Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 21°C Még több cikk.

Világnapi üzenet

"A publikumot szenvedélyesen érdekli a hétköznapi emberek izgalmas története."
"Minden napnak színházi világnapnak kellene lennie, mert a mi felelősségünk, hogy fenntartsuk a közönség szórakoztatását, nevelését és épülését szolgáló hagyományt – írja ünnepi üzenetében az idei köszöntő megfogalmazására felkért híresség, Judi Dench Oscar-díjas angol színésznő.

Van itthon mit ünnepelnünk? – teszi fel a jogos kérdést az egyik legtekintélyesebb hazai színikritikus, Koltai Tamás a friss Élet és Irodalomban. Szegeden is megszívlelendő, kolumnás írása tanulságos olvasmány – nem csak szakmabelieknek. „A mai színház kevés kivételtől eltekintve elkerüli, hogy a mai magyar valóságról beszéljen. Legföljebb körülírva, metaforákban. Ahhoz, hogy bármilyen műformában, lélektani drámában, dokumentumdrámában, posztdramatikus szövegekben, közvetlenül, de didaxis nélkül, kritikusan szóljon a társadalmi illúziókról, hazugságokról, traumákról, a történelmi múlt vagy az aktuális jelen kérdéseiről (...), bátorságra lenne szükség."

A napokban tizennégy friss „színdarabot" kellett elolvasnom – nem remekműveket, nem profik munkáit, az egyetem drámapályázatára küldték be írásaikat a hallgatók. Miközben többségük teli volt dramaturgiai, nyelvi, stiláris hibákkal, némelyik bátrabb, őszintébb, aktuálisabb volt, mint bármelyik darab, amit az utóbbi évtizedben szegedi színpadon láttam. Öngyilkos hídugrásra készülő egyetemista lélektani drámája; egzotikus látlelet a szegedi paneldzsungelből; álmaikat Londonban kergető, bizonytalan pályakezdők szappanoperája; áthallásos-belterjes színházi krimi; groteszk történelmi fricska – rutinos dramaturg bármelyiket könnyedén stúdió-előadás alapanyagává pofozhatná. Persze zűr is lehetne belőlük, túl szegediek, túl aktuálisak – kockázatosak. Klasszikusokba, zenésbe, balettbe kevésbé köthetnek bele. A másik út nem olyan göröngyös, így a közpénzekből finanszírozott színház is lohol a közönsége után, bulvárosodásban lassan versenyt fut a piacról élő, kárhoztatott médiával.

Szegeden az évadban egyetlen igazi kortárs dráma sem szerepel az alaprepertoáron – lehet persze a kisszínházban ma este is látható Tirami su című vendégprodukcióval védekezni. Szerencsére Barnák Lászlóék nem férnek a bőrükbe, a Hal a zacskóban után – ami nekem hibáival együtt is a legüdítőbb szegedi előadás – újabb stúdióbemutatót terveznek; a számítógépfüggő fiú sztorija hasonló érdeklődésre számíthat.

Sok teátrum felismeri: a publikumot szenvedélyesen érdekli a hétköznapi emberek izgalmas története. Ha ez hiánycikk, akkor színházi világnapon is nézhetjük a királyokat: a Hamletet élőben a New York-i Metből – a Belvárosi moziban.

