Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Varázsszőnyeg az autópálya?

JEGYZET - "Budapest közelsége, illetve távolsága még ma is mindent eldönt."
A csodavárók hoppon maradhatnak – ez az utóbbi pár év tanulsága azzal a vélekedéssel kapcsolatban, hogy az autópálya megépülése minden gondot egy csapásra megold. Amellett, hogy tehermentesíti a városokat az átmenő forgalomtól, megkönnyíti az utazásokat, az áruszállítást, még befektetőket is vonz – mondják az optimisták. A pénzüket haszonnal fialtatni szándékozó multiknak vagy hazai nagytőkéseknek ugyanis elegendő csak ránézni a térképre, odabökni Makóra, hogy nocsak, ez jó hely lenne nekünk, hiszen mellette megy el az M43-as.

Ennél sokkal ellentmondásosabb a helyzet, ha alaposan megnézzük, Magyarországon mely településeknek származott óriási haszna abból, hogy autópálya épült a közelében. Kecskeméten például már el is felejtették, milyen volt 1989-ig sztráda nélkül, és a 90-es évek Kelet-Közép-Európa-felfedező lázában jöttek is a külföldi befektetők. Az igazi nagy halra, a Mercedesre azonban 2008-ig várniuk kellett. Abban mindenki egyetért: az autógyár teljesen megváltoztatja a város és a térség életét. A reálisan gondolkodók azonban hozzáteszik: nem lett volna ilyen szerencséje Kecskemétnek, ha nincs képzett munkaereje, és nem fekszik ennyire közel Budapesthez.

Vagyis Budapest közelsége, illetve távolsága még ma is mindent eldönt, a befektetők 21 évvel a rendszerváltás után sem mertek igazán nagyot lépni: maradtak a Győr–Székesfehérvár–Budapest háromszögben. Jól látni a fonák helyzet következményeit a Dunántúlon: hiába esik hozzánk képest közel a nyugati határszélhez Baranya, Somogy, Zala megye, ipartelepítésben ebből még semmit sem profitáltak. A pécsiek az M6-osnak, a Zala megyeiek az M7-esnek egyelőre csak annyit köszönhetnek, hogy jó a közlekedés, hipp-hopp elérhető a főváros – a horvát tengerpart –, a befektetők azonban még nem kopogtatnak.

Makó önkormányzata is sokat remél az M43-astól: az ipari parkba máris települtek külföldiek, meg se várva a sztráda átadását. De mit hozhat még a varázsszőnyeg, az autópálya aszfaltja? Például sok-sok vendéget az épülő fürdőbe, nemcsak Romániából, hanem Szegedről is, ezt nyíltan hirdetik a városvezetők.

Ugyanakkor az újabb érdeklődők megjelenése érdekében még sokat kell küszködni, mert ma már szinte elvárás, hogy a sztráda meglegyen. Szegeden, az M5-ös 2005 végi átadása után sem változott meg minden varázsszóra. Az eltelt 5 és fél évben a logisztikai központ beruházásai erősítették a város szolgáltató imidzsét, jön a lézerközpont is, szegedi székhelyben és beruházásban gondolkodik a Pick és a Sole-MiZo vállalatcsoport tulajdonosa, Csányi Sándor. De addig is még nagyon sok víznek kell lefolynia a Tiszán.

Olvasóink írták

  • 1. klj_54 2011. június 28. 11:39
    „Az autópálya csak a mézesmadzag amelyen ide talál az aki helyet keres a vállalkozásának.
    A háttér sem érdektelen, bár ez ügyben Szegednek nincs szégyenkezni valója, gondolok az egyetemekre.
    Az is bizonyos, hogy a város illetékeseinek is kellene tenni valamit azért, hogy észrevegyék a lehetőséget azok akiket ez érint.
    Egyéb iránt illetékes lehet bárki, aki ki meri nyitni a száját!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem tudja a moly

"Jelképes összeget kellett ugyan fizetni, de volt, akinek ez elvette a kedvét." Tovább olvasom