Délmagyar logó

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 15°C | 25°C Még több cikk.

45 késszúrással gyilkolta meg a 16 éves lányt

Tizenegy év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság hétfőn azt a 17 éves fiút, aki 2009. május 11-én féltékenységből megölte 16 éves osztálytársnőjét Kecskeméten.
Feleky István tanácsvezető bíró az elsőfokú ítélet indoklásában elmondta: a vádlott összesen 45 késszúrással ölte meg barátnőjét, aki pár percen belül a helyszínen meghalt. A vádlott különös kegyetlenséggel, rendkívüli brutalitással ölte meg a sértettet. A lányt ért késszúrások közül nyolc mélyen a testüregbe hatolt, ezek egyenként is halált okozhattak volna. A sértett megpróbált védekezni, de az erőfölényben lévő vádlottal szemben az sikertelen volt, majd eszméletét veszítette és pár percen belül a helyszínen meghalt.

A két fiatal Kecskeméten, a Bolyai János Gimnáziumban tanult. Kapcsolatuk 2007 decemberében kezdődött, de többször szakítottak. A bűncselekmény napján a tanítás után együtt mentek haza a fiú szüleinek a lakásába, ahol a lány közölte, hogy szeretné befejezni a kapcsolatukat. A vádlott ekkor kiment a konyhába, egy kést vett magához, majd a szobába visszatérve 45-ször megszúrta barátnőjét.

A késszúrások a lány szívét, tüdejét, lépét és több más, életfontosságú szervét érték, azok következtében a sértett rövid időn belül meghalt. Az igazságügyi orvos szakértő vizsgálatának megállapításai szerint a fiatal lány a szúrt és hasított sebek mellett további sérüléseket szenvedett, melyekből arra lehet következtetni, hogy megpróbált védekezni.

A vádlott a tett elkövetése után a lány mobiltelefonján felhívta a sértett édesanyját és nyugodt hangon azt mondta: barátnője nála felejtette a mobiltelefonját, amit majd másnap visszaad neki az iskolában. Ezután a vádlott átöltözött, majd a városban bolyongott.

A fiú édesanyja vette észre a lány holttestét és jelentette a bűncselekményt a rendőrségen. Ezután sikerült neki telefonon kapcsolatot teremteni fiával, aki végül egy rokona kíséretében feladta magát a rendőrségen.

A tanácsvezető bíró emlékeztetett arra, hogy a vádlott a per kezdeti szakaszában megtagadta a vallomást, de nem tett kifogást egyetlen tanúvallomással szemben sem. Feleky István az ítélet ismertetésekor kiemelte: a vádlott ép beszámítási képességekkel rendelkezett tettének elkövetésekor.

A bíróság főbüntetésül tizenegy év, fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézetében letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a vádlottat, mellékbüntetésül nyolc évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint 465 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte. Az előzetes letartóztatásban eltöltött időt a bíróság beszámítja a büntetés időtartamába. A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész, valamint a vádlott és védője is három nap gondolkodási időt kért.

Olvasóink írták

  • 20. deszkás 2010. június 01. 11:49
    „És az anyja vette rá hogy adja fel magát. És ha nincs anyuka akkor akár rá se jönnek? Elvetemült gazember.”
  • 19. diverfrog 2010. június 01. 10:57
    „Remélem az ügyész a 3 nap gondolkodási időt az ítélet súlyosbításáért kérte.”
  • 18. nanemaaa 2010. június 01. 10:43
    „El tudom képzelni, hogy a gyilkosság után milyen nagy lelki vívódások közepette ment el a városban fagyizni. :(

