Délmagyar logó

2018. 01. 19. péntek - Sára, Márió 2°C | 8°C Még több cikk.

A bajai választási eredmény megsemmisítését kezdeményezik

A baloldali ellenzék egy, a hvg.hu-n közzétett videofelvétel miatt kezdeményezi az időközi választás eredményének megsemmisítését.
A bajai időközi választás eredményének megsemmisítését kezdeményezi a baloldali ellenzék - hangzott el Mesterházy Attila MSZP-elnök pénteki sajtótájékoztatóján.

A DK feljelentést tesz és Polt Péterhez fordul a bajai választási csalás ügyében

A Demokratikus Koalíció (DK) feljelentést tesz és a legfőbb ügyészhez fordul a hvg.hu által közölt videofelvétel miatt - tájékoztatott a párt szóvivője pénteken.

Gréczy Zsolt közölte, a Demokratikus Koalíció álláspontja szerint a videofelvétel a bajai időközi választás kapcsán egyértelműen fideszes csalásra, bűncselekményre utal. Ezért az esetet azonnal ki kell vizsgálni, ezért Molnár Csaba, a DK országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője írásbeli kérdést tesz fel Polt Péter legfőbb ügyésznek, a párt bajai elnöke és országgyűlési képviselőjelöltje, Telegdy András, pedig feljelentést tesz.

A Fidesz pénteken ugyancsak büntetőfeljelentést tett a videofelvétel miatt. Zsigó Róbert, Baja polgármestere, a Fidesz szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményben hangsúlyozza, hogy a videót bizonyítéknak tekintik arra, hogy megrendezetten és előre kitervelten próbálják lejáratni a Fideszt.

A pártelnök azt mondta: az európai demokráciákban példátlan, hogy egy kormányzó párt a bajaihoz hasonló választási csalásba keveredjen.

Mesterházy Attila egy, a hvg.hu-n pénteken közzétett videofelvételre hivatkozott. A hírportál szerint ez egyértelmű bizonyíték arra, hogy szavazatvásárlás történt a bajai időközi választáson. A felvételen egy közvetítő 200 ezer forintot ad át néhány helyi férfinak, és még több pénzt, illetve tűzifát ígér nekik, ha családjukkal elmennek szavazni. A közvetítő megerősíti, hogy a pénzt Kovács Csaba, a Fidesz végül győztes jelöltje, illetve Zsigó Róbert polgármester küldte - olvasható a hvg.hu-n.

Az MSZP elnöke azt mondta: a választás óta ömlenek az információk arról, hogy Baján tűzifát, pénzt, mobiltelefont, cukrot, lisztet vagy épp közmunkát ajánlottak a rászorulóknak a szavazatukért cserébe. Mesterházy Attila elképesztőnek nevezte, hogy ezután Zsigó Róbert Fidesz-szóvivőnek, aki Baja polgármestereként maga is érintett az ügyben, még "van pofája kiállni" nyilatkozni.

Kérdésre hozzátette: a felvétel miatt az időközi választás eredményének megsemmisítését kezdeményezik, és feljelentést is tettek, azt pedig a rendőrségnek kell kiderítenie, hiteles-e a hvg.hu-n megjelent videó.

Jávor Benedek, az Együtt-PM szövetség vezetője azt mondta: ha a videó valódi, akkor a bajai választáson olyan gátlástalan csalás történt, ami "messze az 1989 előtti időkbe löki vissza Magyarországot".

Elmondta, azt várják a rendőrségtől és az ügyészségtől, hogy a lehető leghamarabb vizsgálja meg a videofelvétel valódiságát, és ha hitelesnek bizonyul, politikai részrehajlás nélkül járjon el az ügyben.

Jávor Benedek úgy fogalmazott: ha a videó valós, akkor a botrány Zsigó Róberten keresztül a Fidesz legmagasabb köréig ér, és ebben az esetben "Orbán Viktor politikai halálos ítélete".

A bajai 32-es szavazókörben vasárnap megismételt szavazást tartottak, mert a Kecskeméti Törvényszék megállapítása szerint kampánycsendsértés történt a szeptember 22-én megtartott időközi önkormányzati választáson. A voksolást a Fidesz jelöltje nyerte.

