Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Új balhé

"Gyurcsány úgy bukott meg, hogy egy tömegpárt élén sem tudott jövőképet mutatni."
Rendőrök oszlatnak el vagy kétszáz egyenruhást, akiknek szervezetét betiltották, végighajkurásznak néhány száz szimpatizánst Budapest belvárosán, kiráncigálják és előállítják szélsőjobboldali párt elnökét, szóval megint van balhé. Pedig az őszödi ciklus lényeges kérdései eldőlni látszottak: Gyurcsány megbukott, az MSZP összeroskadt, az SZDSZ-ből kispárt is nehezen lesz egyhamar, minden arra utal, hogy a következő választásokon a Fidesz jobboldali néppártként jelentős győzelmet arat majd. Ennek a balhénak más tétje van, mint eddig volt.

 A választási palettán megjelent, és meglepően nagyarányú támogatást szerzett a Jobbik. Ideológiáját, standardjait már ismerhette a választó, de tényleges ismertséget korábban főleg az szerzett a pártnak, hogy szövetségeseként emlegetve a Fideszt próbálták lejáratni vele. Így visszatekintve ártatlan időknek látszanak már azok az évek, amikor egy ilyen negatív kampány tényleg célba érhetett. Ma, amikor a Jobbik európai választási szavazataiból majdnem 30 százalék származott korábbi szocialista szavazóktól, ráadásul úgy, hogy 40 százalékuk meg a Fidesztől ment át, jó pár metodikát eldobhatnak a politikai piárosok.

Sokáig úgy tűnt, a Fidesznek semmit nem kell (pontosabban: nem szabad) tennie a választási győzelemért. Mert ha mond valamit, annak megosztó visszhangja lehet a nemzeti liberálisoktól a radikális jobboldaliakig terjedő támogatói közt. Csak hagynia kellett a kormánypártokat folytatni, amit elkezdtek. Ha a Gyurcsány-kormány csak egyszerűen megbukott volna, akkor ez lehet, hogy így is marad. De Gyurcsány úgy bukott meg, hogy egy tömegpárt élén sem tudott jövőképet mutatni az embereknek, nem volt kidolgozott, elfogadott, meggyőzően képviselt nemzeti víziója a jövőről. Az Őszöd utáni morális megrendülés, majd a tényleges gazdasági válság jövőbe vetett hit nélkül hagyta a nemzet közösségét. A Fidesz a középosztályú, aktív munkavállalók és demokrata gondolkodásúak elé egyelőre sikerrel állítja a munka és a rend értékeit, de ebből a körből túlságosan sokan kerültek már ki, vagy nem is voltak benne sosem.

Itt nyílt esély a Jobbik erősödésére. Jött egy párt, amely nem abból indult ki, mi vitte sikerre a polgári demokráciákat Európában, milyen erőfeszítések, milyen munka van egy nemzet felemelkedése mögött, viszont hatékonyan tudja kifejezni a közösség sérelmeit és ellenségképeit. Nem köti sem kormányzati, sem ellenzéki felelősség, s noha kormányzati szerepről vizionál, aligha lenne képes kiállítani megfelelő számú és felkészültségű szakértőt, akikkel államigazgatási, külpolitikai, modernizálási vagy más területen komolyan lehetne venni. Azonban azt a Jobbik is tudja, hogy elnökének pontosan mikor kell odaülnie a Magyar Gárda tagjai közé, hogy a rendőrség szállítsa el onnan, látványosan. Nem egyéb ez, mint szereplés, aminek az ismertség növelése és a saját tábor összetartása a célja. 

Gyurcsány kocogott, táncolt, elveszett gyereket talált. A Jobbik vezetőjének az áll érdekében, hogy a nemzet áldozataként mutatkozzék. Hát megteszi.

Olvasóink írták

  • 20. szpirigonzálesz 2009. július 07. 12:06
    „yurcsány politikai szélhámos.
    Vona ösztönösen politizáló szélsőséges.

