Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -4°C | 1°C

A Barátok közt újonca a tinilányok kedvence

Kecskemét - Néhány hete tűnt még csak fel a Fekete Szabolcsot alakító Bozsek Márk a Barátok köztben, de a kecskeméti fiúval készített közös fotó máris ott lapul a tinilányok párnája alatt.
Egyik pillanatról a másikra senkiből sem lesz nézőből szereplő a Barátok köztben. A népszerű sorozatban néhány hete rendszeresen látható Fekete Szabolcs karakterét megformáló Bozsek Márk példája is ezt igazolja. – Édesanyám úgy másfél éve hívta fel a figyelmemet egy szereplőválogatásra – árulta el a 21 éves kecskeméti srác, akit éppen forgatásról hazafelé menet értünk utol. – Akkor kiválasztottak néhány fiút és néhány lányt, köztük engem is. Utána egy éven keresztül három-négy újabb casting várt még rám. Miután rám esett a választásuk, júliusban kapcsolódtam be a forgatásokba.

Márk élete fenekestől felfordult, a szerep kedvéért Kecskemétről Budapestre költözött, a vidéki nyugalmat a főváros pezsgése váltotta fel. Igaz, ennél jelentősebb környezetváltást is átélt már: korábban évekig Portugáliában élt családjával, mivel édesapja ott kapott munkát. Mint elmondta, középiskolás kora óta zenél, különféle együttesekben énekel és gitározik. A színészetben viszont kezdő, hol máshol sajátítaná el az alapokat, mint a Mátyás király téren. Mély vízbe dobták, mégsem süllyedt el. Szerepe szerint Orsi unokaöccse, Nyíregyházáról érkezett Pestre szerencsét próbálni, munkát keres.

Márk élete fenekestől felfordult: a szerep kedvéért Kecskemétről Budapestre költözött.
Márk élete fenekestől felfordult: a szerep kedvéért
Kecskemétről Budapestre költözött.

– A Novák Lacit alakító Tihanyi Tóth Csabával és Lóránt Krisztával, azaz Orsival van a legtöbb közös jelenetem. Mindketten sok tanácsot adtak, úgy kezeltek, mintha már én is régóta a stáb tagja lennék – újságolta Márk. – A baráti fogadtatás megkönnyíti a beilleszkedésemet, mindenki nagyon kedves és segítőkész. A castingon még nagyon furcsa volt, hogy ott járkálnak köztünk a sztárok, akiket korábban csak a tévében láttam, ma meg már együtt dolgozom velük. Ki hitte volna?

Bozsek Márk szépen lassan ahhoz is hozzászokik, hogy egyre többen felismerik, leszólítják az utcán. – Eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptam. Egy hete például egy kecskeméti buliban jó néhány számomra ismeretlen ember mosolyogva üdvözölt, megveregették a vállam, gratuláltak. Több lány is azt kérte, hogy hadd készítsenek egy közös képet velem. Kicsit meglepődtem, de nagyon jólesett, örültem nekik.

Bozsek Márk szépen lassan ahhoz is hozzászokik, hogy egyre többen felismerik, leszólítják az utcán.
Bozsek Márk szépen lassan ahhoz is hozzászokik,
hogy egyre többen felismerik, leszólítják az utcán.

A fiatalember azt is elárulta, hogy viszonylag könnyen azonosul Fekete Szabolcs szerepével, összeköti őket az igazságérzet és a szókimondás. És persze az is, hogy mindketten újak, keresik a helyüket. A kecskeméti fiú magával szemben kritikus és maximalista, azon van, hogy minél jobban megfeleljen. – A Barátok köztben Fehér Ildikó foglalkozik velem, beszédtechnikát tanít, valamint felkészít arra, hogy miként kell az egyes jelenetekben megfelelnem az elvártaknak. Úgy néz ki, hogy hamarosan egy musicaliskolában képezhetem magam tovább, ott is lesz beszédtechnika, mellette pedig színészet, éneklés. Ennek nagyon örülök, a zenében is úgy éreztem, hogy az ének sokkal jobban ment, mint a gitár.