Olvasóink írták

45 hozzászólás
  • 45. kormoska 2013. október 19. 11:28
    „"Mesterházy Attila elképesztőnek nevezte, hogy ezután Zsigó Róbert Fidesz-szóvivőnek, aki Baja polgármestereként maga is érintett az ügyben, még "van pofája kiállni" nyilatkozni"

    Azért politikus hogy legyen neki....,Mesterházy mit csodálkozik ezen?
    Ha a Fidesz választási csalását vették filmre akkor nincs mit tenni,Zsigó Róbert és társulata is mehet a levesbe...,legkésőbb jövő októberben!
    Ha az Mszp keze van a dologba(mert ez is elképzelhető),akkor évekre elássa magát Baján(is).
    Reméljük kiderül ki volt a titokzatos filmezgető.....”
  • 44. SP 2013. október 19. 10:00
    „Egy nagyon alacsony szinten "átgondolt",
    gyenge, oktondi, hamis megvesztegetési felvétellel dobálózik az ugyancsak hasonló szinten álló
    háromfejű libapárt. Kár lenne követni ezeket.

    Kár lenne
    az újraválasztást is újraválasztani,
    majd az újraválasztás újraválasztását is újra és újra ismételgetni.”
  • 43. Antal50 2013. október 19. 09:31
    „Magyarország én így szeretlek!!!(Zsigóval,kocsissal,Orbánnal ,Selmeczi,stb. Meg az egész bukott, csaló, jobbos bagázzsal.)”
  • 42. NP1 2013. október 19. 09:29
    „36. SP 2013.10.18. 23:44
    Köszi!
    Ez kimerítő és szakszerű magyarázat volt, mert rajtad kívül még senki sem látott mobil telefont... és persze ismered a felvétel készítésének összes körülményét.

    5. v.imre 2013.10.18. 22:03
    "Megvan a törvényes útja, módja a jogorvoslatnak." - majd ezerrel fog a Fidesz gazemberségei után nyomozni Pintér rendőrsége, Polt Péter ügyészsége. Ugyan már. Fölvétel bizonyította, hogy a rezsicsökkentést támogató aláírásokért pénzt kaptak az azt gyűjtők. Indított eljárást a rendőrség vagy a NAV?

    "Csak a felvétel közzététele törvénytelenségére figyelmeztettem." - ez nem igaz. Idéznélek:
    "Ki volt az a személy, aki a felvételt készítette?
    Kinek a megbízásából?"
    Egyszerűen csak el akarod ezekkel a kérdésekkel terelni a figyelmet a lényegről, a csalásról.”
  • 41. rambla 2013. október 19. 08:31
    „Hát igen!
    Ezt sokan benyalták!
    Kár, hogy megrendezett a dolog!
    Amúgy, jót lehet rajta fröcsögni, mocskolódni a tisztelt publikumnak!
    :-)”
  • 40. gyukolac 2013. október 19. 08:01
    „és egy kis plusz adalék a <moderálva>...
    http://magyarhirlap.hu/olcso-valasztasi-trukkfilm-bajarol”
  • 39. gyukolac 2013. október 19. 07:49
    „Mindig az támad vehemensen, akinek vaj van a füle mögött...
    Ez nem rejtett kamerás felvétel, a kezében tartja az "operatőr". Ha a mellényzsebben lenne, nem így mozogna a kamera.
    Szép volt MSZP, rátok eddig sem, de ezután sem adom a voksomat!!!”
  • 38. okz63 2013. október 19. 07:35
    „12. florian72 2013.10.18. 19:19
    "A csalás egyértelmű Zsigó honnan tudhatta volna másképp előre az eredményt."
    Ott a pont! Szerintem mindenképpen bukás lesz belőle valaki(k)nek, ha ez tényleg így történt.”
  • 37. florian72 2013. október 19. 06:47
    „15. v.imre 2013.10.18. 19:34

    Ez is egyszerű tecnika.

    "http://index.hu/video/2013/10/13/zsigo_interju/"”
  • 36. SP 2013. október 18. 23:44
    „34.
    Leggyakoribb képfelvevő eszköz a mobiltelefon, ebben a képminőségben.

