Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

A kecskeméti fiatalokat is doppingolta Madár

Három győztes ökölvívóval, Baranyi Richárddal (5-0-0 4KO/TKO), Laki Róberttel (3-0-0, 0 KO/TKO) és Baran Attilával (14-8-0, 8 KO/TKO) beszélgettünk.
Pazar bokszgálát hozott össze nőnapon a Ferobox Event csapata Kecskeméten. Az est fénypontja Erdei „Madár" Zsolt (34-1-0, 18 KO/TKO) búcsúmeccse volt, de előtte sem unatkozhatott a teltházas közönség. Három győztes ökölvívóval, Baranyi Richárddal (5-0-0 4KO/TKO), Laki Róberttel (3-0-0, 0 KO/TKO) és Baran Attilával (14-8-0, 8 KO/TKO) beszélgettünk.

Baranyi Richárd. Fotó: Felix Promotion
Baranyi Richárd. Fotó: Felix Promotion

Baranyi Richárd hazai közönség előtt a harmadik menetben nyert TKO-val Dankó Tamás ellen. „Nem az volt most a lényeg, hogy nagyot vívjak, hanem, hogy fejben mindent teljesíteni tudjak, amit az edzőmmel megbeszéltünk. Ez sikerült, úgyhogy elégedett lehetek." – mondta.

A szintén hazai közönség előtt bokszoló Laki Róbert pályafutása harmadik profi összecsapását pontozásos győzelemmel abszolválta. „Jól éreztem magam a ringben, mert rendesen felkészültem" –értékelt. „Meg tudtam oldani mindent, amit tanácsoltak és élveztem is a bokszot a hazai közönség előtt. Elégedett lehetek. Jó úton haladok, úgy érzem. Az edzőmtől is pozitív visszajelzéseket kapok. Rendesen edzem, csinálom keményen a dolgokat. Nagyon várom már a következő meccsemet, amire meg is kezdtem a felkészülést."

Laki Róbert. Fotó: Felix Promotion
Laki Róbert. Fotó: Felix Promotion

Baran Attilának volt a legrövidebb meccse, hiszen már az első menetben véget ért. „Elégedett voltam. Gyakorlatilag megállás nélkül edzem."

A két kecskeméti bokszoló azt is elárulta, milyen érzés volt a teltházas hazai közönség előtt szorítóba lépni. „A gála előtt említettem, mennyire motivál a teltház" – kezdte Baranyi. „Viszont érdekes módon, amikor a bevonultam, teljesen ki tudtam zárni a szurkolókat. Nem merevedtem le és lettem görcsös amiatt, hogy bizonyítsak városomnak, jól sikerült ezt feldolgoznom. Maga az esemény egyébként nagyon hangulatos volt, talán még soha nem voltam ilyenen."

Baran Attila. Fotó: Felix Promotion
Baran Attila. Fotó: Felix Promotion

„Nagyon tetszett az egész és persze annak külön örülök, hogy láthattak a szorítóban a rokonaim, barátaim és ismerőseim" – így Laki. „Én is ki tudtam zárni őket, nem görcsöltem. Az pedig adott még egy pluszt, hogy Madárral egy gálán bokszolhattam. Most láttam először élőben. Csodáltam az egész meccsen, óriási volt, ahogy felépítette és a lazaság, nyugodtság is, ami áradt belőle. Jó lenne még többször látni. Sajnálom, hogy visszavonul, mert nagyon jó érzés volt, hogy csapattársamnak
mondhattam, ha csak rövid ideig is."

Természetesen a többiek is megnézték a jelenlegi magyar profi boksz legnagyobbjának búcsúmeccsét, ami nem is csoda, hiszen Laki (21 éves), Baran (21) és Baranyi (22) személyében is fiatal tehetségről beszélünk, akik mind arról álmodoznak, hogy egyszer a nyomába érhetnek. „A kiütést hiányoltam picit, de technikailag elképesztő dolgokat művelt a ringben. Az biztos, hogy betölthetetlen űrt hagy maga után, nehezen fog bárki is a helyébe lépni" – vélte Baran.

„Én is most láttam először élőben bokszolni Zsoltot" – mesélte Baranyi. Nagyon fog hiányozni fog nekünk, de ha tényleg visszavonul, akkor itt az ideje, hogy a helyébe lépjünk."

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két hét múlva tér vissza a Fighters Run Kecskemétre

A verseny időpontját március 16-ról a várható szélsőséges időjárási körülmények miatt el kellett… Tovább olvasom