Olvasóink írták

32 hozzászólás
12
  • 32. Szilágyi_Zsolt 2009. október 12. 13:57
    „Norcsika, kedves! Te nem értesz magyarul?
    "És itt nem magamra gondolok... még mielőtt valaki meggyanúsít."”
  • 31. bjela1980 2009. október 08. 23:34
    „Igazad van norcsi! Én tényleg egy varangyosbéka vagyok. Kövér, alacsony és kopasz, és egzisztenciálisan a padlón. Ezért vagyok frusztrált - de szerencsére itt kiélhetem magam, avval, hogy beirogatok...”
  • 30. Norcsika 2009. október 08. 21:49
    „Sziasztok!

    Meglepve olvastam a hozzászólásaitokat!

    Ki ismeri személyesen a srácot? Én mondjuk nem, de hallottam, róla ezt azt! Például, hogy remek hangja van, és nagyon jó az eggyüttese is! Aztán azt is, hogy a szerepe miatt beskatuyázzák, holott csak az elején kell így játszania, később változik ez!
    Az hogy sorozatban beszól a novák lacinak??? Kedves Antonius... Te igazán debil vagy, ha azt hiszed, hogy azt ő önszántából teszi! Ezért a kalamárt szidd aki a sorozatot rendezi, vagy a szövegírókat, hogy beszólogatnak szegény novák lacinak! A Tihanyi Tót Csabának, aki JÁTSZA novák lacit, abban a SOROZATBAN, SZAPPANOPERÁBAN, amit nézel, biztos megadja a tiszteletet a forgatási szünetekben!
    Az, hogy a lányok kedvence lett... Hát emberek... Ízlések és pofonok! Elhiszem, hogy a fiúk, férfiak irígyek rá, mert akik erre a fórumra írogatnak el tudom képzelni, milyen egzisztenciával, külsővel rendelkeznek!
    Itt kérném meg Szilágyi Zsoltot, randizzon velem legyen szíves, mert nagyon kíváncsi vagyok egy igazi férfiállatra, mint amilyen Ő lehet!!!
    Namost ami a Márkot illeti, csak adjunk már neki egy kis időt, hogy bizonyítson! Vagy jelentkezzen mindenki a sorozatba mint Ő, válasszanak ki titeket több ezer ember közül, hogy lemossátok a pályáról! Én arra szavazok, ha már földink (mert gondolom itt mindenki, vagy legalábbis a nagy többség Bács Megyei) adjunk neki időt, esélyt!

    Norcsi”
  • 29. maradando 2009. október 08. 01:45
    „Nincs mese gyúrnom kell,hogy olyasmiféle legyek mint Márk ! Csak már nem lehetek ennyire fiatal.! Gyanitom az én fényképem nem lesz a lányok párnája alatt ! Egye fene holnap megnézem,hogy bánik a lányokkal a szerepében.:))”
  • 28. bjela1980 2009. október 07. 23:16
    „Cirkusz kell a népnek!”
  • 27. KáPé 2009. október 07. 23:10
    „23. hozzászólás Szilágyi_Zsolt 2009.10.07. 20:14

    Elfajult világ ez...”
  • 26. AntoniusXXI 2009. október 07. 23:09
    „Én nem Fekete Szabolcs miatt nézem a BK-t, hanem Tilde dekoltázsa tart a képernyő előtt. Nehéz vele versenyezni.”
  • 25. h65535 2009. október 07. 22:34
    „Minek kell a TakonyKlubbot itt reklámozni? Főleg egy ilyen kis nyálgéppel. Elég betegagyúak lehetnek azok a ribizlik, akiknek az ilyen kis nyikhajok bejönnek.”
  • 24. ValakiAki 2009. október 07. 22:10
    „Azért Botond meg Erik bunyója se volt semmi...:DVilibá és a fogsora:D”
  • 23. Szilágyi_Zsolt 2009. október 07. 20:14
    „"A castingon még nagyon furcsa volt, hogy ott járkálnak köztünk a sztárok..."

