Kecskemét és környéke

2014.11.21. 14:05

14 évessel ment betörni - videó, fotó

A szolgálaton kívüli osztályvezetőnek köszönhetően 1 percen belül elfogták azt a két férfit, akik egy kiskunfélegyházi üzletbe akartak betörni.

Munkatársunktól

November 17-én 17 óra 35 perckor két ismeretlen férfi egy kiskunfélegyházi üzlet mellett egy sporttáskából különböző szerszámokat pakolt ki. Egy közelben tartózkodó szolgálaton kívüli rendőrnek gyanússá vált a viselkedésük, ezért szemmel tartotta őket. Amikor [namelink name="Mahlaj Róbert"] rendőr százados, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának Vezetője látta, hogy a táskából balta és csavarhúzó kerül elő, telefonon értesítette a járőröket. A helyszínre 1 percen belül kiérkező rendőrök tetten érték H. Sz.-t és 14 éves társát, akik az üzlet bejárati ajtaját akarták befeszíteni.

A 34 éves idősebb férfit lopás bűntett kísérlet és kiskorú veszélyeztetése bűntett, a fiatalkorú fiút lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - szabadlábon hagyásuk mellett - gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

Fotó: Police.hu

Fotó: Police.hu
Még aznap este 22 óra 20 perckor, ismeretlen elkövetők egy kiskunfélegyházi társasház előtt lezárt állapotban parkoló autót törtek fel. Miután értéket nem találtak a gépjárműben, azzal megpróbáltak elhajtani a helyszínről, azonban cselekményük közben megzavarták őket, ezért elfutottak.

40 perccel később arról értesítették a rendőrséget, hogy Kiskunfélegyházán, a Móra városban egy másik, lezárt állapotban parkoló gépjármű csomagtartóját is feltörték, majd az ismeretlen tettesek az autóban kutatást végeztek, azonban ismét értékek nélkül elmenekültek a helyszínről.


Az adatgyűjtések és a személyleírások alapján felmerült a gyanú, hogy ugyanaz a páros követte el az utóbbi két bűncselekményt is. A nyomozók november 19-én 10 órakor ismét elfogták és a kapitányságra előállították a 14 éves helyi fiatalt. Mivel H. Sz. ismeretlen helyen tartózkodott, ezért a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság november 19-én elfogatóparancsot bocsátott ki vele szemben, melynek eredményeképpen másnap elfogták a kecskeméti rendőrök.

Mindkét férfival szemben jármű önkényes elvétele bűntett és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is eljárást indított a rendőrség. A kiskunfélegyházi nyomozók kezdeményezték az őrizetbe vett H. Sz. előzetes letartóztatásának indítványozását. Fiatalkorú társa az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!