Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

A benzinkutas felel három ember haláláért?

Szakértő meghallgatásával folytatódott a kunadacsi raklapgyártó üzemben 2005. február 9-én történt gázrobbanás ügyének tárgyalása pénteken a Kecskeméti Városi Bíróságon. A balesetben három munkás meghalt, tízen súlyosan megsérültek. Az ügyben már harmadszor folyik elsőfokú eljárás, mivel a Bács-Kiskun Megyei Bíróság két alkalommal is új eljárásra kötelezte a kecskeméti bíróságot.
Az ügyészség több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés és közveszélyokozás miatt emelt vádat Csaba Imre, a raklapgyártó üzem tulajdonosa, valamint Preklet László kunadacsi benzinkutas ellen, mert a vádhatóság szerint ők a felelősek az üzemben történt robbanásért. A benzinkutas azokat a gázpalackokat töltötte, melyek közül az egyik felrobbant. A vádhatóság szerint szabálytalanul töltötték meg a gázpalackokat, ennek következményeként az egyik túltöltött palack robbant fel egy nyílt lángú kályha mellett.

Az első fokon eljáró kecskeméti bíró 2007-ben a védő kezdeményezésére zárt tárgyalást rendelt el. Az ítélethirdetés már a nyilvánosság előtt történt: a bíróság felmentette a két vádlottat. A nyilvánosság kizárása miatt a Bács-Kiskun Megyei Bíróság új eljárásra kötelezte az első fokon eljáró bíróságot. A megismételt perben ugyanaz a bíró ismét felmentette a vádlottakat, az ítélet indoklása szerint a gázpalack hibája okozta a balesetet. A megismételt eljárásban kihirdetett ítélet is a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elé került, amely azt 2009 decemberében érvénytelenítette, és ismét új eljárásra kötelezte a Kecskeméti Városi Bíróságot.

A megyei bíróság a két alkalommal felmentő ítéletet hozó bírót kizárta a harmadik, megismételt eljárásból. A Kecskeméti Városi Bíróságon harmadszorra Piegel Zsolt bírói tanácsa kezdte el tárgyalni tavaly márciusban a büntetőpert. Az egy éve tartó harmadik eljárásban a bíró új elemeket csatolt a bizonyítékok közé. Az elsőként a robbanás helyszínére érkező tűzoltó tanúkénti meghallgatásakor kiderült, hogy ő videofelvételt készített a helyszínen. A megrázó felvételeket korábban nem látta a hatóság, a bíróság most azokat megtekintette, és a bizonyítékok közé tette.

A bizonyítékok közé kerültek azok a fotók is, amelyeket a harmadik eljárásban adott át a bíróságnak a rendőrség. A pénteki tárgyalási napon a bírói tanács szakértő meghallgatásával és iratismertetéssel folytatta a pert. Bemutatták azokat a felvételeket is, melyeket a munkavédelmi felügyelőség készített a robbanás után a helyszínen. A bizonyítási eljárást április 27-én folytatják. Az egész napra tervezett tárgyaláson újabb szakértőket fog meghallgatni a bíróság, majd a perbeszédek után elsőfokú ítélet születhet a hat évvel ezelőtt történt robbanás ügyében.

Olvasóink írták

  • 9. frakk 2011. április 02. 08:54
    „Egyetlen gazdasági szereplő sem hibás. A fehérgalléros bűnözés engedélyezett. Társadalmi kára a gázpalack robbanásnak minimális. 20 000 milliárd eltünt vagyon után nem nyomoz senki.
    Hiszen Nagykoalícíó van.”
  • 8. qrumpli 2011. április 02. 05:36
    „De jó is lett volna fizika órán odafigyelni picit Ugyi?
    Beszélni a levegőbe az sokkal egyszerűbb.
    Mit várnak olyantól aki asse tugya mi a gáz .
    Mármint a kénhidrogént kivéve!”
  • 7. Nórikám 2011. április 01. 23:23
    „3:Kamuneni: Nekem évekkel ezelőtt egy kemping palackkal volt gondom. Egyszererűen nem tudtuk meggyújtani, olyan erővel fújt ki. Visszavittük a telepre, ahol azt mondták, óriási szerencsénk van, bármelyik pillanatban fölrobbanhatott volna, mert túl töltötték! Bizony!”
  • 6. csafe 2011. április 01. 22:19
    „Mostanában az a divat, mindig kell találni bűnöst, és lehetőleg élőt!
    Olyan nincs hogy baleset! Jön az árvíz, valaki hibás, jön a belvíz, valaki hibás, jön a földrengés, a cunami, valaki hibás!
    Tényleg aki nem csinál semmit, az nem lehet hibás! Ezért tartunk a béka segge alatt :-(”
  • 5. info 2011. április 01. 20:27
    „4. pirochatechin 2011.04.01. 20:07 -hja, csak akkor az már korábban repült volna!!!!!!!!!”
  • 4. pirochatechin 2011. április 01. 20:07
    „2. info: Ez a kérdés bennem is felmerült.
    3. KamuNeni: A GÁZpalackról volt szó, nem benzines kannáról. A gázoknak pedig nincs önálló térfogatuk, összenyomhatóak. És, ha a palack pl. 50 bar nyomásra van tervezve, és feltöltik 55 barig, akkor túl van töltve és fennáll a robbanás veszélye.”
  • 3. KamuNeni 2011. április 01. 17:56
    „Ja mi koze a benzinkutasnak a kalyha melletti gazpalackhoz? Tul nem tolthette mert abba csak annyi fer ami belefer. Egy tiz literes kannaba nem tudok 20 litert bele tenni. Nem ertem miert a benzinkutas?”
  • 2. info 2011. április 01. 17:17
    „"ennek következményeként az egyik túltöltött palack robbant fel egy nyílt lángú kályha mellett."-mit keres egy nyílt lángú kályha mellett a gázpalack!!!???.”
  • 1. Jozsoci 2011. április 01. 16:51
    „Most már sorozatban vannak az első fokú bíróságok /és a rendőrség, ügyészség / slendrián munkájából származó büntetőper visszautalások az első fokra. Emberek sorsáról döntenek felelőtlenül, ráadásul az adófizetők pénzén.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új aljegyzőket neveztek ki Kecskeméten

Csütörtöki ülésén személyi döntéseket is hoztak a képviselők Kecskemét közgyűlésén. Tovább olvasom