Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

77 milliós csalással vádolnak egy neves autókereskedőt

Szerdán folytatódott a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon az egyik ismert kecskeméti autókereskedés vezetője ellen indított büntetőper. B. Károlyt többek között 77 miliós csalással vádolja az ügyészség.
Az ügyészségi vádirat szerint a vádlott jelenleg is két, gépjárművekkel foglalkozó cég ügyvezetője. Munkája során - éveken keresztül - szerviz tevékenységet is folytatott, amelyhez rendre Mercedes alkatrészeket vásárolt. A megrendeléseket akkor is elvégezte, amikor már észlelte, hogy a társaság fizetésképtelen, és a beszállítóknak már mintegy 70 millió forinttal tartozott. Az árukat átvette, a számlákkal kapcsolatosan kifogást nem emelt és így a sértettnek összesen 77 millió forint kárt okozott.

A korábbi Mercedes szalon vezetőjét, B. Károlyt az ügyészség áru hamis megjelölésének bűntettével is vádolja, miután a Mercedes nemzetközi védjegyét a vele kötött szerződés felmondását követően is folyamatosan használta. Emellett a médiában úgy reklámozta magát, mint a cég márkaszervize. B. Károlyt az ügyészség adócsalás és áru hamis megjelölésének bűntettével vádolja.

Olvasóink írták

  • 6. igazságkereső 2011. november 03. 08:59
    „#2. varadipal 2011.11.02.08:17 Ezt nevezik bankgaranciának!”
  • 5. zoltanszabo 2011. november 02. 16:51
    „Mindig is nagy biznisz volt az autókereskedés, meg szervíz.
    Olyan írdatlan vagyonokat lehet keresni vele ! pl. ott van a Kedves F. a milliárdos, meg a Ivanics J. aki a BP.II.k- árulja a birtokát 1,6 milliárd Ftért --aki szintén ebből kaszált nagyot.
    NAV vajon szétnézett arra valaha is ??? Nem hiszem .”
  • 4. Horthyszobor 2011. november 02. 15:49
    „Szeged is van ilyen ablakos cég. igaz az már fantomizálódott, egyik ismerősöm azóta is várja az ablakokat, és a bejárati ajtót. Ha valahol előlegezik valaki, nézze meg a hivatalos cégkivonatot, mi újság is van vele.”
  • 3. deszkás 2011. november 02. 12:38
    „Neves? Ez olyan Kulcsár Attilásra sikeredett.”
  • 2. varadipal 2011. november 02. 08:17
    „Ezért találták fel azt a megoldást, hogy a megrendelő bankban vagy más hiteles helyen letétbe helyezi a vételárat, és ha a szállító ezt már tudja, akkor szállít. A szállító akkor veheti fel az áru értékét, ha a megrendelő a banknál/ más hiteles helyen/ ezt jóváhagyja azzal, hogy az áruja megérkezett. Ha nincs pénz, nincs áru! Ezzel a megoldással még soha nem csaptak be senkit.A mai világban az üzleti bizalom szabadnapos, nem ér rá.”
  • 1. LukSzusz 2011. november 02. 07:34
    „Csak ezt az egy szerencsétlent kapták el,az összes ilyen<moderálva>?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kitől származik a mondás: ˝Evés közben jön meg az étvágy˝?

Kár keresgélnie a szólások és közmondások között. Ezt bizony valaki, valahol mondta... Tovább olvasom