    Köztük talán csak annyi lehet a párhuzam, hogy Fletó szélhámossága is ösztönös.”
  • 19. ClarkGriswald 2009. július 06. 22:30
    „Van ellenpólus is gyerekek: http://www.partizaninfo.blogspot.com/”
  • 18. achilleus 2009. július 06. 20:24
    „16. hozzászólás Logaritmus 2009.07.06. 20:13
    Vannak egy páran akik nem tudnak elszámolni vagy nem emlékszenek semmire....”
  • 17. comet 2009. július 06. 20:18
    „Gyurcsány úgy bukott meg, hogy Bajnai fojtatja a művét, vagy inkább bűnét, tehát hólabdája továbbgurul..
    Gyurcsány Ferenc azon felül hogy folyamatosan becsapta a választóit és eladósította az országot kimutyizva belőle böszméivel amit még lehetett, még az alapvető demokratikus jogától is megfoszthatta a lakosságot.
    Gyurcsány Ferenc csak az előrehozott választásokkal kerülhet ki a magyar politikából, remélhetően a belőle élő söpredékével együtt. A többi a bíróság dolga lesz.”
  • 16. Logaritmus 2009. július 06. 20:13
    „Kedves achilleus, aki egy olyan pártnak az első embere, amelyikről az Állami Számvevőszék mondja ki, hogy 90 millió körüli összeggel nem számolnak most már 6 éve, arra nem kell egy normális demokráciában semmit rákenni, ez önmagában elég volna a megszégyenüléshez. Na persze Magyarországon ilyen esetben fel sem merül sem a lemondás, sem a magyarázat követelése, hanem dalolva követik a hű hívek. :) Hidd el, én mindezt sajnálkozva de mosolyogva nézem. Ki fogjuk nőni ezt a gyerekes felszínességet.”
  • 15. achilleus 2009. július 06. 19:20
    „14. hozzászólás Logaritmus 2009.07.06. 18:51
    Hááát Logaritmus, ez a hozzászólás rád vall. ----Tele van a börtön szocialistákkal, a szocialista kormány börtöntöltelékekkel, és te - a valóságtól hihetetlen mód elrugaszkodottan - azon morfondírozol, hogy vajon Vonának milyen vaj LEHET(NE) éppen, ha nagyon megvakarnánk, a fején. Csak aztán Vona miatt össze ne fosd magad az ország sorsán való aggódásban. Ugye te sem hiszed, amiket írogatsz? Vagy mégis??
    Csak aztán nehogy itt köss ki: http://barikad.hu/node/31444,”
  • 14. Logaritmus 2009. július 06. 18:51
    „12. hozzászólás trainman: ne haragudj, de ez nem ferdítés hanem az Állami Számvevőszék megállapítása. Ahol az emberek azt kezdik hinni, hogy egy politikai párt vezetője hitelesebb, mint az ÁSZ akkor ott baj van a fejekben de a hitelességgel is. Elismerem, tényleg nincs tele a sajtó ezzel a dologgal. Talán éppen azért, amit .suhym is mond, azaz hogy kapóra jön az MSZP-nek de a Fidesznek is a Jobbik hirtelen támadt népszerűsége? Az MSZP megoszthatja vele a jobboldali szavazókat, sőt akár szembe is fordíthatja őket (de magától is bekövetkezhet ilyesmi). A Fidesz örül, hogy a legotrombább rajongói lekopnak és kevés emberveszteséggel kicsit tisztább és vállalható táboruk lesz megint akikkel nem nekik kell már törődniük. Ha mindent elmondanának Vona Gáborról és a Jobbikról amit tudnak, akkor ennek az újonnan jött embernek a hitelessége megtörne, és ki tudja hova vándorolna át a Jobbik mai közönsége. Ki tudja, mivel tudják Vonát esetleg zsarolni. Ne felejtsük el, a mai állapot látható, sejthető. A múltban viszont egy polgári körben volt Orbán Viktorral. Előtte meg egy harmadrangú területi képviselő volt aki fagyasztott brokkolival házalt. Sokat köszönhet az őt felfuttatóknak. Ne legyél naív, egy olyan párt mint a Jobbik nagyon sok pénzt emészt fel, és magyar viszonyok közt nincsenek azok a nagyvonalú nyugdíjasok, akik a szükséges százmilliókat össze tudnák dobni egy-egy kampányra. Ha meg külföldről jönnek a pénzek, amögött bárki lehet.”
  • 13. trainman 2009. július 06. 16:36
    „11. hozzászólás .suhym. 2009.07.06. 16:03
    Olvastam a Gondolán ma reggel ezt a cikket, és már akkor sem értettem vele egyet! Most a Fidesz kreál egy új ördögöt, mint ahogy az MSZP csinált Orbánból patást, az új ördög Vona Gábor, és serege a Gárda. Ebben nagy az egyetértés, érdekes módon a Fidesz, és az MSZP között! Félnek az új erőtől! Mindent elkövetnek, hogy befeketítsék.”
  • 12. trainman 2009. július 06. 16:31
    „Logaritmus 2009.07.06. 16:03
    Miért nincs ezzel tele a sajtó? Hidd el, mindent kihasználnának ellenük a mai helyzetben. Ez ferdítés, összemosás, ezt te is nagyon jól tudod, körülbelül az a kategória, mint a lefejezős gárdista. Érdekes módon, ez a hír az európai parlamenti választások előtt került elő először, de ott van a válaszomban az is, a hibákat kijavították, és az ÁSZ köszönte szépen. Ez nem egészen olyan, mint Zuschlag és bűntársai ügye!”
  • 11. .suhym. 2009. július 06. 16:03
    „Nyiri János 2009. július 6. 08:57
    Vona Gábor megütötte a főnyereményt