    A front oldalán a készüléknek van a monitor,
    ezt figyeli felvétel közben kb. arcmagasságban az "operatőr", a mások oldalán a készüléknek van a téma felé fordított kamera (mobiltel.) lencséje.

    stb.”
  • 35. v.imre 2013. október 18. 22:03
    „34. NP1 2013.10.18. 21:56

    Kedves Barátom! Megvan a törvényes útja, módja a jogorvoslatnak. A bírósághoz is lehet fordulni. Oda el lehet juttatni a felvételt. Döntsenek ők. Csak a felvétel közzététele törvénytelenségére figyelmeztettem.
    Érthető?”
  • 34. NP1 2013. október 18. 21:56
    „29. SP 2013.10.18. 20:59
    "Jellemzően a 4 mm-s lencse pedig nem is esik messze az LCD vagy LED display-től." - bocsáss meg, de ezt nem értem.....

    V.imre
    Egy nyilván való csalásnál tényleg a csalók személyiségi jogai érdekelnek?
    Az ügyészség véleményére én is kíváncsi lennék, mert szerintem hivatalból eljárást kellene indítaniuk....
    ( gondolom az őszödi beszéd kapcsán nem érdekeltek Gyurcsány személyiségi jogai...)”
  • 33. v.imre 2013. október 18. 21:54
    „32. hangman 2013.10.18. 21:45

    Kinek szól megjegyzésed? Nézem a soros hozzászólókat, magamra gyanakszom. Csak én nem kommentáltam a szombathelyi <moderálva> ügyét...”
  • 32. hangman 2013. október 18. 21:45
    „Így védted a szombathelyi <moderálva> is, nincs több kérdésem.”
  • 31. v.imre 2013. október 18. 21:24
    „Megnéztem azt a hvg.hu-n közzétett felvételt. Valódiságában nem kételkedem. De...
    Ki volt az a személy, aki a felvételt készítette?
    Kinek a megbízásából?
    Tudta-e, hogy a felvétel közzétételével személyiségi jogokat sért?
    Mit szól mindehhez az ügyészség?
    Ezen alapkérdések megválaszolására van elsősorban szükség.”
  • 30. Abalajobb 2013. október 18. 21:16
    „A csaló FIDESZ!!! Ime az elmúlt három és fél év lenyomata! A csaló FIDESZ-t el kell zavarni, mert ez az állampárt veszély a magyarságra, veszély a nemzetre! Sem nem konzervatívok, sem nem polgáriak, sem nem konzervatívok, sem nem jobboldaliak!”
  • 29. SP 2013. október 18. 20:59
    „23. NP1
    Nem győztél meg.
    A felvételt készítő pofázmánya nem 4 mm,
    amerre a tekintet irányul. Jellemzően a 4 mm-s lencse pedig nem is esik messze az LCD vagy LED display-től.”
  • 28. Mizujs 2013. október 18. 20:54
    „A cél szentesíti az eszközt, tartja a mondás.
    .
    .

    Hogy ez mibe kerül?? Nem mindegy? Úgyis te, én, meg a rendesen dolgozó emberek fizetik meg. Nem ők, ők csak a haszonélvezők.
    .
    .
    .
    Hogy ez mit jelent majd a következő 4 évre? - mert újból "elintézik", hogy nyerjenek-, az más kérdés. A nem gondolkodóknak győzelmet, a gondolkodóknak..... ugyanazt ami most van, csak még durvább kivitelben.”
  • 27. hangman 2013. október 18. 20:48
    „Úgy látszik a fidesz a kocsmában toboroz és vásárol szavazatot, ha ez ellen bármilyen kivetnivalód van, akkor azt a pártodnál jelezd és tedd szóvá ne a délmagyar oldalán.”
  • 26. Qllancs 2013. október 18. 20:45
    „9.kipkop . Kiengedtek hétvégére?
    De nem csak ez a videó készült. Az MTV 1 hírekben is megszólalt több személy. az utca végén Fási Á. ingyen kaját osztott !! + " művészek adtak műsort az utcán ! + MÉG az öreg nyanya ..<moderálva> asszony is mondta : IGEN, kapott 10 mázsa tüzifát,sőt még kap is. Az nem megrendezett volt! Az utca embere szólt !

    Mi lesz itt 2014, ben ..ha élesbe megy !”
45 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Embercsempészés és szabálysértés miatt is felelnie kell

A KRESZ szabályait is megszegte az a röszkei férfi, aki autójában migránsokat szállított. Tovább olvasom