Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Varázshegy helyett

"Hiába, hogy az egészségügy renoválásának szükségességével mindenki egyetért, ha a fölújítás menete nem igazodik a rogyadozó rendszer szerkezetéhez. A kórházakról és ágyszámokról szóló döntés az alap- és járóbeteg-ellátást követő harmadik és negyedik szintből, vagyis a fekvőbeteg- és a progresszív betegellátásból rántott ki tartópilléreket. Ezért ilyen nagy a kuszaság."
Most úgy tűnik, mintha nem lőtte volna el minden puskaporát Vásárhely a kórháza melletti tízezres tüntetéssel és aláírásgyűjtéssel. Az ágyszámháború legnagyobb vesztesének számító megyei jogú város közgyűlése tegnap úgy határozott, hogy saját ügyében az Alkotmánybírósághoz fordul – mint az egészségügyi reform legújabb lépései miatt a Fidesz. Ennek hatásossága és hatékonysága azonban több mint kérdőjeles. Hiszen a nagyra becsült taláros testülettől nehéz lenne elvárni, hogy olyan ügyben foglaljon állást, ami egyáltalán nem tiszta és nem csupán jogi kérdés.

A kormánypártiak által vezetett települések (Deszk, Makó, Szeged) nem kiemelt egészségügyi intézményeiben a miniszteri ajánlathoz képest a kormánypártiak által összetrombitált lovasberényi fórumon megemelt számok maradtak – kivéve az ellenzéki Vásárhelyen. A szocialista–szabad demokrata irányítású települések vezetői 5-10 plusz ágyért cserébe becsukják szemüket és fülüket, hogy ne lássák és hallják az egészségügyi reformban fuldoklókat.

Hiába, hogy az egészségügy renoválásának szükségességével mindenki egyetért, ha a fölújítás menete nem igazodik a rogyadozó rendszer szerkezetéhez. A kórházakról és ágyszámokról szóló döntés az alap- és járóbeteg-ellátást követő harmadik és negyedik szintből, vagyis a fekvőbeteg- és a progresszív betegellátásból rántott ki tartópilléreket. Ezért ilyen nagy a kuszaság.

De Lovasberény csak egyetlen példa arra, hogy manapság milyen politikai játszmákban születnek meg a döntések – a rendszerváltozáskor annyira remélt demokratikus fórumok és játékszabályok működtetése helyett. De ugyanezt az összefüggést bizonyítja a vásárhelyi tiltakozásözön hatástalansága is. Megyénkben két kórház története igazolja, mire képes az utca: korábban Makón és Szentesen maguk a szocialista polgármesterek hívták demonstrációra az embereket saját kormányuk döntése elleni tiltakozásul. Buzás és Szirbik egykori akciója megőrizte a helyi kórházat, mert az a szocialista kormány még komolyan vette az utcára vonulót.

Most viszont nincs következménye annak, ha a szaktárca vezetője válasz nélkül hagyja egy megyei jogú város polgármesterének és közgyűlésének kérdéseit, lakóinak sokezres tüntetését és aláírásgyűjtését. Hiába, hogy egy olyan kórházat tartana meg magának Vásárhely, melyet az itt lakók emeltek, és ahol olyan orvos is gyógyított, akinek alakját A varázshegy tette halhatatlanná. A mostani orvosok nem Thomas Mann-i hősök. Feliratok szereplői – mondjuk a hazai egészségügy csodás gyógyulását leíró új varázshegy helyett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sárgaláz

"Joggal elvárhatjuk, hogy a nyaralókat gondozzák tulajdonosaik, mert az üdülőkörzet éppen úgy része… Tovább olvasom