Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Új önbizalom

JEGYZET - "Az egykori szépreményű pannon puma mára a karaván végén poroszkáló göthös gebévé változott."
„Magyarország nem az euroszkepticizmus, hanem egy új önbizalom országa" – fogalmazott Martonyi János a vezető osztrák konzervatív napilapban,
a Die Pressében tegnap megjelent vendégkommentárjában. A külügyminiszter – akit a magyar kormány legszalonképesebb hangjának tartanak – időről időre igyekszik el- és megmagyarázni Nyuga-
ton Orbán Viktor politikáját. Mert ott elég nehezen tudják követni. Pontosabban: egyre inkább kezdik érteni, hogy Orbán számára az Európai Unió is csak abból a szempontból fontos, hogyan tudja aktuális belpolitikai céljaira felhasználni. Ha épp Magyarország a soros elnök, vagy ha az elnyerhető óriási forrásokról van szó, akkor tekintélyes nemzetközi szervezet, amelynek jó, hogy tagjai vagyunk. Ha elvekről, közös értékrendről, demokratikus alapokról, akkor egy hanyatló, pocsékul vezetett, bürokratikus kóceráj, amely rossz útra tévedt, a balliberálisok, a multik és a bankok nyomása alá került, ráadásul megengedhetetlenül pártpolitizál.

Martonyi az osztrákok meggyőzésére most azzal érvelt: lám, a kifogásolt gazdasági intézkedések máris meghozták első gyümölcseiket. Magyarország kikerült az uniós túlzottdeficit-eljárás alól, tartósan a pénzügyi piacról tudja finanszírozni magát, és még a gazdasági növekedés is megindult. Hozzátehetjük: a növekvő új önbizalom jele az is, ahogyan kurucos öntudattal ötvözött balkáni eleganciával Matolcsy jegybankelnök kiakolbólítja Pestről az IMF-képviseletet.

Ha magunk mögött hagyjuk az ország határait, új önbizalmunk könnyen meginoghat. Gyorsan megtapasztalhatjuk, hogy az Orbán-kormány páratlanul sikeres unortodox gazdaságpolitikája nyomán az egykori szépreményű pannon puma mára a karaván végén poroszkáló göthös gebévé változott.

Elég csak a gazdasági válságtól szenvedő, ugyancsak recesszióba süllyedt friss EU-tag Horvátországban egy hipermarketben körülnézni, hogy nyilvánvalóvá váljon a különbség a hazai és az ottani árukínálat minősége között. Más jelek is arra mutatnak, hogy Szlovákia, Csehország, Lengyelország és az eurót egymás után bevezető balti államok után néhány éven belül Horvátország is elhúzhat mellettünk.

Persze versenyben maradhatunk még egy ideig Romániával és Bulgáriával. Ehhez kell új önbizalom.