Olvasóink írták

  • 2. unknown 2010. március 28. 22:21
    „Őszintén szólva csalódott vagyok amiatt, hogy eddig nem akadt itt Szegeden szakavatott irodalmár, aki tollhegyre tűzte volna értekezését a hallgatás miértjéről. Mégis csak szólni kell valamit Mikszáth Kálmán elfeledett munkássága felemlegetésével (hogy ne forogjon szegény a sírjában) volt légyen a Szegedi Napló munkatársa, s ily formán viszonyítás mércéje annak a semminek, amit utódai mint produktumot a zsűri elé tenni méltóztattak. Természetesen láthatatlan magasságban van az akkori szinvonal a mai DM-online tartalmát szemezgetve. E mai bulvárszennyet szemezgető kufárokat a sírjából új Zrinyiként felébredő Mikszáth kikergetné a szerkesztőségből. Ma a főszerkesztő értékítéletében nem az a lényeg, hogy irodalmi gyöngyszemek alkotói koptassák zakójuk könyökét, s a megszentelt íróasztal írófelületét, hanem hogy ki találja meg a leg nem ide valóbb anyagot, mint példának okául ,,hogyan elégítsd ki orálisan a pasit". Ha volna lelkiismerete néhány mai ,,munkatársnak" (hogy ne mondjam: mindnek) szépen kulcsra kellene zárni a szerkesztőséget és elsunnyogni a kultúra temploma környékéről is.
    De maradjunk a téma aktuális politikai talaján. A rendszerváltást követően volt egy kis ébredés az irodalom háza táján, ami a népi (vidéki) - liberális urbánus kettészakadásba torkolt - már elnézést a kimondásáért - az anyázás szintjéig. A liberális urbánusok, élükön Konrád Györggyel rövid tusában győztek. Érvük az volt - ami az ország népe többsége lelkében beégetve mind a mai napig hat -, hogy ugyan már, kinek kellenek azok az uram-bátyámos múltat idéző tárcák, novellák, regények, társadalom mélylélektani elemzések? Minek kellene a népi nemzeti hagyományokat, mint kopott köpönyeget újra előszedni? Erre való hivatkozással sikerült elhallgattatni nem csak a nép lelke húrjain játszani akaró írókat, de még a megtévesztett nép, nemzet megmozduló szavazó többsége mozgósítása által Orbán Viktor kormányát is sikerült megbuktatniok 2002-ben. Óriási csalódás volt ez éppen az államalapítás 2000. évi ünnepség, zászlóátadás sorozat nemzet összefogást élénkíteni, ezzel a további kormányzáshoz lételemet teremteni igyekvő Orbán Viktor és Nemeskürty István számára. Mint érzékelhető, a Fidesz most okkal fél újra előhozakodni a témával, hiszen egyszer már jól megégette a kezét vele. S ez a szomorú: ha előhozakodnának vele Konrád Györgyék azonnal támadnának a még mindig alvó, vagy inkább vak hitbuzgó megtévesztett tömegekre támaszkodva. Az uram-bátyámosdi felemlegetése a mi belső használatra szánt ,,magyar kártyánk".
    No, ezért sikeredett oly semmisre ez az ünnepnapi pályázat.”
  • 1. unknown 2010. március 27. 10:08
    „,,...Legföljebb körülírva, metaforákban. Ahhoz, hogy bármilyen műformában, lélektani drámában, dokumentumdrámában, posztdramatikus szövegekben, közvetlenül, de didaxis nélkül, kritikusan szóljon a társadalmi illúziókról, hazugságokról, traumákról, a történelmi múlt vagy az aktuális jelen kérdéseiről (...), bátorságra lenne szükség..."
    Partvonalon kívül állóként lenne egy tömör gondolatom minderre. A hozzászóló lehetőségével élve bátran megtehetem. Legfeljebb lehülyéznek. A jegyzet írója mintha gondolatolvasó lenne: nem egészen két napja ezen téma körül jár az agyam. Mi történt? Mi az ami nem történt? Arra a következtetésre jutottam, hogy mialatt kezeink közül elfolyt az állami tulajdon, vagyon döntő hányada, értelmiségünk (minden szinten és társadalmi szerkezetben) autonom ragaszkodással megőrizte a rendszerváltozás idején volt előjogait, kiváltságait. Lerázta magáról a közép- és alréteget, hagyta érvényesülni a törtetőket, a gátlástalanokat. Természetesen tisztelet a Tisztességeseknek. Távol tartotta magától a problémákat, a megoldás felelősségét. Társadalmi szinten csak gyűlik a baj, nő az állam eladósodása. Inkább hallgat, behúzza fülét-farkát. A média pedig felül az olcsó, éppen aktuális magyarázatoknak. Most éppen a világválság a sláger. A demokratikusan kormányzó politikusok pedig nem tudnak tenni szinte semmit az értelmiség (a közgazdászok, a társadalom-tudományok művelői, stb.) támogatása nélkül. Hat-hétszázezer közszolga és közalkalmazott rendelkezik oly kiváltságokkal, amivel e körön kívül senki más. Miért vannak előjogaik, amikor az iparban, a mezőgazdaságban, a kereskedelemben, stb. dolgozó hasonló munkát végző sorstársaiknak mindenért teljes árat kell fizetni? Legyenek egyetemi magántanárok, akiket a hallgatói tandíj tart el érdeme szerint... Tiszteletben kell tartanom a jegyzet terjedelmét, ezért itt abba is hagyom. Biztos vagyok abban, hogy másoknak is lesz hozzáfűzni valója.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Féktelenül

"Hatásos kampány lenne: vigyázat, a sebesség tényleg öl." Tovább olvasom