlátomást szegény asszonyt is megszólítottam, hogy adakozzon a szerencsétlen sorsú gyerekek javára. Zavarban volt szegény, összevissza kotorászta zsebeit, mígnem talált egy százforintost. Odaadta, mondta, szégyelli, hogy csak ennyit tud adni, de neki sincs több pénze. Invitáltam, jöjjön, válasszon valamit a gyerekek által készített emléktárgyak közül. Szabadkozott, nem, nem, ennyi pénzért nem jár semmi. Karon fogtam, közelebb húztam asztalunkhoz, vegyen el bármit, a legszebbet. Elvett. Azt a picinyke angyalkaszárnyat, ami nem sokkal korábban tört le az egyik kis gipszlenyomatról. Hiába mondtam neki, hogy az a száz forint nekünk sokkal kedvesebb, mint sokak ezrese, kétezrese, ötezrese,  hiszen ő most minden pénzét odaadta a még nála is elesettebbeknek. Ahogy érkezett, ugyanúgy el is tűnt a forgatagban… Úgy emlékszem, Krisztus-arca volt. Egy középkorú férfiút szándékom ellenére leválasztottam családjától, neki mondtam el, hogyan élnek a fogyatékos gyerekek, s mit tudunk javítani életkörülményeiken mi, egészségesek. Akart adni, de az előresietett asszonynép kabátjával együtt betolta az áruházba pénztárcáját is. Azt mondja, majd kifelé jövet adakozik. Jeleztem, mi már akkor biztosan nem leszünk itt, hiszen hamarosan csomagolunk. Megnyugtattam, ne csináljon ebből problémát, nem a pénz számít, hanem a jó szándék, amit hálásan köszönünk. Kisvártatva, a sietségtől kissé ziláltan, visszaérkezett drága emberünk, elhelyezte pénzét adománygyűjtő perselyünkben – úgy emlékszem, neki is Krisztus-arca volt. Volt egy kötöttsapkás, bőrkabátos emberem, akire nagyon megharagudtam, mert úgy lerázott, mint kutya a vizet. Futtában mondta, nagyon siet, majd visszajön. Persze. És visszajött. Egyszer csak ott termett előttem, mintha az égből pottyant volna közénk. Itt vagyok, most mondjad, mire gyűjtötök, miben segíthetek? Krisztus-arca volt.

A december, az advent, a karácsonyi készülődés tényleg megforgatja az embereket. Lassan már úgy érzem, beleszédülünk a jó cselekedetek gyakorlásába (áldott szédülés), lapunkban is elvesztettük a fonalat, képtelenek voltunk beszámolni valamennyi jóságról. Csak a Délmagyarország, a szegedi önkormányzat és a Rádió 88 közös szeretetsátrában tizenhat cég látta vendégül nap mint nap azokat, akikről év közben hajlamosok vagyunk megfeledkezni.

Van valami egyetemes csoda abban, ahogy a szentestéhez közeledve valamilyen láthatatlan aranyszálak hálózzák be a világot, összekötnek ismerősöket és ismeretleneket, szegényeket és gazdagokat, erőseket és gyengéket, fiatalokat és öregeket. És mindenekelőtt a családokat. Az aranyszálak talán itt a legfinomabbak, de a legérzékenyebbek is, könnyen elszakadhatnak. Mert ilyenkor a legnagyobb az elvárásunk, de a felelősségünk is egymás iránt. No nem az ajándéktárgyak számában, értékében, minőségében, mert akkor régen rossz, hanem gesztusokban, figyelmességben, s ha kell, bizony hogy kell, türelemben, megértésben. Egy szóval a szeretetben. De ne harsányan, hanem úgy, ahogy Márai Sándor tanítja: „Szeress egészen mellékesen és szelíden".

Nekünk, szerencsésebb sorsúaknak megvan a lehetőségünk, hogy ne csak csupán illúzió maradjon a karácsony bejgli ízű, narancsillatú, fenyőgallyas, csillagszórós, szent varázsa. Vannak viszont közöttünk olyanok, akiknek éppen ez az este az év legnagyobb megpróbáltatása. Pár óra múlva eltűnik mindenki az utcákról, a villamos is leáll, a moziban sem vetítenek filmet, a kocsma is bezár. Ez a csönd azonban nem az ünnep bensőségessége, ez az apátlanság, az anyátlanság, az otthontalanság, a nélkülözés, a szeretetlenség rémisztő csendje.

Minden tekintetben jó alkalom tehát a ma este arra, hogy a pásztorokhoz vagy a háromkirályokhoz csatlakozva, valamennyien bekukucskáljunk abba a kis betlehemi jászolba.

Olvasóink írták

  • 1. .suhym. 2007. december 24. 10:23
    „Karácsony
    Bernáth William

    Hó nem szitál. Az ég derűs.
    Csupán az este hűs.

    A szív örül: Jézusra vár.
    A lélek: fénysugár.

    Havatlan pusztán mély a csend
    egy csillag megjelent.

    Az arcokra kíváncsiság
    mély áhitata szállt.

    Idézve látom múltamat...
    a gyémántos havat.

    S míg lelkem Jézust keresi:
    szívem békével van teli.
    ..............................

    Áldott, békés Karácsonyt kívánok:
    suhym”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százas a bugyiban

"Tudom, tudjuk, hogy hihetetlenül fontos nap volt a tegnapi. Történelmi nap, a javából. És én mégis… Tovább olvasom