Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Vészhelyzeti erények

"Napról napra kevesebben nézelődtek-fotózgattak a szegedi Belvárosi hídon, és magától értetődően sétálgatnak a népek a tegnapelőtt még homokzsáktorlaszokkal dús Stefánián. Így vagyunk megszerkesztve, nekünk minden csoda legföljebb három napig tart."
Napról napra kevesebben nézelődtek-fotózgattak a szegedi Belvárosi hídon, és magától értetődően sétálgatnak a népek a tegnapelőtt még homokzsáktorlaszokkal dús Stefánián. Így vagyunk megszerkesztve, nekünk minden csoda legföljebb három napig tart. Ahogyan elkezdett apadni a Tisza, elkezdett lanyhulni iránta a széles érdeklődés.

Pedig a tényleg soha nem látott méretű és természetű árvíznek még most sincs vége. Bárha ma megszűnik a rendkívüli készültség, a harmadfokúra még szükség van. Megijednénk tőle, ha nem lett volna előtte, ami volt.
De mintha alig is féltünk volna, végig az elmúlt hosszú hetek alatt! Hogy' is mondjam: a vízméretekkel és kiszámíthatatlanságokkal mintha nem lett volna arányban az izgalmunk. Legalábbis a városban... Akik a '70-es árvizet felnőtt fejjel élték és védekezték át, azt mondják, az akkori, háborúshoz hasonlító viszonyokat össze sem lehet hasonlítani a mostani lakossági szordínóval.

Van, aki azt mondja, ebben is politika van. Mivel a választások ideje egybeesett szinte a nagy vízzel, az emberek úgy gondolták, úgyis minden pénzt, paripát, fegyvert bevet a kormány, nehogy szakadjon egy gát, mert ha mégis, hát a koalíciónak annyi.
Lehet. Hiszen végig a vizes időkben folyvást azt hallottuk, minden, de minden feltételét biztosítják az eredményes védekezésnek.
De hát nem ez a normális? – kérdezhetjük álnaivan.

A racionális gondolkodás hívei alighanem föltették a kérdést: nem lenne olcsóbb újra fölépíteni Szelevényt? Mintsem ennyi rengeteg pénzt beleölni a matuzsálemkorú szegényes vályogházak védelmébe? Valamennyien örülhetünk neki, hogy egyetlen vízügyesnek, katasztrófavédelmisnek, miniszteriális embernek sem jutott eszébe ilyesmi mérlegelés. Mintha mindegyikük tudta volna, hogy a mégoly dőlékeny vályogházak: életművek. Idős tulajdonosaik a saját vérük-verejtékük árán, a két kezükkel építették. Ezekért remegtek, nem adományért. És ez normális.

Ha lenne itt egy elfogulatlan szemtanú, mindenek előtt azt állapíthatná meg: ezek a magyarok különleges, alighanem Európában páratlan vízügyi szakértelemmel bírnak. Veszély esetén képesek összpontosításra és összefogásra. Példásan szervezettek tudnak lenni, együttműködők és áldozatra készek. Emberiesek. Bámulatos, mondhatná az elfogulatlan szemtanú, és elismerően megbiccentené felénk a fejét. Szerényen, de öntudatosan rámosolyognánk.
Szép lenne. De add, Uram, hogy ne kelljen nekünk mindehhez – katasztrófa.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyárfapehely

"Ezt – úgy látszik – minden májusban meg kell írnom, nincs mese. Kénytelen vagyok, mert… Tovább olvasom