Olvasóink írták

  • 18. csonakos 2013. július 20. 19:09
    „Olvasgatva itt "beszélgetésünket" látom azt, van még remény! A baj csak annyi, már nem mi vagyunk a fiatalok mert köztünk tud párbeszéd kialakulni! Igaz ehhez kellenek a jó Hollósi jegyzetek és a többi jó jegyzet is! Persze a másik meghallgatása se semmi! Bizony, gondot okozna az elhelyezkedés ha ma, mi lennénk fiatalok de sokan mentünk annó az NDK-ba három évre és szerintem most is a "kivándorlók" között lennénk!
    Segíteni ma is lehet csak ehhez már megint a lemondás kell! Azt gondoltam öreg napjaimra majd milyen jókat unokázok nyáron valamelyik üdülőhelyen, ehelyett még egy kis gyógykúráról is le kell mondanom mert a rezsicsökkentés áldozatává vált a kisebb fiam munkahelye! Csak természetes a segítség!
    Igen, sajnos már négymillióan vannak a szegénységi küszöb alatt! Elszomorító! Nem látszik még az alagút vége, mert az a fény, lehet a vonat!”
  • 17. dimari 2013. július 20. 17:28
    „v.imre
    Nyugdíjas barátaim egy része (én is az vagyok), éppen azért elégedett, mert "biztos" havi bevétellel gazdálkodik, mindegy is, mennyivel. De ha most fiatalok lennénk, tudnánk taníttatni a gyerekeinket? Ha valamelyik gyerekünk rászorulna (pl. munkanélküli lenne) még aktív dolgozóként is, tudnánk neki segíteni? Ha most (fiatalabban) bármelyik pillanatban munkanélküli lennél, mennyi idő alatt tudnál elhelyezkedni? A beruházások elmaradása árt legjobban az országnak, és a nagyszájú bizalmatlanság, hőbörgés. Könnyű nekünk a karosszékből eléldegélni (bár, ha kórházi kivizsgálásokra hónapokat kell várni, az nekünk is izgalmas lesz), míg az ország lakóinak egy része állandó megélhetési gonddal küzd. Tanár voltam, azt hittem, a következő generációt jobban megfizetik, hát kíváncsi leszek a beígért béremelésre, drukkolok volt kollégáimnak. Nem csak a magunk ( minimális) elégedettségére kell gondolnunk, hanem látnunk kell, mi zajlik körülöttünk, mi lehetne másképp. Egyébként Lázár János szerint se te, se én (a hasonló körülményeinkkel) "nem érünk semmit"! (Talán Kanadában...)”
  • 16. v.imre 2013. július 20. 15:55
    „15. csonakos 2013.07.20. 10:31

    Az a kb. 2% különbség csak néhány milliárd forintot jelent, de az is kedvezőtlen esetben. Az első hozzászólásomban jelzett Portfoliós cikkben is szó van róla, hogy nem is biztos az annyi-amennyi különbség. Az állam bármely kedvező napon szabadon tőzsdézhet a pénzpiacon, amit az IMF kötöttség esetében nem lehet mondani. Mert előbb velük kell megbeszélni a lépéseket. Hogy miként és miben és melyik közszférán takarékoskodjon előbb az állam.
    Az állam 100 milliárd forinttal kívánja feltőkésíteni takarékszövetkezeti vagyont. Szándéka szerint olyan lenne, mint az osztrák Raifaissen bank (Vagy hogy írják helyesen, nem nézek utána.)
    Fontos! Nem csak a "fijúk" forgatják így az állami pénzvagyont. Ezt így csinálták és csinálják minden államban és minden pártvezetés alatt. Ez a feladat tényleg egy nemzetközi szakma, különös rövidlátó szemlélet csak azt gondolni róla, hogy ez a vagyonkezelés Orbán unortodox találmánya. Mit gondolsz hogy s mint forgott eddig az állam 80 milliárd eurós államadósság kezelése? Hogyan forgatta a nyugati bankvilág a magyar állampolgárok - a magyar államtól teljesen függetlenül létrejött - 40 milliárd eurónyi hitelét?”
  • 15. csonakos 2013. július 20. 10:31
    „Imre!
    "A kormánynak idén 5.200 milliárd forintot kellett/kell megforgatnia a deviza kereskedelemben, hogy rendezze a lejáró tartozásokat, azok egy részét újakkal cserélje (refinanszirozza)."
    Gyakorlatilag az olcsóbb hitelt a drágább kamatozású kötvénnyel váltja ki ha jól értem.
    Hát ez a baj Imre! Dolgoztál egy jó adagot velem és sok mással együtt mert gondolom a munka frontján te is túl vagy a negyven éven oszt egy kis levegőváltozásra már nem jut! Most, hogy a kisebbik gyerek munkanélküli lett nekem is ugrott a Harkányban töltendő hosszú hétvége pedig az a víz csodákra képes a megkopott ízületeimmel!”
  • 14. v.imre 2013. július 20. 08:10
    „11. dimari 2013.07.19. 22:55

