Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Vicával, odakinn

"Született magyar született írrel hamarabb összefut Amerikában, mint az írek földjén. Mindkettőből bőven löttyentek ki a történelem ár-apály játékaként, mi azonban a Nyugati Part félpanziós estebédjének asztalánál találkoztunk."
Született magyar született írrel hamarabb összefut Amerikában, mint az írek földjén. Mindkettőből bőven löttyentek ki a történelem ár-apály játékaként, mi azonban a Nyugati Part félpanziós estebédjének asztalánál találkoztunk. Jól megnéztük, amikor magyarul szólt hozzánk, és fogadni mertünk volna, nincs több tizenhatnál. Szülei legkedvesebb olvasmánya lehetett az Egri csillagok, azért keresztelték Évának, hogy Vicuska lehessen? Fürge fölszolgáló, talán a legfürgébb. Jó messzire eldobhatnám a tollamat, noteszommal együtt, ha nem kértem volna negyedórás beszélgetést, a műszakja utánra. Egy meglepetéssel már az asztalnál szolgált: hat magyar van ebben az étteremben. A másodikkal beszélgetésünk első mondatával lepett meg: nem tizenhat, de huszonöt éves.

Bízhat benne, ez a kilenc esztendő ötven év múlva is beszámítódik.
Azért jött ide, mert jövőre férjhez akar menni. „Ideje mán, min Pöre Vera férhönmönésinek", mondaná a tápai ember, de ő nem legényfogó célzattal indult neki a vak világnak. Barátja is benne van a hatban, nála három évvel idősebb is, együtt határozták el, hogy előbb lakásra gyűjtenek, azután házasodnak. Ha az internetet nem találta volna föl az emberiség, talán el se jutottak volna idáig, de hirdették is magukat, és rátaláltak arra is, aki éppen őket várta kecsegtető minimálbérrel.
Nagy kerítő a kukacposta!

Ha ennyire a pénz beszél, apróra kikérdeztem. Nyolc euró az órabér, naponta öt-hat órát dolgozhatnak, osztott munkaidőben, és hetente fizetnek. Barátja a családi pénztáros, havonta teszi be a bankba. Közben nem kocsmázza el? Azért csak havonta, mert itt bank sincsen, és a busz is drága. Márciusban jöttek ki, októberig maradnak. Mostanáig magyar pénzre átszámítva kétmilliójuk kamatozik. Spórolnak, még csokit se vesznek. Mondanám, fogukhoz verik a garast, de félre vinné a nótát. Kosztot és kvártélyt havi ötvennégy euróért kapnak a tulajtól.

A szállásuk meglehetősen gyatra. Kimondanom is nehéz: három négyzetméter, kettejüknek. Befér egy emeletes ágy, ruháik a bőröndben. Kínai, thaiföldi, lengyel, litván, cseh és francia kislány is váltja velük együtt a tányért az asztalok körül, a honvágy is ugyanúgy dolgozhat mindben. Évában nagyon. Mi voltunk az első otthoniak, amióta kinn vannak.

– Hazaugrani?
– Zsarol bennünket a tulajdonos. Ötszáz euróval többet kapunk, ha megszakítás nélkül dolgozzuk végig a szezont. Kettőnknek ez már ezer! Nekünk nagyon nagy pénz.
– Jövőre?
– Vagy ide, vagy máshová. Édesanyám elkezdett sírni, amikor meghallotta.

Én meg elkezdem mondani reggeli búcsúzáskor a világ talán legszebben megírt honvágyát, Petőfink szerint. Mondtam csak, mert a dallam egyedül bennem él tisztán. Ha énekelném, sántítva jönne elő. Aki tudja, most is dúdolja inkább: „Szép hazámba ismerősök mennek; / Jó anyámnak tőlök mit izenjek? / Szóljatok be, földiek, ha lészen / Útazástok háza közelében. // Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse, / Mert fiának kedvez a szerencse …"

Nem ismeri. Azt nem mondom, hogy könnyben úszott két szeme pillája, de látása meghomályosult. Le is vontam a következtetést: szegény-szegény magyartanár! Hiányzik a memoriter.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyerünk, emberek!

"Túlköltekezett az állam – ennyit kaptunk magyarázatnak. A választó, aki személy szerint… Tovább olvasom