Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 06. 19. szerda - Gyárfás

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Kecskemét hírei > A nyártól két műszakban dolgoznak a Mercedes gyárban

A nyártól két műszakban dolgoznak a Mercedes gyárban

A támogatásra a kialakult bizalom alapján a jövőben is tudunk támaszkodni céljaink megvalósítása érdekében - hangsúlyozta Frank Klein, aki 2010. február 1-je óta a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Delmagyar.hu - 2012.05.18. 05:57
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
Véleménye szerint, a kapott támogatásoknak nagy részük volt abban, hogy a gyár a tervezett időre el tudott készülni, a kor legmodernebb technikai színvonalán. Frank Klein a rövid távú tervekről elmondta, hogy ebben az évben 40 ezer Mercedes B-osztályú személygépkocsi hagyja el a kecskeméti gyár szalagját, viszont 2013-ban el fogják érni a "felfutási görbe gerincét", ez azt jelenti, hogy 100 ezer darab személygépkocsi készül el.

Jelenleg reggel 6 órakor kezdődik a műszak, és 15 óra előtt ér véget, a tervek szerint a nyáron induló második műszak 16 óra 50 perckor fog kezdődni, és 8 órán keresztül folyik abban is az összeszerelés - adott tájékoztatást a gyár igazgatója.

A megrendelésekkel kapcsolatos kérdésre válaszolva Frank Klein kiemelte: az új  B-osztály nagyon kedvező fogadtatásra talált a piacon, egyöntetű vélemény, hogy szép a formája, a minősége pedig a Mercedestől elvárt magas követelményeket teljesíti. - Meggyőződésem, hogy a piac minőségi és mennyiségi igényei is ki tudjuk elégíteni - fűzte hozzá.

Adataik szerint egyelőre nem túl nagy részarányt képvisel a Mercedes B-osztály értékesítési volumenében a magyar piac, de úgy ítélik meg, hogy növelni tudják majd a magyarországi értékesítést.
Reményeim szerint a magyar büszkeség részévé fog válni a Kecskeméten készülő Mercedes - fogalmazott.
A Mercedes beszállítóiról elmondta: jelenleg 18 olyan vállalat szállít a Mercedes B-osztályhoz alkatrészeket, akiknek magyarországi székhelyük van, de növelni szeretnénk azoknak a beszállítóknak a számát, akik itteni székhellyel rendelkeznek. Hozzátette: megismerve a magyar vállalkozókat, bízik abban, hogy egyre több magyar cég tudja kvalifikálni magát ahhoz, hogy beszállíthasson, tehát meg tudja ütni azt a mércét, amely alapján a Mercedes-Benz követelményeinek meg tud felelni.
Az autóalkatrész-beszállítók köre ugyanakkor globális marad, tehát a cégcsoport világszinten is azonos beszállítói körrel fog működni a jövőben is - szögezte le.

Frank Klein szerint a magas színvonalon felépített gyár elismerése az, hogy a jövő év elején megkezdik a CLA jelzésű kupék gyártását Kecskeméten.
Ennek az lesz a különlegessége, hogy kizárólag Kecskeméten fog készülni, tehát a világ minden részét innen fogjuk ellátni - mondta.

Az anyanyelve mellett angolul és franciául is beszélő Frank Klein élete eddig a Mercedeshez kötődik, hiszen a konszernnél kezdett el dolgozni 1991-ben, azóta végigjárta a különböző munkafázisokat. A fiatal mérnök 1996-tól az Egyesült Államokban a konszern portlandi gyárában is dolgozott pár évet. Az igazgató már családját is Kecskemétre hozta, harmadik gyermekük itt született.
Szerencsés körülménynek tartja, hogy a német és a magyar kultúra harmonizál egymással, ezt bizonyítja szerinte, hogy a magyar és a német munkavállalók nagy hatással vannak egymásra, kitűnően együtt tudnak dolgozni. Egyedülálló lehetőségnek véli, hogy olyan közös munkakultúra alakul ki, amely megalapozza a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának a sikerét.

A stuttgarti székhelyű Mercedes-Benz 2008. június 18-án jelentette be, hogy Magyarországon fogja gyártani új generációs Mercedes A és B modelljeit, és mintegy 800 millió eurós beruházással megvalósuló, 2.500 főt foglalkoztató üzemét Kecskeméten építi fel. Magyarország történetének egyik legnagyobb zöldmezős beruházása a közvetlen foglalkoztatottakon kívül a beszállítói körben további 10 ezer munkahelyet teremt.

A Daimler AG 2012. március 29-én indította be a termelést az új kecskeméti személyautógyárában. Így - kevesebb, mint négy évvel a helyszín kiválasztását követően - gördültek le az első Mercedes-Benz személyautók a magyarországi futószalagról.

A termelés megindításakor bejelentették, hogy az új üzemben gyártják majd 2013-tól a Mercedes-Benz új kompakt-autó generációjának egy további modelljét is, a négyajtós kupét. Az üzem fejlesztése során pedig a dolgozói létszámot a mostani 2500-ról több mint 3000-re növelik.
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Akciós szállás Kapri Vendégház Badacsony 4 900 Ft /fő/éj Akciós szállás Luxury Apartment Hotel Siófok ★★★★★ 6 000 Ft /fő/éj

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...