Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

16 évet kapott jogerősen a gyermekeivel fajtalankodó férfi

Jogerősen tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a dunavecsei férfit, aki éveken át fajtalankodott vér szerinti lányával és nevelt fiával; a vádlott felesége, a gyermekek anyja négy évet kapott.
A 42 éves férfi és a 26 esztendős nő 2000-ben házasodtak össze. A férfi dunavecsei házában együtt nevelték az asszony korábbi kapcsolatában, 1996-ban született kisfiút, majd a 2001-ben világra jött közös lányukat is. A rakodómunkásként dolgozó férfi keresetéből nehéz körülmények között éltek. A nő nem dolgozott, egész napját otthon töltötte, ennek ellenére nem tartotta rendben a lakást. A házaspár elhanyagolta gyermekeik gondozását: amíg a férfi fizetéséből és a segélyekből futotta, maguknak élelmiszert, édességet, üdítőitalokat vásároltak, de a kicsiknek nem adtak, a nő heteken át nem főzött, többször előfordult, hogy a gyerekei éheztek, és a szomszédok etették meg őket. A székletvisszatartási-problémával küzdő fiút nem vitték orvoshoz, hanem kigúnyolták, és rendszeresen meg is verték. A férfi rendszeresen a gyermekek előtt bántalmazta a nőt, s az is gyakorta előfordult, hogy a vádlottak a kislány és a kisfiú jelenlétében végeztek önkielégítést.

A férfi 2001-2002 fordulójától hetente többször is fajtalankodott az akkor óvodába járó hatéves nevelt fiával. A kisgyereket fenyegetéssel, veréssel kényszerítette arra, hogy eltűrje a rendszeres fajtalankodást, ami egészen a vádlott 2010-es őrizetbe vételéig tartott. A fiú próbált édesanyjától segítséget kérni, az asszony azonban nem fékezte meg a férfit, s az is előfordult, hogy szemtanúja volt az erőszaknak. 2005-től, amikortól a kislány óvódás lett, a férfi vele is napi rendszerességgel, sőt időnként naponta többször is fajtalankodott. A vádlott vér szerinti gyermekét is fenyegette, és verte, ha vonakodott. A fiú húga érdekében is anyjához fordult, a nő azonban nem értesítette a hatóságokat, csak annyit mondott a fiának, hogy ne figyeljen oda, amikor a vádlott a "húgával szexszel".

A fiú az iskolában barátjának és nevelőinek is beszélt a történtekről, s végül egy játszótéri ismerősének gyámja tett feljelentést a vádlottak ellen. A táblabíróság folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak és két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, s ezért jogerősen tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta. A nőt erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak bűntettében bűnsegédként, a kiskorú veszélyeztetésének bűntettében pedig tettesként marasztalta el az ítélőtábla, négy év fegyházbüntetést kiszabva rá.

Korábban írtuk

A házastársi kapcsolatban élő 41 éves férfi és a 35 éves nő közösen nevelték a feleség 1996-ban született kisfiát, illetve a 2001-ben született, már közös kislányukat. A család nagy szegénységben élt dunavecsei otthonukban. A férj az egyik multiáruházban dolgozott rakodóként, az asszonynak pedig nem volt munkája. A nő ennek ellenére otthon sem csinált semmit, a gyerekeit sokszor éheztette. A házaspár gyakran veszekedett, a férfi a gyerekek előtt verte feleségét, és szintén a gyerekek előtt élték nemi életüket, illetve velük együtt néztek pornográf videó filmeket.

A Bács-Kiskun Megyei Bíróság elsőfokú ítélete alapján a vádlott 2001 után heti rendszerességgel fajtalankodott az akkor óvodába járó, 6 éves nevelt fiú gyermekével, és amikor a gyermek ez ellen tiltakozott, megpofozta, majd később veréssel fenyegetőzve bírta rá a kisfiút a fajtalankodás eltűrésére. A sértett még óvodás korában elpanaszolta édesanyjának, mit tesz vele nevelőapja. Az asszony felszólította a férjét, hogy hagyja békén a gyereket, de a férfi ezzel mit sem törődve továbbra is folytatta a fajtalankodást. Előfordult, hogy a feleség maga is szemtanúja volt a fajtalankodásnak, de nem tett semmit annak megakadályozása érdekében. A testvérét ért fajtalankodást többször látta a kislány is, aki arra kérte apját, ne tegye ezt testvérével, mire az apja megfenyegette, ha kiabál, megveri.