    Tagadják ugyan a kormányoldalon, de az események menete feltűnően kedvező a Jobbiknak. A kormánypárti sajtó folyamatosan a Jobbikot állítja be a szoclib fő ellenfelének, és az elmúlt napok eseményei is kifejezetten a Jobbik malmára hajtják a vizet. Pontosabban fogalmazva a hatalmat féltő erők mintha kifejezetten a Jobbik erősítésén dolgoznának.

    A balsajtó harcias Jobbik-ellenessége azért bizonyult hasznosnak a Jobbik számára, mert erősítette azt a látszatot, hogy a dilettáns - sőt bűnöző - kormányzatot a Jobbik fogja csak igazán leváltani és elszámoltatni.

    Ehhez kapcsolódott a Fidesz közeli sajtó Jobbik-ellenessége, amelyet az EP-választási kampány generált. Ugyanis a Fidesz aktivistái körében igen erős Jobbik-szívóhatást érzékeltek. Ez a szívóhatás azzal párosult, hogy a Jobbik immár több, mint két éve folyamatosan és elsősorban a Fideszt bírálja. Így mostanra a Jobbikot üti a szinte teljes magyar sajtó.

    Az emberek sajnálni szokták azt, akit igazságtalanul bántanak az erősebbek. A Jobbik most a gyenge pozíciójában van, tehát növeli az iránta érzett szimpátiát, ha bántják. A Jobbik azért van a gyenge pozíciójában, mert nem részese az Országgyűlésnek. A gyurcsányi 2006 óta pedig hovatovább kifejezetten előny nem bent lenni, mármint ebben a mostani Házban. Aki most az Országgyűlésben ül, a választók mind nagyobb hányadának a szemében egyetemlegesen felelős az ország lezülléséért. És a Fidesz egyre kevésbé tudja elhárítani magától a ,,tettestárs" vádját.

    Mindezek tetejébe a hétvégén a kormány rendőrsége volt szíves megtenni azt a fincsit Vona Gáborral, hogy erőszakkal bevitte egy demonstrációról. Vona Gábornak ennél nagyobb reklámot - ráadásul ingyen! - soha senki nem tudott volna csinálni. A szegény Vonát ütötték a csúnya rendőrök...

    Momentán a kormányközeli ATV honlapja is a Vona elleni rendőri agresszióval foglalkozik, képes-hangos anyagukat a Hír TV-től vették át. Az ATV irányvonala szépen kiegészíti az MSZP hivatalos vonalát, amelyik - mily érdekes! - nem a Jobbikkal, hanem a Fidesszel foglalkozik a szombati demonstráció kapcsán.

    Van egy gyermekjáték, ha jól tudom, partizán a neve. A kidobós speciális válfaja, az egyik csapat kétfelől próbálja kidobni a másik csapat játékosait. Csakhogy a partizánban mindkét csapat tagsága támadhat kétfelől, ellenben a mai magyar politikában az MSZP és a Jobbik harapófogóba szorítja a Fideszt, amely egyedül van, nincsen segélycsapata az MSZP hátában.

    Történelmi tapasztalatok arra intenek, hogy a Jobbik az MSZP mögött álló sötét hatalmi erők segédcsapata. Természetesen a Jobbik tagjai és főleg szimpatizánsai ezt visszautasítják. Kételyeikre (kételyeinkre) maga a történelem fog válaszolni. De ha feltételezzük, hogy hosszabb távon is fennmarad a mostani demokratikus berendezkedésünk, akkor a dolog logikája folytán akár biztosra is vehetjük, hogy a Jobbik fogja megmenteni azokat a sötét erőket, amelyekre az imént utaltunk.”
  • 10. Logaritmus 2009. július 06. 16:03
    „9. hozzászólás trainman: értem, tehát ha a Jobbik nem tud elszámolni - mint az együttműködés jogutódja - kb. 90 MILLIÓ Ft állami támogatással és a benyújtott számláik 90%-a nem hiteles, akkor abból nem kell ügyet csinálni... Pffff. Undorító.”
  • 9. trainman 2009. július 06. 14:11
    „4. hozzászólás Logaritmus 2009.07.06. 13:23

