Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

Törzsi gyűlés

JEGYZET - "A megválaszolandó kérdések itthon is csak egyre szaporodnak."
Miközben a nagy elvonások idejét éljük, 70 millió forintos költségvetési támogatással rendezték meg a hétvégén a bugaci pusztában a hun és türk tudatú népek hagyományőrző találkozóját, amelynek védnökségét Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke vállalta. A korábban a szélsőjobbhoz kötött szeánsz a Fidesz figyelmét is felkeltette. „A jelenlegi magyar kormány külpolitikai stratégiájával teljes mértékben összhangban van a Kurultáj szervezése, a keleti nyitás politikájának megvalósulását segíti, hozzájárul annak eredményességéhez" – hangsúlyozta a Külügyminisztérium kelet-európai és közép-ázsiai főosztályának vezetője.

Nézem az MTI képeit, olvasom a beszámolókat; meglehetősen eklektikusnak tűnik ez a fajta hagyományőrzés. A Magyar Turán Szövetség tagjai a múlt század rossz emlékű csapatára hajazó, csodaszarvasos fekete egyeningben feszítenek; nomád harcosok paroláznak középkori sodronyinget viselő vitézekkel; a pogány mitológia keveredik a keresztény tanokkal, az ősi koponyalékelésről szóló beszámoló a trianoni kesergővel. Nagy a katyvasz. Tiszta Félázsia.

Akadnak elemzők, akik azt állítják: a Fidesz az ősmagyar romantikára fogékony százezreket így szeretné elhódítani a Jobbiktól. Közben másokat pedig elveszít. Kifinomult francia és német műveltségére, remek kapcsolatrendszerére büszke, eddig az Orbán-kormány hívének számító ismerősöm méltatlankodik: nemrégiben Berlinben, egy rangos nemzetközi társaságban olyan kérdéseket tettek fel neki Magyarországról, ami miatt életében először szégyellte magát.

A megválaszolandó kérdések itthon is csak egyre szaporodnak. Számomra máig emlékezetes Anna Karenina volt még 1990-ben, szegedi színésznőként az azóta az oknyomozó újságírás egyik legkitartóbb, legkövetkezetesebb hazai egyéniségévé vált Ferenczi Krisztina, akinek bátor, leleplező írásait a Felcsút környéki földek visszaélésgyanús földhasználati pályázatairól rendszeresen közli az atlatszo.hu. A szabadságáról feltöltött akkumulátorokkal visszatérő kormányfőnek most talán arra is marad energiája, hogy végre megválaszolja a kínos kérdéseket, melyeket a portál a választópolgárok nevében is megfogalmazott a szűkebb-tágabb családjához, környezetéhez köthető birtokokkal kapcsolatban.

Félázsia vagy Európa, törzsi vagy országgyűlés – mindegy. Amíg Orbán Viktor nem vezeti be a demokrácia helyett azt a „más típusú politikai rendszert", addig ezekre és további hasonló kérdésekre miniszterelnökként illene választ adnia.

Olvasóink írták

  • 6. macs 2012. augusztus 13. 19:48
    „Batu kán és az által vezetett tatár sereg ???????????”
  • 5. Büfékocsi 2012. augusztus 13. 14:03
    „Tetszik, nem tetszik "kedves" Hollósi úr, a 2. hozzászólás nagyságrendekkel jobban kifejezte, ill. leírta miről is szól a Kurultáj, mint ahogy azzal ön próbálkozott.
    És itt ismét fényesen világít, hogy a valódi értékeket nem lehet pénzért megvenni. Mert ugye a rokon népek nem üdvözölnének bennünket rokonaikként, és nem tartottak volna meg bennünket emlékezetükben, ha semmi közös múlt, és rokoni szál nem lenne köztünk. Igen megtartottak emlékezetükben annak ellenére, hogy immár több mint ezer éve Európa szívében élünk, és ezekkel a népekkel és a velük való rokonság kérdésével még csak nem is foglalkozhattunk. Annó már a Habsburg hegemónia idején próbálták meggyőzni a népet, hogy mi valami nagyon távoli rokonai vagyunk a finneknek, ami persze vicc, úgy ahogy van.
    Azt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy amennyiben ez az összejövetel olyan sokakat "zavar" e-hazában, ill. megpróbálják ezt minden erejükkel Európába nem illő, értelmetlen, és értelmezhetetlen bohóckodásnak beállítani, akkor azok a magyarok akik ezt fontosnak tartják nagyjából jó úton járnak, és jó helyen keresgélik múltunk gyökereit! A múltunk megismerése, és egészséges identitástudatunk ellen törő propagandisták, ha mással nem is egy dologgal biztosan tisztában vannak, egy népnek, nemzetnek akkor van jövője, ha van múltja is. Ha nincs múlt, nincs jövő sem!”
  • 4. macs 2012. augusztus 13. 13:35
    „Nem tudom miért, de eszembe jutott a Sea Stallion, egy 1040 körül épített viking hajó replikája, mely nemzetközi legénységével a dániai Roskilde-ből elhajózott Dublinba. Csak ennyi, és nem több.”
  • 3. alfoldi 2012. augusztus 13. 10:25
    „Tessék szétnézni a nagyon trendi hazai fesztiválok környékén, ha fél-ázsiát, kőkort akar látni! Azokról nyilván nam szabad valós cikket írni.