    No, még annyit, hogy mindig csak addig nyújtózkodtam, ameddig a takaróm ért. Nincs felvett hitelem, tartozásom. Nyugodtan alszom. 1982-től szabadon élhetek a hobbimmal, az elméleti fizikával a mai napig. Amihez csak az agyamra, az élet során megszerzett ismeretre van szükségem. Mégis ebben teljeset alkottam, amit az USA tudósai is elismernek. 2012 őszén még szabad letelepedést kínáltak fel nekem (egy hónapja Kanada). Ha az ember rendezett életet tart maga körül, akkor örül az élet minden pillanatának. Nem más cselekedeteiben túrkál, vájkál, azokra fogja saját sorsa alakulását, nehézségeit, gondját, baját. Én csak azt mondom, mindenki a saját sorsa kovácsa és jól teszi, ha kihasználja az élet valamennyi adottságát, környezete szépségét, mert különben halála után csak üreges szemmel nézheti sírgödre takaró homokszemeit. Végtelen ideig.”
  • 13. v.imre 2013. július 20. 07:50
    „11. dimari 2013.07.19. 22:55

    A kormánynak idén 5.200 milliárd forintot kellett/kell megforgatnia a deviza kereskedelemben, hogy rendezze a lejáró tartozásokat, azok egy részét újakkal cserélje (refinanszirozza). Közben neki is vannak adósai, akiktől bevétele származik. Magyarán dupla annyi pénz kell megforgatnia, mint amennyi a költségvetésben szereplő egyenleg lesz a gazdasági elszámolás év végén.
    Egyébként egyedülálló nyugdíjas vagyok (68) és érzem a kedvező változást. Mind a 85.000 forint nyugdíjamból, saját tulajdonú újszegedi társasházi 1.1/2 szobás lakásomból. Futja a rezsire is. Szerényen élek. Nem dohányzom, nem kocsmázok. Jó, nem utazgatok, mert hiába az ingyenjegy, de az alkalmi költségekre már nem telne.”
  • 12. csonakos 2013. július 20. 05:13
    „9. v.imre 2013.07.19. 22:13
    Imre! Már, hogyne olvastam volna! Csak ebben a korban már/még nem hiszünk a mesében! Hsz-szeid alapján ezt gondolom te is csak akkor hiszed majd el ha látod! Becsülöm a kitartásod mert egyenes vonalú! Én is hasonlóan iparkodok tenni de nem mindenáron, védeni a védhetetlent!
    dimari kérdése jó! Várom mit fogsz rá válaszolni!”
  • 11. dimari 2013. július 19. 22:55
    „v.imre
    Mennyi pénzt szedett be a mostani kormány a magánnyugdíj pénztárból, különadókból, szociális juttatások radikális csökkentéséből, államkötvény kibocsátásból, tranzakciós adóból stb? Ezt is számold össze, légy szíves, aztán magyarázd meg, miért nőtt mégis az államadósság, miért estünk vissza 3 év alatt 6 helyet a gazdasági mutatók alapján (Ukrajna is megelőzött bennünket). Magyarázd el a kisboltok tulajdonosainak, hogy miért jó nekik a trafik törvény, ami pontosan megmutatja, mi érdekli Orbánékat az ország gazdasági folyamataiból, kikből akarnak "polgárt", felsőbb osztályt teremteni. A kultúráról nem is beszélek, Fekete Györgyök ámokfutásáról, fasiszták újratemetéséről stb.
    Imádd őket, csak az a baj, hogy a te kedvenceid mindnyájunk kárára ténykednek, azokra is, akik sosem szavaztak rájuk. Így neked, szimpatizáns társaidnak és a CÖF-nek is, nagyobb a felelőssége. Egyébként a te családodnak mi változott jó irányba az utóbbi 3 évben? Komolyan kérdezem.”
  • 10. Belváros50 2013. július 19. 22:35
    „ITT mindenki aki nem megy külföldre - kivéve bankárokat - RABSZOLGA! Éhbérért, a saját munkaerejét nem tudja újra termelni!
    Írtam már ez a genocídium, értelmese kimegy külföldre, az időseket miután alaposan kizsákmányolták a szuper egészségüggyel eltakarítják!”
  • 9. v.imre 2013. július 19. 22:13
    „8. csonakos 2013.07.19. 21:15

