Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

A legerősebb magyar: Mercedes CLA 45 AMG

Kecskemét - A Mercedes-Benz CLA kétszeres világrekorder. A kecskeméti kupé a legjobb légellenállású autó, emellett pedig a legnagyobb literteljesítményű motort kapta.
A Mercedes-Benz határozott, de merész lépésre szánta el magát, mikor megalkotta a legerősebb változatot legkisebb modelljéből: míg a konkurencia öt és hat hengerrel tör előre, a stuttgartiak mindössze néggyel beérik. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a turbós újdonság a többiek árnyékába lépne, sőt!


Ahogy az A 45, úgy a CLA 45 AMG is a nemrég debütált, a harmadik generációs A-osztály alapjaira épül. Az bizonyára senkit sem lep meg, hogy az Audi 340 és a BMW 320 lóereje ismeretében a csillagosok nem bízták a döntést a véletlenre és ennek eredményeképp 6000-es percenkénti fordulatszámon ébredő 360 lóerős csúcsteljesítménnyel büszkélkedhet majd a kecskeméti gyártású elegáns kupé is. Az erőátvitelben ezúttal is hétsebességes, duplakuplungos automataváltóval és összkerékhajtással van dolgunk; utóbbi legfeljebb az erő felét képes hátrafelé közvetíteni.

Viszont kétségkívül becsülendő a tény, hogy a Mercedes-Benz sportrészlege mindössze két literből és négy hengerből hozta ki a 360 lóerőt, ami szériagyártásban, az Euro 6-os normák betartása mellett gyakorlatilag elképzelhetetlenül magas, 180 (!) lóerős literteljesítményt jelent. A turbófeltöltő természetesen ezúttal is nélkülözhetetlen volt az említett teljesítménysűrűséghez, amihez egyébként már 2250-es fordulattól egészen 5000-ig 450 Nm-es nyomatékcsúcs társul.


A kisebb erőforrást jobb súlyelosztással és a takarékos üzemmel indokolják a gyártó szakemberei: a világ legjobb légellenállási együtthatójával büszkélkedő kupé átlagfogyasztása 6,7 literre várható, ami a teljesítmény, az összkerékhajtás és a tömeg tekintetében meglehetősen figyelemreméltó adat. A menetdinamikai adatok önmagukért beszélnek: bár a gyártó a hivatalos New York-i Autószalonon esedékes premierig titkolózik, számításaink szerint 4,7 másodperces 0-100 km/h-s sprintidő, s az elektronika által határolt 250 km/h-s végsebesség szerepel majd a katalógusban. Felárért, a 'Driver's Package' megrendelésével 280 km/h-ra emelkedhet a limit. A négyhengeres szerényebb muzsikáját gombnyomásra morcosabb hangszínre váltó kipufogóval fokozták a mérnökök.


Emellett az CLA teljesen új első futóművet és kormányművet, valamint aktív differenciált kapott, míg a könyörtelen lassításról a szériában 18 (235/40), felárért pedig 19 colos (235/35) kerékgarnitúra mögé bújtatott, elöl-hátul belső hűtésű, lyuggatott tárcsákkal operáló fékrendszer gondoskodik. Természetesen a futómű hangolása kötelezően feszesebb – főleg a hátsó futómű felől számíthatunk majd nagyobb ütésekre. A módosított geometria, így a szélesebb nyomtáv mellett az elektronikai segédek sem maradtak érintetlenül, az automataváltóhoz pedig rajtprogram is jár.

A méregzsák árairól még nincs információ, de az bizonyos, hogy az eddig csúcsmodellként 11 millióért kapható CLA 250-nél jóval drágább lesz; a konkurensekből kiindulva 13,5-14 millió forintos árcédulára számíthatunk.


A legizmosabb CLA bemutatkozásával a magyar autógyártás is újabb mérföldkőhöz érkezett. Bár Győrben készülnek erősebb motorok is, a 340 lóerős Audi TT-RS-t lekörözve (az egykori, szintén 360 lóerős TT-RS plus mellett) immár a csillagos márka birtokolja a legnagyobb teljesítményű Magyarországon készült autó címét.

Olvasóink írták

  • 1. lukrecia 2013. március 21. 15:56
    „Ez egy fenevad valooban”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A legjobb gyermek és ifjúsági animációs film

Kecskeméti animációt díjaztak Teheránban. Tovább olvasom