Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

A Kecskeméti Főiskola rektora még nem tudja, min fognak spórolni

Kecskemét - A 2012/2013-as tanévre szóló, az új felsőoktatási törvény által meghatározott keretszámok azt bizonyítják, hogy a kormányzat hosszú távon számol a Kecskeméti Főiskolával. A költségeket azonban így is csökkenteni kell.
- A Kecskeméti Főiskola az állami ösztöndíjas és részösztöndíjas keretszámok összesítése alapján a második helyet foglalja el a főiskolák között - hangsúlyozta Danyi József rektor a Kecskeméti Főiskola középiskolai roadshowjának utolsó napján. A kampány alatt a főiskola oktatói mostani hallgatókkal karöltve közel hatvan középiskolát látogattak meg, és beszéltek a felvételizni készülő diákokkal.

- Szükség volt a személyes találkozókra, hiszen az új felsőoktatási törvény miatt sokan bizalmukat vesztették a felsoktatással szemben - emelte ki Kállai Erzsébet, a főiskola sajtóreferense.

Mindhárom kar képviselői megmutatták, miért is érdemes a Kecskeméti Főiskolára jelentkezni.
Mindhárom kar képviselői megmutatták, miért is érdemes a Kecskeméti Főiskolára jelentkezni.

Összességében ugyan csökkent az államilag támogatott helyek száma, de találunk olyan képzési területeket - műszaki, informatikai szakok - ahová kiemelkedően jó eséllyel lehet bekerülni az államilag finanszírozott helyekre. A GAMF Karon 410 állami és 460 részösztöndíjas hely várja a fiatalokat. - Ezeket a helyeket mindenképpen feltöltjük, és ha a költségtérítéses helyekre is sokan jelentkeznek, az eddigi legnagyobb létszámmal indulhatunk szeptemberben - tudtuk meg Danyi Józseftől, aki azt is elmondta, költségcsökkentéssel ugyan számolnia kell a főiskolának, de mindez nem mehet az oktatás rovására.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hárman sérültek meg az 55-ös főúton történt balesetben

Összesen három embert kellett kórházba szállítani, miután frontális karambol történt péntek délelőtt… Tovább olvasom