    Amiről te írsz, az a MIÉP-JOBBIK , Harmadik Út együttműködés 2006-2007 évi gazdálkodásának ellenőrzése során történt. Az ÁSZ talált hibákat, ez tény, de a hibákat kijavították, és nem volt semmi szankció, mert akkorát azért nem hibáztak. Számviteli mulasztás történt, ebből kár lenne ekkora ügyet kreálni! A Jobbik közel sem kapott, és költött el annyi közpénzt, mint teszem fel a Fidesz, SZDSZ, MSZP. Ebben gondolom, egyet értünk.”
  • 8. .suhym. 2009. július 06. 14:04
    „Gratulálok ismét!

    Baráti társaságban, ahol egyetlen MSZP-SZDSZ hívő sem volt, nagyjából ezeket a gondolatokat fogalmaztuk meg.

    Ugyanakkor a rendőrség szombati fellépéséről igencsak negatívan vélekedtünk/vélekedünk.”
  • 7. achilleus 2009. július 06. 14:01
    „6. hozzászólás theseus 2009.07.06. 13:44
    Az uborkafás óta ezt hajtogatja, olykor a megjelölt forrás ellenére is:
    http://www.delmagyar.hu/jegyzet/uborkafa/2099415/”
  • 6. theseus 2009. július 06. 13:44
    „"Ma, amikor a Jobbik európai választási szavazataiból majdnem 30 százalék származott korábbi szocialista szavazóktól, ráadásul úgy, hogy 40 százalékuk meg a Fidesztől ment át, jó pár metodikát eldobhatnak a politikai piárosok."

    Panek Úr! Kíváncsi lennék e számok forrására - persze egy tárcában nem kellenek jegyzetek, de bele is lehetett volna írni a szövegbe. Egyébként általában szimpatikusak a forrásai, csak ezek az adatok sántítanak. Több megyében, ahol korábban a szocialisták nyertek, most a Fidesz lett az első, második a Jobbik, és csak harmadik az MSZP. A Fidesz még soha nem nyert ilyen arányban - sőt, még egy párt sem Európában -, tőlük tehát aligha vett el szavazatot a Jobbik. Az MSZP és a Jobbik együtt jóval kevesebb szavazatot kapott, mint a Fidesz, míg 2 éve még a szocialisták nyertek. Elég egyértelmű tehát, hogy honnan vándoroltak el a szavazók.
    Jelenleg egyébként az MSZP és a Jobbik hasonló támogatottságú középpárt, egymás legfőbb riválisai. Az ilyen akciókkal - no meg a most életbe lépett újabb megszorításokkal - borítékolható, hogy további szavazók vándorolnak át a szociktól a Jobbikhoz, és a két párt várhatóan országosan is helyet cserél majd a következő választásokon.”
  • 5. cyt 2009. július 06. 13:36
    „Csak tőmondatokban:
    1) Vona Gábor elveihez hűen, helyesen, mértéktartóan cselekedett. Példamutató volt a hívei szempontjából. Az meg természetes, hogy akármit is tesz, azt a jelen kormány nem nézi jó szemmel. Még a levegővételét sem...
    2) A remdőrség ismételten jogellenes volt. Ebben az országban ugyanis a rendőrség a diktatura eleme, a kormány teljes mértékű kiszolgálója, nem pedig a rend őre. Bizonyítja ezt az, hogy a "lefogottak" között 1-2%-ban maradtak csak olyanok, akik ellen valóban lehetett vádat emelni, a többiek csak "el kellett hogy szenvedjék" a rendőrség önkényét és a jogsértéseket. A mai magyar jogrendszer azonban "részrehajló", ami az egyes ügyek jogi procedúrájának hosszúságában nyilvánul legjobban meg.
    3) A Jobbik előretöréséért a legtöbbet maga a kormány, az MSZP-SZDSZ párt-páros tett és tesz még ma is. Ennek a két pártnak az idióta politizálása éleszti a magyar lakósókban az ellenszenvet a kormánnyal szemben és egyben a szimpatizálást a Jobbikkal és eszméivel. Aki ezt nem látja és nem érti, az ebből a szempontból is alkalmatlan kormányzásra.
    4) A hétvége ismét hozott 2-3 % pluszt a Jobbik oldalára. Megérdemlik, mert ők valóban a mások hibáiból tanulnak.”
  • 4. Logaritmus 2009. július 06. 13:23
    „Trainman, "hanem égő autókra, felborult kukák látványára" valóban nem volt, de volt sörösüveg dobálás, ólmos bot lefoglalás, stb. amit "persze" tudtommal a HírTV nem mutogatott. Nem illik a békés tüntetők koncepcióba. Ettől függetlenül a rendőrség fellépése nem egy esetben túlzó volt, pl. felesleges volt a füvön ücsörgőkre gázt fújni viszont a tüntetés elleni fellépés szerintem kötelessége volt a rendőrségnek.

