Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

11 év fegyházbüntetést kapott a gyermekeit molesztáló férfi

Jogerősen tizenegy év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a kecskeméti férfit, aki saját gyermekeivel fajtalankodott, a feleségét pedig súlyosan bántalmazta.
A jelenleg 38 esztendős férfi 2005-ben vette feleségül a nőt; egy Kecskeméthez közeli tanyán éltek, három gyermekük született. 2009 nyarától a férfi erősen italozni kezdett, agresszíven viselkedett a nejével és a gyerekeivel is. A vádlott 2010-ben nyolcéves kisfiával és négyesztendős kislányával is fajtalankodott, 2010. szeptember 17-én pedig összerugdosta, majd leütötte a feleségét, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

V. Gábor az elsőfokú ítélethirdetésen, Kecskeméten.
V. Gábor még az elsőfokú ítélethirdetésen, Kecskeméten.

A jelenleg 38 esztendős, nyolc osztályt végzett, szakképzettséggel nem rendelkező, büntetett előéletű vádlott 2005-ben vette feleségül a nőt. Kapcsolatukból három gyerek született, akikkel egy Kecskeméthez közeli tanyán éltek. A férfi 2009 nyarától erősen italozni kezdett, ilyenkor otthon agresszíven viselkedett - a gyermekek jelenlétében - a feleségével. A vádlott tört-zúzott az otthonában, és előfordult, hogy késsel fenyegette a házastársát. A férfi a gyerekeivel is gyakran kiabált, a legidősebb - nyolcéves fiút - többször megverte, és megütötte a kislányát is. Az asszony kétségbeesésében 2010 áprilisában öngyilkosságot kísérelt meg. A gyermekek a nő kórházi kezelésének idejére egy SOS-gyermekfaluba kerültek.

2010. szeptember 17-én este az ittasan hazatérő férfi összerugdosta, majd leütötte a feleségét, a szomszéd az udvarra kirohanó gyerekek segélykiáltásaira sietett az asszony segítségére; a nő négy hét alatt gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. Ezt követően a Kecskeméti Városi Bíróság távoltartást rendelt el a vádlottal szemben. A vádlott 2010-ben fürdetés után a fürdőszobában fajtalankodott nyolcéves kisfiával, aki később nem mert erről szólni senkinek, attól félve, hogy intézetbe kerül. A férfi a négyéves kislányával is fajtalankodott. A gyerekek végül édesanyjuk súlyos bántalmazása után a nagymamájuknak mondták el, mi tett velük az apjuk.

A vádlottat 2010. október 28-án tartóztatták le. A férfi és az asszony házasságát 2011 februárjában bontotta fel a bíróság. A gyerekek az anyjukkal maradtak és egy másik településre költöztek. A két nagyobb gyermek pszichológusi és orvosi kezelésre szorul. A táblabíróság két rendbeli, szemérem elleni erőszak, kiskorú veszélyeztetésének három rendbeli bűntettében, valamint súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és ezért jogerősen halmazati büntetésül tizenegy év fegyházbüntetésre ítélte. Az ítélőtábla mindhárom gyermek esetében megszüntette a férfi szülői felügyeleti jogát.

Korábban írtuk:

A 37 éves V. Gábor az elsőfokú ítélet tényállása szerint 2005-ben kötött házasságot feleségével. Akkor már volt egy három éves kisfiuk, Gábor, majd 2006-ban megszületett Szilvia, egy évre rá pedig Krisztián is. A segédmunkásként dolgozó férfi 2006-ban szokott rá az ivásra, ezt követően rendre agresszívan viselkedett otthonukban. Több alkalommal is megverte feleségét, de hasonlóan bánt kisfiával is. Az ítélet szerint Varga Gábor 2010-ben, pontosabban nem megállapítható időpontban a fürdetések után felültette a kád mellé 8 éves kisfiát, és annak nemi szervét simogatta, harapdálta. Azt mondta a gyereknek, ha bárkinek elmeséli mi történt, agyonveri. A vádlott 4 éves kislányát is molesztálta, nemi szervét dörzsölte, benyálazta.

Az első fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság ezért szeptemberben szemérem elleni erőszak, kiskorú veszélyeztetése, valamint súlyos testi sértés bűntettében bűnösnek mondta ki V. Gábort, és 11 év fegyházbüntetésre ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentést, másodlagosan a büntetés enyhítését kérve nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Olvasóink írták

  • 5. W666W 2012. február 28. 21:30
    „Nem jól figyeltem akkor a cikket köszi”
  • 4. Emberségetavilágnak 2012. február 28. 18:12
    „2. W666W 2012.02.28. 17:51
    Kiírták a nevét.
    "Az ítélet szerint Varga Gábor 2010-ben, pontosabban nem megállapítható időpontban a fürdetések után felültette a kád mellé 8 éves kisfiát, és annak nemi szervét simogatta, harapdálta. Azt mondta a gyereknek, ha bárkinek elmeséli mi történt, agyonveri."
    Veszélyes alak. Kigolyózni!
    Lássuk, a puhapöcsben van-e annyi spiritusz, hogy kipedálozza minden áldott nap az energiaigényét?
    Dolgozzon! Mutassa meg a munka frontján, milyen f@szagyerek!
    Nincs ugatás, csak halkan, súgva kérés és jelentés.
    Állatnak alkalmatlan, esetleg lehet még ember belőle. Ellenőrzötten, trottyos koráig bezárva, amíg dolgozni tud.
    Akkor kijöhet és vinnyogva kérhet irgalmat azoktól, akiket bántalmazott.”
  • 3. Berlusconi 2012. február 28. 17:57
    „Kevés, nagyon kevés! 60 év + kasztrálás, na az lenne a méltányos büntetés.”
  • 2. W666W 2012. február 28. 17:51
    „ÉN meg az ilyet be sem tenném, hanem ahogy egy Perui börtönfilmben láttam..Otta Börtönkútba foljották az ilyen rohadékokat..Meg jó lenne ha nem V-Gábort írnának, mert ha a moderátpor ki írhatta a nevemet ide a fórumra büntetlenül a multkór akkor ennek a ganának is ki lehetne szépen..”
  • 1. Yucca 2012. február 28. 16:35
    „Ki nem engedném többet a börtönből ezt az állatot!
    Remélhetőleg ott bent a rabtársak majd "eldédelgetik" az ő nemiszervét is!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biciklist gázoltak Kecskeméten

Kecskemét - Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy 79 éves férfit, akit kedd délelőtt gázolt… Tovább olvasom