Amikor a kislány óvodás lett, a férfi napi rendszerességgel, de időnként naponta több alkalommal fajtalankodott a vér szerinti gyermekével is. Amikor a kislány sírva könyörgött, hogy hagyja őt békén, akkor veréssel fenyegette meg, illetve vonakodása esetén meg is pofozta a kislányt, mielőtt fajtalankodni kezdett vele. A feleségnek tudomása volt ezekről a dolgokról, de nem tett semmit.

A Bács-Kiskun Megyei Bíróság februári ítéletében folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak és 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek J. István vádlottat. Ezért a bíróság 14 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész mindkét vádlott terhére az ítélet súlyosítása érdekében fellebbezett, míg az I. rendű vádlott az erőszakos közösülés vádja alóli felmentést kérve fellebbezett, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Olvasóink írták

  • 13. paprikáskrumpli 2011. május 19. 19:47
    „16 év?
    fel kellene akasztani az ilyen embereket, vagy nem is... kapott volna 40 évet, de az se jó mert ingyen élne az állam nyakán”
  • 12. katika75 2011. május 19. 19:46
    „Apukának két 130 kilós buzi a cellába...Ordítana mint egy disznó!
    Anyukának meg néhány pengés-ribanc társalkodónőnek.Jó dolga lenne.”
  • 11. Tralala 2011. május 19. 17:56
    „azt csak 16 meg csak 4 év, szép... miértnem egyből kitüntetés??!!....”
  • 10. Ferrer 2011. május 19. 17:10
    „16 év?? Nana, nem szép dolog elnyomni a kisebbség kultúráját!”
  • 9. dodó 2011. május 19. 16:25
    „"Cigány honfitársainkért az előítéletek leküzdésével, az imádság erejével, kultúrájuk elfogadásával és tiszteltben tartásával tehetünk a legtöbbet" / Székely János, cigánypasztorációs püspök/”
  • 8. mazsolaszolo 2011. május 19. 14:14
    „5. Ha anyuka mégis kapott börtönbüntit, akkor valszeg Kalocsára viszik. Ott is szokták szeretni az ilyen "édesanyákat"...”
  • 7. mazsolaszolo 2011. május 19. 14:13
    „Helyes!
    A kedves édesanyukának is varratam volna a nyakába egy-két évet, nagyon megérdemelte volna.

    A fazonnak jó hüsölést, a sitten nagyon szeretik a gyerekmegrontóakat; a gyerekeknek pedig pszichiáter vagy pszichológus, minél előbb, annál jobb.”
  • 6. princeoftheport 2011. május 19. 12:15
    „"3. jules13 2011.05.19. 08:23
    A nőt erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak bűntettében bűnsegédként, a kiskorú veszélyeztetésének bűntettében pedig tettesként marasztalta el az ítélőtábla, négy év fegyházbüntetést kiszabva rá."
    De szerintem ez mind kevés. Sajnos csak ennyit kapott a nő, pedig ugyanolyan vétkes, mint a férfi.
    Remélem az igazi büntetést megkapják odabenn..... valami nagydarab elítélt társa majd pártfogolja kicsit ez alatt a 16 év alatt, ha jogerős lesz ez az ítélet.”
  • 5. lepkehalo 2011. május 19. 11:38
    „Jules13: Az első mondatban van, hogy az anya(?) 4 évet kapott. Hogy hova, az nem derül ki.”
  • 4. lepkehalo 2011. május 19. 11:36
    „Állatok.”
  • 3. jules13 2011. május 19. 08:23
    „Az oké, hogy mindkettő ítélete ellen fellebbezett az ügyész, de a nő miből és mennyit kapott?”
  • 2. randika 2011. május 19. 08:21
    „nem ítéletre kéne várnia hanem kasztrálásra....féreg...remélem a börtönben mindenki megtudja miért van ott,és lerendezik.....még a bűnözők között is súlyos bűn az ilyesmi”
  • 1. Pepejeans 2011. május 19. 08:06
    „Azonnal fejbelőni.
    Anyuka meg nézegette, ahogy apuka izélgeti a gyerekeket? Rohadék az is.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Éden Hotel: elszabaduló indulatok: pofon és bosszú a tegnapi adásban

Tegnap a tetőfokára hágtak az indulatok az Éden Hotelben: az előző napi tréfát szóváltás és pofon követte, majd kizárás lett a vége. Tovább olvasom