Délmagyar logó

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 20°C Még több cikk.

A hely, ahol a Vízipók-Csodapók született

Kecskemét – Az idén 40. évfordulóját ünneplő Kecskeméti Rajzfilmstúdióba látogattunk el, ahol az intézmény igazgatója, Mikulás Ferenc mutatta meg, hogyan készül a rajzfilm. E műhely falai között született a 45 országban vetített Vízipók-Csodapók, és innen indult világhódító útjára a Magyar népmesék című sorozat is.
– A rajzfilmkészítés olyan, mint az építészet: precíz és pontos tervezést igényel. Egy épületen belül meghatározott helyen futnak az elektromos, a víz- és gázvezetékek, ezt figyelembe kell venni az építkezés során. Ugyanilyen fontos szerepe van a rajzfilmben egy-egy animáció pályájának és idejének – árulja el a stúdiót 40 éve irányító Mikulás Ferenc.

Bele kell bújni a figura bőrébe

Ahhoz, hogy megszülessen egy rajzfilm mindenekelőtt egy jól használható ötlet szükséges. Miután jóváhagyják az adott koncepciót, elkészül az irodalmi és a képes forgatókönyv. Ebben a film legkisebb egységeire, snittekre lebontva, a kameramozgásokat, azaz a plánokat is előre meghatározva terveznek a készítők.

Készül a Világlátott egérke újabb része

A figuratervek megalkotása során minden irányból: elölről, hátulról, jobbról és balról is megrajzolják az egyes karaktereket, valamint az adott figura különböző érzelmi megnyilvánulásait. Minderre azért van szükség, mert sok ember rajzolja ugyanazt a szereplőt, és mindenkinek ismernie kell azt a legapróbb részletekig. – Bele kell bújni a rajzolt figura bőrébe – mondja Mikulás Ferenc. A figurák megalkotása után készítik el a mozdulat- és háttérterveket. Nem mások ezek, mint a képes forgatókönyv kinagyított rajzai.

Régi idők nagy kedvencei

Az idén 40. születésnapját ünneplő stúdió a 10. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (június 15-19.) az elmúlt évek legsikeresebb animációiból születésnapi vetítést tart gyerekeknek és felnőtteknek is.

Az animációs filmek egyik legfontosabb állomása, az úgynevezett animatik. Ennek során a rajzfilm rendezője elkészíti a próbafilmet, amelynek hossza a későbbi film hosszával azonos, a különbség, hogy itt a képes forgatókönyv állórajzai követik egymást, a figurák még nem mozognak. Ez a folyamat lehetőséget ad az alkotóknak, hogy ellenőrizzék addigi munkájukat, változtassanak a kameramozgásokon, illetve az egyes jeleneteken, így elkerülhetik, hogy később feleslegessé váljon egy-egy jelenet animálása, mert a rajzfilmkészítés ezen szakasza rendkívül idő- és energiaigényes folyamat.

Készül a Világlátott egérke újabb része - KÉPGALÉRIA

Az animátor, vagyis a mozgató határozza meg a mozgás pályáját és idejét. – Animátornak születni kell. Biztos rajzkészség, jó ritmusérzék, határtalan fantázia és színészi adottságok is szükségesek ahhoz, hogy valaki jó animátor legyen – tudjuk meg a stúdió vezetőjétől. A rajzok véglegesítése során a kulcsrajzoló megrajzolja a mozdulat elejét, közepét és végét, majd a fázisrajzolók besűrítik a képeket, ettől tűnik úgy, hogy a figurák valóban mozognak.

A mozgáspróbát követően beszkennelik az elkészült rajzokat. Közel 20 évvel ezelőtt tértek át a kézzel festett celluloid lapokról a számítógépes technikára a Kecskeméti Rajzfilmstúdióban, de a folyosón vagy a vetítőteremben a szemfüles látogató még láthatja a múltat idéző celluloid lapokat, amelyekről a stúdió legnépszerűbb figurái mosolyognak.

Az operatőri munka során kapcsolják össze a hátteret a figurákkal. Majd a hangkeverés következik, ahol a dialógot (beszédhang) és a zörejeket (zene, háttérzaj) is hozzáillesztik a képkockákhoz. – A dialógot külön kell ráilleszteni a zenére és a zörejre, mert más nyelven is vetíthetik az animációt – mondja az igazgató.

Készül a Világlátott egérke újabb része - KÉPGALÉRIA

A Magyar népmeséktől a Kells titkáig

A kecskeméti stúdió külföldön is elismert. 2010-ben Tomm Moore Kells titka című egész estés animációs filmjét - amelynek jelentős része a Kecsekméti Rajzfilmstúdióban készült - Oscar-díjra jelölték. - Gyakran dolgozunk más országok műhelyeivel, de természetesen egyéni produkcióink is meghatározóak - mondja Mikulás Ferenc. A stúdió 40 év alatt több mint 250 filmet készített. A legnépszerűbb alkotások: Mondák a magyar történelemből, Mesék Mátyás királyról, Vízipók-Csodapók, Magyar népmesék sorozat, Leo és Fred egészestés változata és az angol-francia-német-magyar koprodukcióban készült A majmok kastélya című játékfilm.

Olvasóink írták

  • 2. queenmargareth 2011. február 12. 19:28
    „A magyarok nagyon értelmes, poénos, kedves meséket készítettek!!!Köszönöm.”
  • 1. THE 2011. február 12. 15:38
    „Narutot is tudnak késziteni? Valami magyar verzió biztos népszerű lenne.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Élelmiszert lopott egy hajléktalan a Pennyből

Élelmiszert akart lopni egy hajléktalan egy kecskeméti áruházból. Nem volt szerencséje: rajtakapták. Tovább olvasom