Szeged - delmagyar.hu

Mifelénk szokatlan, elegáns gesztussal kezdődött az új választási kampány. Miután kiderült Becsey Zsoltról, hogy a Fidesz nem számít rá többé az Európai Parlamentben, egy sor vajdasági civilszervezet köszönte meg közös nyílt levélben a fiatal politikus munkáját. Írták: szeretnék, ha „olyan képzett, e munkára alkalmas képviselők kerülnének az Európai Unió parlamentjébe, akik hozzá hasonlóan képviselnék az ország és a nemzet érdekeit". Miután már lehetett tudni, kiket jelölt a Fidesz uniós képviselőnek, ez a levél a pártnak is szólt.

Ahonnan – persze nem hivatalosan – úgy hallottuk: semmi baj Becsey Zsolttal, okos fiú, csak most van néhány olyan politikus, aki közös megegyezéssel inkább az uniós parlamentben dolgozik tovább, ezért nem jutott hely neki a listán. Becsey tényleg ritkán szólalt meg a megye közéletében, nem „színes egyéniség", viszont mindig számokkal igazolta, mit végzett, és amennyire ezt meg lehet ítélni, mindvégig nyíltan és őszintén beszélt.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy csak a Fidesznek szólhat a vajdaságiak levele, érdemes felidézni Balázs Péter és az MSZP történetét. A korábbi uniós biztosról 2004 novemberében az angol The Times és a német Frankfurter Allgemeine Zeitung is megírta: ért a munkájához, és posztján elégedettek vele, a magyarok mégis mást jelöltek a helyére. Kovács Lászlót, aki azután lett a tisztség várományosa, hogy Magyarországon a magánéletéről kezdett írogatni a sajtó.

Lehet, két esetből még nem szabadna általánosítani, mégis úgy tűnik: az Unió parlamentjét a mi nagy politikai műhelyeink olyan munkahelynek gondolják, ahol tovább lehet dolgoztatni az „elfáradt karaktereket". Ez pedig azért nem szúr szemet, mert valahogy a köztudatban is az alakult ki, hogy az Unió parlamentje nem fontos, arra úgyis csak az üres kamra kulcsát bízták. Miközben többek között arról a pénzről döntenek ott, amiből itt út, fürdő, csatorna épül – és inkább mintha nálunk ürülne gyorsabban a kamra.

A pártok folyamatosan fiatalítanak, és ettől azt szokás remélni, hogy frissül a közélet, a régi beidegződések az idősebb emberekkel együtt tűnnek el. A helyzet közben az, hogy a fiatalok azt tanulják meg először, a fölkészültség, az emberi rátermettség ugyan sokat számít, de van más tényező is, aminek legalább ilyen nagy a szerepe az előrejutásban – erre a körülményre pedig nem lehet fölkészülni, se „gyúrni". Ennek most azért van jelentősége, mert egy válságban lévő elit tagjainak kell valahogyan úrrá lenniük a gazdasági válságon, és mi nem a páholyból fogjuk nézni, hogy sikerül-e nekik.