Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Változnak az idők

Bizonyos folyamatok akkor állnak előttünk szűzi tisztaságukban, ha a múltat is elővesszük. Szépen kiporciózták valamikor, hány évenként lépheti át nyugati határainkat, aki egyáltalán átlépheti, és hány dollárral károsíthatja meg koldusszegény államunkat. Micsoda apparátusokat fizettünk mi a tilalmakért!
Bizonyos folyamatok akkor állnak előttünk szűzi tisztaságukban, ha a múltat is elővesszük. Szépen kiporciózták valamikor, hány évenként lépheti át nyugati határainkat, aki egyáltalán átlépheti, és hány dollárral károsíthatja meg koldusszegény államunkat. Micsoda apparátusokat fizettünk mi a tilalmakért!

Mert ugye telhetetlen a magyar, neki mindig az kellene, ami tilos. Úgy összekapta gyatra agyának minden tekervényét, kikétszerkettőzte, a kilencvenvalahány éves öreg szülét is magával kell vinnie Bécsbe, hogy a Jugoszláviában gyártott Gorenje végül is fölköttessék az autó csomagtartójára. Léphetünk visszább is. Eső, ugye, szokott lenni nálunk is. És ugyanúgy nem szeretünk gatyára ázni, mint akármelyik nyugati átlagpolgár. Azt természetesen nem várhattuk el, hogy a kereskedelem elénk tálalja az orkánkabátot, mert a nemzeti vagyon sérült volna vele. Mi mást tehetett a szerencsétlen magyar, kiváltotta valutakeretét, és kiment orkánkabátot venni. Mintha nemzetünket árulták volna el a telhetetlenek.

A másik portéka a kvarcóra volt. Vettünk mi is egyet, kétszáz forintért. Akkor még az volt a valami, ha ébresztő muzsikát is beleszerkesztettek. Mi a legegyszerűbbnél maradtunk. És azt a képességet is szerették beleépíteni, hogy pittyentse el magát, amikor a toronyórának ütnie kell.
Hatalmas lelemény volt ez is akkoriban.

Előttem van a jelenet most is. A finánc fölcserélte már akkor fagyos arcát néminemű mosolygásra, amikor Hegyeshalomnál megkérdezte: van valami elvámolni valójuk? Természetesen senki se jelentkezett. Csak legalább harminc kvarcóra pittyentette ki a titkot. El voltunk készülve a tételes vámvizsgálatra, amikor legrejtettebb lukjainkba is belekukkantanak, de nagylelkű volt a vámos elvtárs, és magunkra hagyott bennünket.

Akkor már avval viccelődött a Ludas is, hogy odakint kilóra mérik, mint a cseresznyét.

Azért mondom el mindezt, mert negyedik portéka is volt, amire rávetették sasnak való szemeiket. A zsebszámológépre. Azzal lehetett ám igazán megdönteni a szocializmust! Akinek nem akart belemenni a szorzótábla a fejébe, szerette volna zsebre vágni. Odakinti boltokba is bementünk. Láttam lógni egy köteg nadrágszíjat, és mellette, nagy kosárban kicsi kalkulátorok százait. Hajszálra annyiért adták az egyiket, amennyiért a másikat. Bele is gondoltam mindjárt. Ha nadrágszíjra költöm kicsike pénzünket, államrendünk meg se döccen tőle. Ellenben ha számológépre adom, mindjárt belesántul? Kóbor magyarként a számológépet vettük meg.

Érdemes most fölhánytorgatnom? Ami volt, elmúlt. Patikába bemenni a mai világban a legnagyobb dőzsölés. Nem hashajtót kértünk, zacskóra való bogyót csak. Ahogy a régi sarki fűszeres cukorkával csalogatta be a gyerekeket, a patikusok is szoktak adni valamit. Ingyen. Fogkefét, fogkrémet, noha alig van már fogunk hozzá. És most tessék megkapaszkodni, mert az összes eddigi szót erre köszörültem: egy teljesen jó, modern, összecsukható, napelemes számológépet kaptunk. Ingyen. Úgy kivágja a kétszerkettőt, mint a villám. Maholnap lapáttal szelelik utánunk.

És még mondja valaki, hogy megállt az idő!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Katonahalál

"Egyetlen perc alatt rátört csütörtök este Magyarországra a döbbenet. A televíziós és rádiós… Tovább olvasom