Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

Vörös csillagok ˝háborúja˝

JEGYZET - "Az egyén sem spórolhatja meg önmaga ítéleteinek újraértékelését."
Újra alkalmassá tesz – ez a politikai rehabilitáció lényege. A múlt század gyermekei tudják, mit jelent megélni a politikai ítélet kontra rehabilitáció konfliktusát, alkalmassá lenni valamiféle kárpótlásra. Jó példával a szegedi egyetem járt elöl a rendszerváltozás hajnalán: a katedráról politikai okok miatt száműzött oktatókat 1989-ben rehabilitálta az egyetemi tanács. A jogtalanságok felülbírálatára azonban nemcsak az intézménynek, a hatalomnak is késznek kell lennie. Az egyén sem spórolhatja meg önmaga ítéleteinek újraértékelését.

Félbevágott ötágú vörös csillag a hódmezővásárhelyi Emlékpont logójának jelképszerű középpontja. E „vidéki Terror Házában" összegyűjtött tárgyak, fotók, hangos emlékezések, filmek az 1938-ban született látogatót abba az időszakba viszik vissza, amelyet ifjú felnőttként élt meg. Például a 70-es évekbeli május 1-jés tömeg vagy az akkor még virágzó vállalatok termékeinek látványa nosztalgiázásra ihleti. A korosodó látogatónak a „vörös csillaghoz", a „sarló-kalapácshoz" kötődő benyomásait máig alig sértik az erőszakos téeszesítés áldozatairól szóló vagy a titkosszolgálati beszervezésekről árulkodó múzeumi hangfelvételek és filmrészletek. Mert az államrendszer működésének ezekről a nagy és helyi titkairól felnőttként szinte semmit sem tudott.

A '38-asok és az őket követő generációk tagjainak többsége arról sem értesülhetett, hogy 1947. február 25-én a Független Kisgazdapárt főtitkárát, az országgyűlési képviselő Kovács Bélát letartóztatták a „ruszkik", és a Szovjetunióba vitték. Nyolc évig raboskodott olyan szovjet munkatáborokban, amelyekről az akkori magyar ifjaknak fogalmuk sem lehetett. Mint ahogy a Gulag mintájára szervezett recski táborról, a hortobágyi kitelepítésekről sem szerezhettek tudomást a 70-es évek felnőttjei. Rettentőnek, de sokan a mai napig szinte hihetetlennek tartják, hogy a kelet-közép-európai blokkban kényszermunkatábor, bitó vagy golyó által, éhezés miatt 1 millió kortársuk vesztette életét. Ezért esik nehezükre most, éltes korúként a szembesülés, az általuk megélt történelem újraértékelése. Így aztán akár azt is mondhatnánk: azok is a kommunizmus áldozatai, akiket a diktatúra elfedett titoközöne, a „legvidámabb barakk" információhiánya most kényszerít önazonosságuk újrafogalmazására.

Lecke lett 2000 óta minden korosztály számára a saját élettapasztalat ütköztetése a rendszerváltozás óta föltárt és közismertté tett múltbéli tényekkel. Kovács Béla tragikus sorsfordulója immár 13. éve a kommunizmus áldozatainak emléknapja Magyarországon. Az idei emléknapra árnyékot vet az önkényuralmi jelképek használhatósága körül föllángolt vita.

„Elkaszálta az Ab az önkényuralmi jelképeket tiltó szabályt". A „vörös csillagot" középpontba állító hírről akár az Amerikában kedvelt sör emblémájára is asszociálhatnak a múlt árnyképeivel kevéssé foglalkozó nemzedékek. Ez is információhiány. Az ilyen űr betöltésének és a szimbólumrendszer pontosításának szükségességére azonban épp az amerikai elnök, George W. Bush hívta föl a figyelmet, amikor – a fővárosi Terror Háza Múzeum mottója szerint – azt mondta: „A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit, és biztosítani, hogy azok soha nem ismétlődhetnek".

Olvasóink írták

  • 6. mediashreck 2013. február 25. 19:42
    „5. >Miertne?!

    Köszönöm a kerdesedet, es hozzaszolasodat!
    Az ilyet szeretem, ugyanis
    "megfogtal", azaz
    hirtelen nem tudom forrasomat idezni, de ha megengeded, csak emlekezetewmböl:
    Nemetül igy hangzik,ha jol emlekszem (ennek 40-eve...) az Egyetemen Göttingenben:

    "Wenn jemand die Sicherheit mehr duldet und wünscht als die Freiheit,
    den kann mann mit Recht als Sklave bezeichnen."
    Aristoteles

    Magyarul kb.:
    "Ha valaki a biztonsagot többre türi es kivanja, mint a szabadsagot,
    joggal nevezhetö rabszolganak...”
  • 5. Miértne? 2013. február 25. 16:53
    „czindi: 2. mediashrec, nem lehet csak egyénhez köthető szabadság. Ha egy nemzet, egy nép nem szabad, az egyén sem lehet szabad, legfeljebb ő azt hiszi. Ha egy elnyomott országban vannak egyének, akik "szabadok", azok janicsárok, a nemzet árulói és az elnyomók kiszolgálói csak.
    Mellesleg sztem soha nem a rendszer a hibás, hanem mindig a rendszereket irányító (vezető) emberek!”
  • 4. mediashreck 2013. február 25. 11:58
    „Hidd el kedves Csonakos,
    minden orszagnak van külsö-, es belsö kemelharitasa, es
    minden Követsegen dolgozik valaki külföldön, akinek ez a feladata.

    A nemeteknel a
    -külsö kemkedes a BND ("Bundesnachrichtendienst") Szövetsegi Hirszerzö Szolgalat,
    -belsö elharitas a Verfassungsschutz ("Alkotmanyvedelem"), es a
    -katonai elharitas MAB ("Militärischer Abschirmdienst") feladata.

    Az ennek megfelelö magyar intezmenyek neveit nem ismerem.”
  • 3. csonakos 2013. február 25. 11:33
    „Tessék mondani akkor ugye ma már nem működik hazánkban 3/3 vagy annak valamilyen más elnevezése? Besúgó nincs egy szál se! Nem listáz senki! Vagy mégis? Most másként hívják és díjazzák?”
  • 2. mediashreck 2013. február 25. 11:02
    „Ez egy nagyon bonyolult problema, egy jegyzet keretei (barmilyen modon okos, es jo indulatbol irodott),
    keves ehhez.
    Nekem csak a "magyar ertekitelet"-röl egy gondolatom lenne:

    Ha szabadsagrol beszelek,
    -a francia mast ert a "liberty" alatt, mint a magyar a "szabadsag" alatt...!

    A francia:
    -szabadsaga = mindig az "egyenhez kötö", "szemelyi" szabadsag...!
    A magyaroknal, ha szabadsagrol beszelnek, mindig
    -nemzeti, orszagos (tehat, nem egyeni!) ertelemben fogalmazodik meg!

    Ez fontos!”
  • 1. deszkás 2013. február 25. 10:38
    „Nem is akarom megspórolni. Eddig bizonytalan voltam.De ma már tudom,megint rossz lóra tettem.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mint Makó Uruguaytól

"Három évértékelőt is végighallgathatott ezekben a napokban Magyarország." Tovább olvasom