    A "sztárok"! Lehidalok... a Barátok közt SZTÁRJAI... :D Na, ez tiszta röhögőgörcs.
    És nem ám (szereplő)válogatás vagy meghallgatás, hanem casting. Tessék, még a Mozilla is aláhúzza, mert nincs ilyen magyar szó.

    A sráccal kapcsolatban meg csak az első hozzászólóhoz tudok csatlakozni: ezer szerencse, hogy nem vagyok tinilány. Ez egy nyálfej. Mi van a mai lányokkal, hogy már nem a tényleg jóképű, férfias fiúkra buknak? És itt nem magamra gondolok, meg nem is az irigység beszél belőlem, még mielőtt valaki meggyanúsít. Egyszerűen csak nem értem, hogy a mai fiatal lányoknál miért a nyálas, buzernyák stílus a menő.”
  • 22. rhyyy 2009. október 07. 19:51
    „most már azért elég lapos lett, sorra lépnek ki a színészek
    újat meg nem tudnak és nem is akarnak”
  • 21. Mike3 2009. október 07. 16:05
    „hurrá, egy nyálas pöcs.

    A Bartha-Kertész-Berényi szindikátus idejében volt jó a sorozat!”
  • 20. AntoniusXXI 2009. október 07. 15:00
    „19. hozzászólás IVY 2009.10.07. 14:03
    Az se volt semmi, de nálam Vili bá konyhában működtetett, illegális pálinkafőző-üzeme viszi a prímet. :DDD”
  • 19. IVY 2009. október 07. 14:03
    „És amikor gyémántot akartak csempészni, azzal a tépett-melírozott hajú, operettszínházas kis p.ccsel? :)”
  • 18. AntoniusXXI 2009. október 07. 13:45
    „Elmúltak már a régi szép idők, amikor Kertész Gézáék még dollárt hamisítottak. Bartha Zsolttal, és Nóra apjával, a jó öreg nyomdász Bélával.”
  • 17. maradando 2009. október 07. 13:06
    „RTL-CLUB.Ez itt most a reklám helye! =Tényleg most ez itt a reklám helye ? /kell ez nekünk?/”
  • 16. seggempartja 2009. október 07. 12:30
    „Na nehogy már mi mondjuk meg, hogy a tinilányoknak milyen legyen az ízlésük!!!! Bezzeg mi, mennyire ki voltunk akadva, amikor a felnőttek a mi hajviseletünket, öltözékünket, kedvenc zenekarainkat véleményezték. Emberek, el kell fogadni, hogy az idő kereke csak előre forog, nem leszünk már fiatalabbak. Aki pedig irígy, annak adott a lehetőség, hogy híres legyen. Kasztingok, Megasztár, Csillag születik, de aki csak instant és rapid hírnévre vágyik, az veresse pofán magát a beilleszkedni vágyo kisebbséggel Mauónika, vagy Józsi barát sójában. Allesz fakessz!”
  • 15. rhyyy 2009. október 07. 12:15
    „egy nyálas kis gyökér
    elég nagy gond, hogy ilyen a tinilányok ízlése:)”
  • 14. AntoniusXXI 2009. október 07. 11:57
    „És mi lesz Danikával? Ha nem tud még több tojástartót összelopkodni, akkor mitévő lesz? Tilda is be volt indulva, szobára mentek, de elijesztette a szokatlan design :DDD”
  • 13. andrisne 2009. október 07. 11:35
    „Én szeretem a Barátok közt-öt.De ez a fiú nekem nem szimpi.Viszont Rékasit szeretem,ahogy Bartha Zsoltot alakítja.Szerintem kimegy Linda Kanadába.....”
32 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három és fél évre ítélték a kecskeméti taxisra támadó fiatalt

Jogerősen három és fél év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Szegedi… Tovább olvasom