Délmagyar logó

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 13°C | 25°C Még több cikk.

A Mercedesnek köszönhetően csökken a munkanélküliség

Érezhetően csökkent a munkanélküliség Kecskeméten és környékén a Mercedes-beruházás kezdete óta - közölte a város polgármestere a 180 percben.
Zombor Gábor a Kossuth rádió reggeli műsorában elmondta: az év végére eléri a háromezer főt a közvetlenül a gyárban foglalkoztatottak száma, és az a cél, hogy nőjön a magyar beszállítók aránya is, jelenleg ugyanis még a külföldiek vannak többségben.

Egy kedden hatályba lépett kormányhatározat kiemelt járműipari központtá nyilvánította Kecskemét térségét, ez azt jelenti, hogy az érintett minisztereknek prioritásként kell kezelniük a város és környéke fejlesztési kéréseit. Ezzel kapcsolatban Zombor Gábor elmondta: már felmérték, mire van szükség ahhoz, hogy tovább erősödjön a beszállítói tevékenység, illetve a város versenyképessége az esetleges újabb beruházások szemszögéből.

Több mint negyven olyan pályázati dokumentáció készítettek már elő, amelyek a szakképzés és a felsőoktatás területén, illetve infrastruktúra-fejlesztésekben valósulhatnak meg – tette hozzá Zombor Gábor.

Olvasóink írták

  • 4. Mtoncsi 2012. augusztus 30. 21:29
    „Nem a Grál-lovagokból lesznek kisfőnökök. De láttam én már ilyen főnököt, aki hatalmat kapott, pénzt, kocsit a feneke alá, erre gyorsan kidobta a feleségét, gyerekét. Aztán szépen érte egy baleset, és nem volt se állása, se felesége, se gyereke. Amúgy ha egy soron következő nagyfőnöknek nem jön be a pasas, könnyen végezheti a szalagon vagy az utcán, és akkor az esetleges "munkakapcsolata" is a "nem kellesz" szöveggel vigasztalja majd... :-). Kecskemétiként én azt javaslom a polgármester úrnak, hogy ne feledje, a városban máshol is dolgoznak emberek, akik ugyanúgy megérdemelnék az odafigyelést a tömegközlekedés, közbiztonság és az élet egyéb más területein...”
  • 3. daffy 2012. augusztus 29. 22:58
    „.....Na meg az egyben maradt családok száma,mert az egyik kisfőnök leótotta a családját:már nem kelletek nekem,irány haza.A csaj se köpni,se nyelni nem tudott,de ami a legszomorúbb az egészben a kisgyerek fogja meginni a levét.Jó,hogy nem úgy vetett véget a kapcsolatának,mint mostanában,néhány elmebeteg.”
  • 2. zördög 2012. augusztus 29. 20:16
    „Amíg Botka a polgármester Szegeden és orbán a miniszterelnök, addig még a Tisza is elviheti a várost.”
  • 1. Bendegúz007 2012. augusztus 29. 13:08
    „A kormánynak így kellene hozzá állni a Szegedi lézerközpont ügyében is.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyíregyházára utazik a KTE a Magyar Kupában

A Magyar Labdarúgó-szövetség elkészítette a Magyar Kupa 2. fordulójának sorsolását. A KTE ellenfele… Tovább olvasom