Délmagyar logó

2018. 11. 14. szerda - Aliz 8°C | 15°C Még több cikk.

Türelem, trágyázva

JEGYZET - ˝Csak nehogy megint a szomszéd trágyázza meg.˝
Akinek egyébként is minden azonnal kell, azon sokat nem változtat a napokon át tartó hőség. Legfeljebb annyit, hogy megtapasztalja, hogyan szokott ő viselkedni másokkal. Kezdenek ugyanis elszabadulni az indulatok. Egy ordító ember állította meg húgomat két napja, amikor kislányával sétált a belvárosban: nekem nincs semmim, nektek minden sikerült! – üvöltötte, és nem derült ki, hogyan jutott erre a következtetésre. Végül be is intett nekik, hogy biztosan értsék, amit kell.

A napokban késelte meg vitapartnerét egy szegedi férfi. Féltékenység miatti tömegverekedésről is írtunk a héten. Hogy egy kicsit távolabbra tekintsünk, Baranyában egy 18 éves fiú kergette kaszával társasházi szomszédját. A hőség nemcsak a felnőtteket viseli meg, két gyerek is autó elé hajtott biciklivel a szomszédos megyékben. A szegedi közlekedésben is hiánycikk a türelem, erre rátesz egy lapáttal a kánikula, a feltúrt utakkal „karöltve".

Az én agyam akkor durrant el, amikor végigsétáltunk a rakparton vendégekkel, gyerekekkel – üvegszőnyegen. Aztán másnap szemből, a Laposról, kellemesen lehűlve megláttuk a fekete szemeteszsákokat. Takarítottak. Csak türelmesen ki kellett várni. A nyaralóövezetben legalább nincs a por, a bűz. Aki el tud vonulni vízközelbe, annak könnyebb higgadtnak maradni – hinnénk. Amíg rá nem jön, hogy a szomszédok a háza elé eresztették a túlcsordult derítőből a szennyvizet, és az úton bokáig áll a büdös lé – mert ez történt Sziksósfürdőn. A 21. században, Európában itt tartunk, az sem számít, hogy saját gyerekeiket is megbetegítheti a szennyezés a hőségben. A panaszos szomszéd azonban nem tesz feljelentést. Bízik benne, hogy a figyelmeztetés megteszi a hatását – a bírság biztosan többe kerülne, mint az ürítés –, és legközelebb kihívják a szippantós autót. Úgy legyen! – mondjuk magunkban, és közben irigyeljük a türelmét. Pedig rózsát terem, csak nehogy megint a szomszéd trágyázza meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Menők vagytok

"Aki pedig a kisgyerekek játékait töri össze, az még csak nem is ember." Tovább olvasom