Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Útszéli káromkodásaim

"Elüthetett volna engem is az az ősi magyar szokás, amely szerint egy nemzet fia se tudja jobban eltekergetni a hétszentséget, összes ivadékával, mint mi, de ezt a leckét kihagytam. Soha nem voltam káromkodós. Két oltári nagy nekiveselkedésemről mégis tudok, noha tételesen egyikre se emlékszem."
Elüthetett volna engem is az az ősi magyar szokás, amely szerint egy nemzet fia se tudja jobban eltekergetni a hétszentséget, összes ivadékával, mint mi, de ezt a leckét kihagytam. Soha nem voltam káromkodós. Két oltári nagy nekiveselkedésemről mégis tudok, noha tételesen egyikre se emlékszem.

Bolond beszéd ez így, egyenként kell magyarázat rá. Másodikos gimnazistaként jutottunk el Sümegről Egerbe, Aggteleket is megjárva, és a bikavér vett le a lábomról. (Lábomat írok, mert odaát így mondták, és nekem dunántúli lábaim vannak.) Hajszálpontosan emlékszem mindenre, még arra is, a Koronából indulva hogyan szálltunk be a bocipullmanba, meg arra is, hogy Cóli meg Kalapács hogyan támogatott le a füzesabonyi állomáson, de ami közötte történt, abból semmire nem. Állítólag útszéli módon estem neki az egyébként soha nem becsült tanárunknak, és szidalmaimmal vertem, mint a záporeső. Én, a tökmagnál alig nagyobb kölök, a meláknagy embert. Hazatérvén, az ország minden középiskolájából ki akart csapatni. Az volt a szerencsém, az összes többi tanárunk nem tudta elképzelni se, hogy ilyesmi velem megeshetne. Nálam jámborabb gyerek talán nem koptatta még padjait Sümegnek. Tanultam belőle egy életre, egy pohár italnál többet senki egészségére se emelek.

A második nekikeseredésemnek már köze se volt a pohárhoz, de nem győztem csodálkozni, amikor megtudtam, hogy józan bolond is lehettem, ha nem is szabad akaratomból. Korényi papa utalt be a szájsebészetre, szemfogam rezekálása végett. Hiába ajánlottam, cibálja kijjebb egy kicsinyég, és köszörülje el inkább a kiálló végét, ragaszkodott hozzá, hogy a gyökeréből kell kurtítani a fölösleget, mert oda fészkelte be magát a nyavalya. Képes volt állandóan begyulladni. Nagyon emlékszem itt is minden mozdulatra. Beültettek a nagyszékbe, kötényt akasztottak a nyakamba, érzéstelenítettek, fölvágták az ínyemet, aztán azt is láttam, emeli a kalapácsot a doktornő, hogy oda sózzon a hidegvágóra, meg arra is, hogy szidnak, mint a bokrot. Hogyan tudok én ilyen útszéli módon káromkodni?

Bambán nézhettem a szemükbe. Én? Ne tessék viccelni! Ki se férne a számon egyetlen rondaság se. Nem merte visszaidézni senki se, a vastagját se, meg a vékonyát se, pedig aki csak fogható volt lecsöndesítésemre, ott szorgoskodott, és valamennyi hallotta. Olyan tisztességtelenül elájultam, semmit nem tudok a köztes időről. Nyelvem azonban úgy járt, mintha a poklok összes ördöge pörgette volna benne a rokkáját.

Hetek múlva is szédelegtem a szégyentől, és szántam-bántam minden bűnömet. Elmondtam, hogyne mondtam volna a kitűnő fogorvosnak is. Tágra nyitott szemekkel hallgatta ő is, aztán valami jóságos anekdotával el is ütötte. Mindenesetre igyekeztem következetes lenni ebben is. Ha majdnem elvérzettem a bikavéren, és attól fogva nem iszom, erősen megfogadtam, rezekálásra se adom ezután egyetlen fogamat se. És amilyen kutya kemény tudok lenni elhatározásaimban, be is tartottam mostanáig.

Igaz, doktor se akadt, aki erre ítélt volna. És fogam is alig van már hozzá.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árnyak háza

"Stefánia 10. Egykoron az ország legszebb sajtóháza volt. Most csüggetegen hullik a vakolat a… Tovább olvasom