    Ha már nem lehet felakasztani szegényt, akkor legalább darálnák le. Kutyaeledelként még talán tudna hasznos elem lenni a biológiai körforgásban. Nem tudom, a kislánynak vannak-e rokonai, de remélem, ha ez a mocsok 3 év múlva jó magaviseletért szabadul, a börtön kapujában majd várni fogják.”
  • 17. Mil 2010. június 01. 10:35
    „Úgy tudom 15 év a max ilyen esetben. Nem? Vajon miért nem szabta ki a bíró? Nem tán meg lett vesztegetve?
    Egyébként teljesen egyértelmű, hogy ez az ember nem normális. Soha nem szabadna visszaengedni a társadalomba. MAjd elkövet megint valami hasonlót, és majd akkor. CSak ez még egy ember életébe/épségébe fog kerülni. Sztem ilyen brutális, különösen kegyetlen esetekben fiatalkorúakra is ki lehetne szabni. Mert más az, ha verekedek vele és véletlen meghal, és más az, ha 45(!) szúrással megölöm(vagy élve felgyújtom, mint a mukigyerök Henit..)
    De hát, ilyen az igazságszolgáltatásunk. Teljesen esetleges ítéletek születnek, meg merem kockáztatni, hasraütésszerűen..”
  • 16. Falcao 2010. június 01. 10:11
    „Háború lenne meg elbújkálnának a szolgálat elől.A katonaságot nem bírják majd háborúba meg mennének?
    Míg volt sorkötelezettség akkor is nagyon sokan az alól is menekültek volna.”
  • 15. Perikles 2010. június 01. 10:08
    „Nah. Lassan jöhet a 3. világháború. A fiatalok jó része lelkileg már készen áll a gyilkolásra. Ott legalább "jogosan" tehetik mindezt.

    Részvétem a lány hozzátartozóinak.”
  • 14. lamatic 2010. június 01. 09:03
    „13. hozzászólás apátfalvifaszagyerek 2010.06.01. 07:55 Mert valszegh igazad volt. És az igazság fáj.”
  • 13. apátfalvifaszagyerek 2010. június 01. 07:55
    „Én múltkor írtam a munkatáborokról, ahol nincsenek érvényben az emberi jogok. A DM kiszedte valamiért...”
  • 12. Picim 2010. június 01. 07:17
    „Általában nem tudnak újra beilleszkedni a társadalomba, és persze a társadalom is kiveti őket. Elég magas az öngyilkosság aránya a szabadulók körében.”
  • 11. Minibusz 2010. június 01. 06:01
    „Ilyen esetekben még a sok is kevés.
    Nekem ez a véleményem.”
  • 10. MD2009 2010. május 31. 21:48
    „Nem tudom a bíró hogyan néz tükörbe ezek után. Remélem gyakran leköpi a képmását. Hol van ez az ítélet arányban az elkövetett gaztettel??!! Mondjuk a régi rendszerben ilyen esetben becsempésztek egy cipőfűzőt a cellába, és az elítélt (némi segédlettel) öngyilkosságot követett el. Ezt a szokást visszahozhatnák....”
  • 9. fügepálinka 2010. május 31. 20:50
    „true pontosan illetve lassú halál rá, szenvedjen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 8. maros50 2010. május 31. 19:49
    „1.sziszka!
    Ne feledd,hogy az elítélt fiatalkorú.Ebben az esetben nincs életfogytig tartó börtönbüntetés.”
  • 7. odysseus 2010. május 31. 19:44
    „nekem van hasonló sorsú ismerősöm. Ebből a tagból soha nem lesz ember.”
  • 6. Falcao 2010. május 31. 19:40
    „Halálbüntetést!”
  • 5. true 2010. május 31. 19:11
    „Halálig tartó munkatábor. Eladni Kínának "eldobható" bányásznak. És időnként visszatérni a témára és bemutatni hogy milyen vidám a bányász élet :), és jelezni hogy van még felvétel.”
  • 4. skynet 2010. május 31. 17:53
    „Dögöljön meg!!!!!”
  • 3. egyszerűvállalkozó 2010. május 31. 17:31
    „Kötél!”
  • 2. KolompárRómeó 2010. május 31. 16:02
    „29 évesen szabad lesz. A fiatalságát nem tanulással, emberi kapcsolatok építésével tölti el, hanem börtönben. Nem lenne egyszerűbb már most kivégezni?”
  • 1. sziszka1 2010. május 31. 15:19
    „11 év és 465 ezer Forint egy fiatal lány életéért??? Kevés!!! Életfogytiglant az ilyennek (ha már nincs halálbüntetés)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megölte férjét egy nő Kecskeméten

A helyszínen meghalt egy 34 éves férfi, akit egy családi veszekedés során mellkason szúrta 52 éves felesége Kecskeméten vasárnap. Tovább olvasom