Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 12°C Még több cikk.

Ünnepek között

"A piacon múlik tehát a két ünnep közötti henyélés lehetősége, nincs egységes recept, hogy mi a jobb megoldás. Sőt idén még a hivatalok nyitva tartását is a piac, a gázpiac befolyásolta."
A mi megkésett piacgazdaságunk ünnepei és ünnepek közötti időszakai is kezdenek a piac elvárásaihoz idomulni. Ma már nem a szokások kedvéért zár be egy üzem vagy egy hivatal karácsony és szilveszter között, mint korábban. Nem is azért, mert tél van, az év utolsó hete, s mert egyes felmérések szerint a népek a szeretet ünnepe és a nagy zabálások után úgysem képesek ugyanarra a teljesítményre, mint a szenteste előtti utolsó nagy hajtásban.

Azt látjuk, egyre tisztábban, hogy ma már nincsenek kaptafák. A cégek vezetése nem visszafelé tekint, nem azt nézi, hogyan csinálták tavaly, hanem mérlegeli: most mi a jó, mi a gazdaságos, mi a célszerű. Három műszakos, folyamatosan mozgásban tartott gépsorokat és azok hatalmas üzemcsarnokait nyilván nem éri meg „felmelegíteni" három téli nap kedvéért. Az energiatakarékos berendezésekkel termelő kisüzemet viszont gondolkodás nélkül újraindítják, és még a kiadott szabadságokat is visszavonják, ha hirtelen az adott termék iránt támad kereslet. Mint ahogy korábban sosem cseréltek nyílászárókat télvíz idején, még csak be sem tervezték a munkát a gyártók, ma azt mondják: amíg nincsenek mínuszok, nincs akadálya a rendelések fogadásának.

A piacon múlik tehát a két ünnep közötti henyélés lehetősége, nincs egységes recept, hogy mi a jobb megoldás. Sőt idén még a hivatalok nyitva tartását is a piac, a gázpiac befolyásolta. Képzeljük csak el, micsoda népharag fenyegetett volna, ha tegnap nem nyitnak ki a Dégáz ügyfélszolgálatai, ha zárva tartanak az okmányirodák, amikor december végéig emberek tízezrei szeretnék beadni gázártámogatásra vonatkozó kérelmüket. Most egyes helyeken megnőtt a várakozási idő a hivatalokban, mint ahogy több mint másfél évtizeddel ezelőtt ilyenkor az OTP-fiókokban kígyóztak hosszú sorok. Akkor, ha valaki készpénzben befizette lakáskölcsöne hátralékának felét, a fennmaradó összeget elengedte az állam. Jó üzlet volt sorban állni 1989 végén – a piacgazdaság hajnalán. Akkor persze nem gondoltuk, hogy 17 év múltán a lakcímváltoztatás és a gázmérő-átíratás lesz a mi ígéretes „befektetésünk".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karácsonyi Mikulás

"Multikulturálisak voltunk azelőtt is, hiszen a gazdag karácsonyi ünnepkör szokásai mellé megkaptuk… Tovább olvasom