Délmagyar logó

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -5°C | 1°C

A Kaposvár ellen javítaná a kupafiaskót a KTE

Kecskemét - Vasárnap 19 óra kezdettel a Kaposvárt fogadja az OTP Bank Ligában a KTE labdarúgócsapata. A négy meccs után még nyeretlen kecskemétieknek kötelező a győzelem.
A bajnokságot vereséggel kezdő KTE eddig hazai pályán elbukta a Szuperkupát, és bár vereség nélkül, de azonnal kiesett az Európa Ligából is. ezek után nem csoda, hogy a hazai közönség egyre türelmetlenebb, és nem könnyen bocsátana meg egy újabb pontvesztést. Ebből a szempontból a Kaposvár kellemes ellenfél is lehet, hiszen az előző két szezonban sima hazai győzelmek születtek a somogyiak ellen. Az viszont figyelmeztető lehet, hogy a bajnoki nyitányon 2-2-es döntetlen ért el Sisa Tibor legénysége a bajnoki címre törő Ferencváros ellen.

A két szakvezető így nyilatkozott a mérkőzés előtt az esélyekről: (forrás: nb1.hu)

Tomiszlav Szivics (KTE): - Az Európa Ligát már lezártuk, sajnáljuk, hogy nem sikerült továbbjutnunk. Innentől kezdve már csak a bajnokságra koncentrálunk, előre kell nézni mindig. A Kaposvár ellen mindig szoros meccseket játszunk, de most nincs mese, nyernünk kell. Akár a Videoton, akár a Kaposvár, akár a Manchester United ellen lépünk pályára, mindig a három pontért szállunk harcba.

Sisa Tibor (Kaposvár): - Ismét nagyon jól erősített a KTE, így nem ígérkezik könnyűnek a Magyar Kupa-győztes otthonába látogatni. Az előbb kezdett felkészülés, illetve a lejátszott tétmérkőzések miatt valószínűleg előrébb is tartanak, mint mi, nekünk még sok munka kell ahhoz, hogy minden gördülékenyen üzemeljen. Apróbb sérülések is okozhatnak nehézségeket, és még el-elgondolkozunk rajta, hogy akár három pontot szerezhettünk volna a nyitányon. De ezek a dolgok nem vehetik el a figyelmünket. Egy nehéz ellenfél otthonából kell hazajönnünk vasárnap, úgy hogy már több pont álljon mögöttünk, mint előtte volt. Ehhez a maximumot kell nyújtania mindenkinek.

A várható összeállítások:
KTE: Ribánszki - Alempijevic, Radanovic, Balogh, Mohl - Cukic, Ebala, Savic - Gyurcsó, Tököli, Foxi. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
Kaposvár: Posza - Okuka, Bank, Zsók, Gujic - Balázs, Hegedűs, Pedro, Jawad - Pavlovic, Peric. Vezetőedző: Sisa Tibor
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fotók: 21 éves kiskőrösi főiskolás a Füredi Anna-bál szépe

Frei Nikolett 21 éves kiskőrösi főiskolást választották a 186. balatonfüredi Anna-bál… Tovább olvasom