    Nem kellett volna elmenni, ha már írni szándékozott róla?

    A valaki azt mondta, hogy - alapú újságírás ma is élhet?”
  • 2. Citerás 2012. augusztus 13. 10:17
    „Tisztelt Szerkesztő, Hollósi Zsolt!
    Érdekes, és sok szempontból tanulságos volt a Hollósi-féle cikk elolvasása, mivel gondolatokat ébresztett, máris elérve a legfőbb szándékát. Remélem ez volt a legfőbb szándék!
    Vannak az országban olyan emberek, akik nem kívánnak mindenben politikát látni, mert abból már jó ideje nagyon elegük van. Természetesen, bizonyára ebben a programban is jelen volt a ránk Magyarokra annyira jellemző politizálás, ám voltak ott sokan olyanok is, akik nem ezért mentek oda. PL: érdekelte őket a történelem, a múlt, a származásunk....
    Voltak sodronyinget viselő vitézek, voltak gyalogos katonák, ám ezek az ország ismert hagyományápoló csapatainak képviselőiként vettek részt a rendezvényen.
    Voltak húsz ázsiai ország fiai, lányai, akik - tetszik-nem tetszik - a hun-türk tudatú népek küldötteiként köszöntöttek bennünket, Magyarokat.
    Voltak fekete egyeninges férfiak a Magyar Turáni Szövetség képviseletében, akik példás rendet teremtettek az utakon, a rendezvény telses területén.
    Voltak hihetetlenül érdekes, látvényos,zenei-tánc programok a küldöttek prezentálásában. Ezek, ráadásul nagy számban, és profi előadásban.
    Voltak kiváló képviselői a magyar népi kézművességnek.
    És nem utolsó sorban, voltak olyan magyar vendégek - mint például mi is, és még nagyon sokan mások - akik nem az MTI képeit nézegetve, mások beszámolóiból morzsálgatva írják le véleményüket a kormányfőről, a téma mögé bújva.
    Ezek az emberek azt is tudják, hogy a régi koponya lékelések miért, és hogyan történtek, valamint azt is, hogy trianoni kesergőről már csak azért sem lehetett beszélni, mert-egyrészt nem erről volt szó a programban sem-, másrészt ilyen előadásra nem is került sor.
    Ugye azért a cikkben is akad elég nagy katyvasz?
    Vannak dolgok, amiket a történelem elfújt. Ilyen például az előző társadalmi rendszerünk, és az azt folytatni kívánó politikai párt ténykedése is.
    Vannak azonban olyanok - például : népünk eredete-, amelyeket ugyancsak megpróbáltak katyvaszként kezelni, ám a genetikai kutatások ellen már nem nagyon érdemes kavarni.
    Tiszta Félázsia -írja a cikkben Hollósi úr -. Igen. Közel fél Ázsia jelen volt, akik között múltunkat nem szégyellve, sőt büszkén vállalva mi Magyarok szervezőként voltunk jelen, egy jól sikerült Kurultáj keretében.
    Tisztelettel: Nagy István - olvasó”
  • 1. v.imre 2012. augusztus 13. 09:16
    „Elég katyvasz, összefüggéstelen tartalmú, értéktelen jegyzet...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nemzeti sport

"Sokféle érzést generálnak egy közösségben a sportsikerek. Ám erről a sportolók nem tehetnek." Tovább olvasom