    Nem mondhatod komolyan, hogy nem hallottál, olvastál a 2013 szeptember 1-től életbe lépő pedagógus életpálya model részleteiről?”
  • 8. csonakos 2013. július 19. 21:15
    „" Ilyen például a pedagógus béremelés, az orvosi béremelés."
    Imre! Egyszerűen nem hiszem el, hogy te nem tudod az évek óta elmaradt inflációnak megfelelő bért sem kapják meg miközben az óraszám emelkedik rendesen! (ugye tudjuk a béreket befagyasztották évekkel ezelőtt) Egy tanár munkája nem ér véget amikor az iskolában leteszi a naplót! Több generáció óta vannak a családban tanárok, láttam mi történt olykor este nyolcig, tízig! Csak a töredékét kapják meg a tanárok, orvosok, ápolók! Találkoztál már olyanokkal akik kaptak béremelést? Ugye, nem? Régen a tanár a fölső középosztályba tartozott! Ma? Lassan egy lecsúszó elszegényedő réteg.”
  • 7. v.imre 2013. július 19. 20:00
    „A magyar állam teljes adóssága 82 milliárd euró. Ezek az előző kormányok összes felhalmozott gördülő állománya. Eddig is kellett évenként 1.000-2.000 milliárd forint adósságot törleszteni. Idén ez 3.200 milliárd. Jövőre végre lejjebb megyünk kb. 2.600 milliárdra, miközben valamelyest javul a kormány bevétele. Túljutunk a terhelés csúcson. Több marad a társadalom szükségletei kielégítésére. Ilyen például a pedagógus béremelés, az orvosi béremelés. Ezen könnyített állapot bekövetkezése az igen vonzó állapot az ellenzéki pártok részére. Erre megy ki a politikai propaganda játék mindkét oldalon. De van-e erkölcsi alap megkérdőjelezni a jelenlegi kormány erőfeszítése eredményét csak azért, mert most nekünk rossz? Amikor a rosszat hárította, takarította el az útból?”
  • 6. v.imre 2013. július 19. 19:48
    „5. csonakos 2013.07.19. 19:23

    Nem tagadható, hogy a kormányváltás pillanatában örökölt nemzeti össztermékhez viszonyított államadósság szint 82,5%-on állt. Most is. A törlesztések ellenére. Nézd majd meg, hogyan áll majd ez a mutató a költségvetési év végén. Az is fontos, hogy a törlesztő terhet e szint fölül kellett megtermelni, beszerezni, hozzájutni.
    Az, hogy magyarok külföldre mennek dolgozni nem más, mint a rendszerváltozás kivívott szabadsága. Ha már a liberális szabad világ megszabadította hazánkat a teljes ipartól, szolgáltató szektortól.”
  • 5. csonakos 2013. július 19. 19:23
    „Kedves Imre!
    Te, mint aki ért is ezekhez a hitelekhez, hogy gondolod, az államkötvényeket ki fogja kifizetni ezek helyett a "fijúk" helyett? Az unokáink is nyögni fogják! Az is kölcsön, méghozzá nem is akármilyen kamattal! Gondolom nem feleded a takarékszövetkezeti vagyon lenyúlását és a többit sem és sajnos ezen lenyúlt pénzek ellenére is nött az államadósság! Minden adat ezt mutatja kivéve a sikerpropaganda. Nagyon szép tartalmas hétvégét kívánok Imre!”
  • 4. v.imre 2013. július 19. 19:17
    „A Magyar Nemzeti Bankban 6-7 milliárd euró deviza volt 2008-ban. Csőd előtt állt az ország. Hamarabb, mint Görögország, Portugália, Izland. Ezért kellett az IMF-EUBank csődmentő hitelkerete 20 milliárd euróról. Ebből 2010-ig 12,5 milliárdot vett fel az előző kormány. Kormányváltást követően Orbánék még felvettek kb. 2 milliárdot.

