Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Vásárhely örök

"Most Mártély konzervatív tábora forrong, múlt héten a vásárhelyi KDNP tette. Nem, nem a baloldalt támadják, a helyi jobboldali első ember, Lázár János ellen hadakoznak.
A történet persze nem ma kezdődött."
Most Mártély konzervatív tábora forrong, múlt héten a vásárhelyi KDNP tette. Nem, nem a baloldalt támadják, a helyi jobboldali első ember, Lázár János ellen hadakoznak.

A történet persze nem ma kezdődött. Hódmezővásárhely és közvetlen régiója a szabad választások óta a konzervatív oldal mellett foglalt állást. Rapcsák András háromszor győzött, egyszer, 1998-ban úgy, hogy az országban egyedüliként érte el az első körben az abszolút többséget, míg négy esztendeje utódja, Lázár János is a tanítómestertől megszokott fölénnyel utasította maga mögé riválisait.

Mégis, a látszólag stabil háttér mögött állandó az elégedetlenkedés. Az előző ciklusban tragikus hirtelenséggel elhunyt Rapcsákot rendszeresen támadták – olyannyira, hogy 1999-ben kizárta a politikust saját pártja, a KDNP. Így 2000-ben időközi polgármesteri választást tartottak, melyen immár Fidesz-színekben „természetesen" ismét Rapcsák nyert. Most pedig Lázár Jánost éri folyamatos kritika.

Mondhatnánk, ez a politikai élet velejárója. Csakhogy a mostani időzítés csapnivaló. Az időrendiség ugyanis a következő: a Fidesz országos testülete Lázár Jánost, a KDNP színeiben induló politikust jelölte országgyűlési képviselőjének. Ezt követően a leváltott kórházigazgató, Hamvas Ödön, a vásárhelyi KDNP képviseletében már ne tiltakozzon, tette volna azt meg korábban. Mártélyon a Fidesz ne tagozódjon, jelezte volna a Lázárral kapcsolatos problémáit és aggályait idejében a Fidesz központjában.

Alig több mint hatvan nappal a választások előtt ugyanis a pártokon belül a fegyelem majdnem olyan fontos, mint a katonaságnál. És ez teljesen természetes, hiszen a tét hatalmas.

Jellemző a Hamvas–Baloghné vonal kisstílűségére, hogy a vásárhelyi polgármester még most, az ügy kései turbózásakor sem kapott egyetlen konkrét kritikát a konzervatív oldalon belüli ellenlábasaitól. Mindössze annyi hangzott el Hamvas Ödöntől: „Lázár János megosztó személyiség." Ugyanakkor a másik oldalon Orbán Viktor, Semjén Zsolt országos KDNP-elnök és Kalmár Ferenc megyei KDNP-vezető erősítette meg Lázárt.
Most éppen Mártélyon irányítják vagy hárman a helyi jobboldalt – egy Lázár mellett, kettő ellene –, ami hihetetlen bravúr, lévén mindösszesen tizenöten tagjai a faluban a különböző tagszervezeteknek.

Ha mindezeket olvasva valaki azt gondolja, hogy a vásárhelyi jobboldalnak befellegzett, a baloldal kritikusan meglovagolja a széthúzást, a suttogó-propaganda (Lázár, a verekedő; Lázár a szoborátalakító; Lázár a kiabálós; Lázár, a vaskezű; Lázár a karambolozó, Lázár, az elkéső) helyett tényekkel győzi meg a választópolgárokat a jelenlegi vezető esetlegesen viselt ügyeiről, az nagyon téved. A vásárhelyi közgyűléseken a gyermeteg baloldalt a rendkívül tehetséges polgármester bábként kezeli.

A történet folytatását csak jósolni lehet, de engedelmükkel kivételesen mégis megtenném. Hamvas Ödönt szombaton kizárja soraiból a KDNP; a mártélyi Fidesz nyolc, illetve hét főre kettészakad, és az irányítja tovább a helyi miniszervezetet, akit Lázárék delegálnak; a választás toronymagas esélyese pedig a körzetben Lázár János.

Fentiekre Shakespeare idejében a Sok hűhó semmiért illett volna, de ne zargassuk a nagyokat. Maradjunk inkább a kis magyar politikai tragikomédia kifejezésnél.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Boldogságszérumok

"Kosztolányi csacska rímei jutnak eszembe, ha a kábítószerezés miatt csak úgy, általánosságban… Tovább olvasom