    "de miért kell hátsó szándékot feltételeznünk egy becsületes ember megnyilvánulásából"
    http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=275769&fr=rss
    "A Párt a 2006. és 2007. évi pénzügyi beszámolóit nem készítette el, így a párttörvényben előírt határidőben és formában, a Magyar Közlönyben sem tette közzé."
    "A 2006-2007. évi időszak könyvvezetési feladatait utólag, megbízási szerződés alapján külső vállalkozó végezte el, azonban a főkönyvi könyvelés valódiságát a Párt társelnökei feladatkörében nem biztosították, mivel 2006. évben 46%-ban, 2007. évben 97%-ban a könyvelés alapjául szolgáló bizonylatok nem minősültek hitelesnek. "”
  • 3. trainman 2009. július 06. 12:55
    „Hát Panek úr, egy kicsit vitáznék önnel, ha megengedi! Szerintem Vona azt cselekedte, amit az erkölcsi érzéke diktált neki, több volt ebben az őszinteség, mint Gyurcsány vallomásában, amikor bevallotta, hogy ő tudja, milyen ma Magyarországon nyugdíjasnak lenni. Draskovics elvtársék nem erre számítottak, hanem égő autókra, felborult kukák látványára, és összecsapásokat a Gárdisták, meg a rendőrök között! Nos! Ez nem jött össze! A polgári engedetlenség, a passzív ellenállás inkább szimpátiát kelt az emberekben, és most ez történt a Jobbikkal, és az elnökével, ebben azt hiszem, egyetértünk, de miért kell hátsó szándékot feltételeznünk egy becsületes ember megnyilvánulásából? Olyan nincs, hogy valaki komolyan gondolja azt, amit mond, és a szívéből cselekszik? Honnan tudja ön, hogy a Jobbik nem tudna kiállítani megfelelő számú és felkészültségű szakértőket? Az úgynevezett válságkezelő kormány az tud?”
  • 2. Logaritmus 2009. július 06. 12:55
    „"Orbán a közelmúltban - szűk körben - maga idézte követendő példaként a kormányzó alakját a Magyar Gárda kapcsán, mondván: "úgy kell elbánni velük, mint ahogy Horthy Miklós elbánt a nyilasokkal; adni nekik egy pofont és hazazavarni őket"."

    Az MSZP, SZDSZ ki nem állhatja a gárdát. A Fidesz/KDNP csapatfőnöke a fenti kijelentést tette. A magyar választóknak csak törpe része támogatta a választásokon ezt a szektaszerű szervezetet. Most megkapták, amit Orbán igért nekik, és a Fidesz nem is nagyon kritizálja a történteket, a párt lapja, a Magyar Nemzet is csak annyit jegyez meg: "Meglehetős zavaradottságra utal az az intézkedéssorozat, amelyet a rendőrség produkált a hét végén." Semmi dráma, semmi diktatúra emlegetés. Feltűnő.”
  • 1. achilleus 2009. július 06. 12:35
    „Vona Gábor minden szempontból a leghelyesebben cselekedett.
    És - kedves Panek Úr - uye nem gondolja, hogy akik elvitték, azok rendőrnek öltözött Jobbikos aktivisták voltak?
    Az írásából csak ezt az egy - a rendőrségi hülyeség kategóriájába tartozó - momentumot hiányolom.
    Gyurcsány táncikálását és egyéb ökörködéseit Vona tettével párhuzamba állítani pedig nagyon erős otrombaság, Orbán 2006. október 23-i meneküléséről megfeledkezni - ami inkább párhuzamba állítható lenne Vona tettével - magyarázatot sem kíván Öntől. Egyébként nem minden csak "színház", létezik olyan is, hogy bajtársiasság, bármily hihetetlennek tűnik.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hiszekegy

"Lehetett tudni: közpénzről van szó, milliárdokról." Tovább olvasom