    Nem lehet viccel elütni a helyzetet. "Hallja szomszéd! Szeretnék jól élni, fizesse helyettem a felvett hitelem, adósságom részleteit!"”
  • 3. _csutak_ 2013. július 19. 19:16
    „Amikor másodszor került Orbán hatalomba, a népszabón (akkor még meglévő, azóta megszüntetett, de honlapomra elmentett - http://csutak.fw.hu/blog.html - blogjában írtam):

    "Ostoba tömeg?
    .|2010. ápr. 14. 19:33|
    Tévedtem, beismerem!
    Én ennél többet vártam el attól a néptől, mely a hidrogénbomba atyját kinevelte, vagy amely nép összességében több
    Nobel díjast adott lélekszám arányosan, mint a többi.
    Képesek voltak beszavazni, sőt várhatólag kétharmaddal, azt a pártot, amelyik megélhetési bűnözőként
    -vezérével az élen!- csak a fizetését felvenni járt a parlamentbe.
    Azt a pártot, melynek idegbeteggyanús nagy-hajú képviselője kijelentései egy normális párt vezetőjétől a kirúgást váltották volna ki.
    Azt a pártot, mely képviselőitől nyolc éve csak a mocskolódást hallom!
    És végezetül aláírt a nép egy biankó csekket, hisz NEM ÍGÉRTEK számukra semmit!
    Még egy tisztességes tájékoztatást sem kaptak szavazóik.
    Ekkora butaság után soha többé nem fogok kérkedni azzal, hogy magyarnak születtem!
    Sőt, szégyellem.
    De mert demokratikus gondolkozásúnak vallom magam, most azt kérem a hozzám hasonlóan csalódott, gondolkodó
    embertársaimtól, hogy ki ki tegye nyugodtan tovább a dolgát, mint eddig.
    Hisz kutya ugat, karaván halad!
    A népet nem lehet leváltani:)"

    Más fórumokon (index, délmagyar, nol.hu) vélelmeztem a Pincoheti utat amit Orbán választani fog, nem tévedtem.
    A lakosság egyharmadának elvesztése révén látszólag rendben van az ország szénája!
    Innen is elmenekültek a jól képzettek, itt is öngyilkosak lettek akik a szociális hálóból kizuhantak.
    Sajnos ma ott vagyok, hogy érdemi makrogazdasági (valid!) információk nélkül én már nem hiszek a nagy garral zengedező öntömjénező országimázs reklámnak.
    Ami itthon folyik az a náci ideológia felé tendál, lásd:
    annak emelnek szobrot aki sacc per kábé hatszázezer ember haláláért - 440.000 Cigány, zsidó + a Doni áldozatok és nem számoltam bele a járulékos civil áldozatokat! - egyértelműen felelős :(
    Hogy jön ez ide?
    Nos úgy, hogy hazánk az éllovasból az utolsó 23 év összes politikusának köszönhetően sereghajtó lett!
    Ennyit a nagy dicsekvésről :(”
  • 2. v.imre 2013. július 19. 18:08
    „A valós helyzethez tartozik az az extra hitel törlesztés, amelyet a 2010 előtti kormány hagyományozott a jelenlegi kormányra, s annak előteremtésére a hátát tartó társadalomra.

    http://www.portfolio.hu/deviza_kotveny/deviza/mit_szamit_az_imf-hitel_visszafizetese_magyarorszagnak.186656.html?

    Ezért vagyunk gebék.”
  • 1. csonakos 2013. július 19. 09:22
    „Jó jegyzet! Figyelmen kívül hagyja a nap mint nap sulykolt sikertörténet sztorit és a valóság talajára áll! Csak így tovább és egyre több emberhez jusson el a valós helyzet leírása. Sajnos egyre kevesebbeknek jut ki az, hogy külföldön is szétnézzen a napi kenyérgondok mellett!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Attila és István

"Internetes portálok máris megpróbáltak politikai felhangot adni – ennek a szimpla szervezési malőrnek." Tovább olvasom