Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

10 millió feletti APEH-adósok Kecskeméten

Építőipari, élelmiszeripari és gépkocsi értékesítő társaságok is megtalálhatóak az APEH listáján, amelyen azok névsora és lakcíme található, akik 180 napon túl 10 millió vagy 100 millió forintot meghaladó összeggel tartoznak az adóhatóságnak. Kecskemétről például 34 magánszemély adatait találhatjuk meg.
Az adóhatóság rendszeresen közzéteszi honlapján azon adózók adatait, akik legalább fél éven át nagyobb összeggel tartoznak a hivatalnak. Ez magánszemélyek és egyéni vállalkozók esetében 10 millió forintot meghaladó, míg gazdasági társaságok esetében pedig 100 millió forint feletti összeg. Ennek az intézkedésnek kettős célja van.

„Az elsődleges cél, hogy a nyilvánosság erejével is elérjük azt, hogy az adózók lehetőség szerint teljesítsék adófizetési kötelezettségüket. A másik fontos és nem elhanyagolható cél, a gazdasági élet szereplőinek védelme, a gazdasági élet biztonságának az erősítése" – fogalmazott Szabóné Dr. Radvánszki Jolán az APEH DAR Igazgatóság végrehajtási főosztály vezetője.

Tehát ha valaki egy új partnerrel kíván kapcsolatba lépni, akkor ezen a listán tájékozódhat arról, hogy a társaságnak van-e tartozása az adóhatóság felé. A listán egyébként kecskeméti lakóhelyű magánszemélyek és székhelyű gazdasági társaságok is vannak. Így például építőipari, élelmiszeripari, őrző-védő, illetve gépjármű értékesítő tevékenységet folytató társaság, de különböző kereskedelmi- illetve szolgáltató tevékenységet folytató társaság is megtalálható a listán.

„Az adózók e listán való közzététele lényegében csak egy momentum a tartozás rendezése érdekében. Ezen adózók amennyiben a feltételek fennállnak végrehajtási eljárás alatt állnak" – nyilatkozta Szabóné Dr. Radvánszki Jolán az APEH DAR Igazgatóság végrehajtási főosztály vezetője.

A végrehajtási kényszercselekmények teljes tárházát igénybe veszi az APEH, hogy ezek a tartozások minél rövidebb idő alatt és minél nagyobb összegben beszedhetőek legyenek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszakerül a 103 aktív ágy Kecskemétre

Október elsejétől a kecskeméti kórház veszi át a kiskunfélegyházi kórház ellátási területét. Legalábbis a sebészetet, a belgyógyászatot és a szülészetet. Tovább olvasom