Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

A technika ördöge babrált ki a zöld szörnyeteg szőke lovasával

Kecskemét - Ezúttal a technika ördöge volt a kecskeméti Kawás lány, a 19 éves Kis Viktória legnagyobb ellenfele az országos bajnokságon. A tehetséges motorversenyző egy első helyet így is begyűjtött a Pannónia Ringen rendezett futamon.
A magyar motoros gyorsasági bajnokság harmadik fordulóját az elmúlt hétvégén az Ostffyasszonyfa mellett fekvő Pannónia Ringen rendezték meg. A nevezők száma az eddigi versenyekhez képest szegényes volt. Ennek oka többek közt a távolság, valamint az időjárás volt, ami nem igazán fogadta kegyeibe a versenyzőket.

- Szombat estére leszakadt az ég, így vasárnap reggel egy gyors kupaktanács után megkezdődött a szabad edzés vizes pályán, csoportbontás nélkül – nyilatkozta a delmagyar.hu-nak Kis Viktória, a kecskemétiek 19 éves üdvöskéje. - Ám, hogy ne legyen ilyen egyszerű minden, több nehézséggel kellett szembenéznünk. Két hete, ugyanitt rendezték meg az Alpok Adria versenysorozat 4. fordulóját. A pénteki szabadedzésen sajnos tönkrement a motor váltója, így a nemzetközi versenyen való részvétel elmaradt. Szerencsére sikerült megoldani a problémát, ám felkészülés nélkül kellett nekivágnunk az országos bajnokságnak. Tele reményekkel, és elszántsággal érkeztünk a ringre, ahol ez volt a harmadik alkalom, hogy ott járunk. Sajnos már a pénteki napon kiderült, hogy valami nem stimmel a motorral. A váltó tökéletesen működött, ám pár kör után FI hibakód jelent meg a műszerfalon, és 11 000-es fordulatszámnál ledadogott a motor.


- Mikorra sikerült kideríteni a probléma forrását?
- Szombat délután jöttünk rá, hogy a speed sensorral, azaz a sebesség érzékelővel van a baj; megadta magát, ki kell cserélni. Aznap egy kölcsön motorral tudtam edzeni, ezúton is köszönöm Bezzegh "Tyű" Istvánnak a lehetőséget. "Természetesen" nem volt tartalék alkatrész, így hibás motorral kellett megoldani a vasárnapi napot.

- Hogyan telt a verseny?
- A verseny napjára, illetve reggelére nem száradt fel a pálya, sőt mi több, az eső is esett. Ez volt életem első esős-pályázása. Legnagyobb meglepetésünkre, aznap délelőtt nem jelzett hibát a gép, gyönyörűen leforogta magát, ahogyan azt kell. Boldog voltam, hiszen így semmi akadálya nem volt a versenyzésnek. Izgalmasnak találtam a vízen motorozást, igaz nem mentem, csak pár kört. Spórolnunk kellett gumival, de így is a 2. rajtkockát sikerült elcsípni. Mire kezdődött a verseny, elvonultak a felhők, így napsütésben, száraz pályára sorakozhattunk fel 7 további hölggyel. A rajtom rég sikerült ilyen rosszul, mégis sikerült elsőnek fordulni, hála a lóerőknek. A sorrend nem sokáig marad, hamar átvette a vezetést az évtizedekkel tapasztaltabb Kovács Niki. Nem estem kétségbe, igyekeztem tartani a tempót, ám még az első kör vége előtt Murphy barátunk tette a dolgát. Ismét megjelent a hiba, 13 000 helyett csak 11 000 es fordulatszámon tudtam motorozni, ezzel jelentős teljesítményt vesztve. Innentől kezdve már csak arra koncentráltam, hogy végigmenjek a versenyen, lehetőleg tartva a pozíciót. Hibás motorral ugyan, de másodikként intettek le a kockás zászlóval, ezzel megnyerve a Női 600+ kategóriát. Vegyes érzelmekkel jöttem le a pályáról, hiszen nagyon örültem, hogy felállhatok a dobogó legfelső fokára, mégis kicsit bosszantott, hogy edzés hiányában, valamint a nem megfelelően működő technika miatt nem tudtam 100%osan teljesíteni.

Viki a leszabályzott motorral is szerzett egy első helyet.
Viki a leszabályzott motorral is szerzett egy első helyet.

- Mi a helyzet most a motorral?
- Mára sikerült már kijavítani a hibát, így teljes gőzerővel bele is vágunk egy hosszas felkészülésbe, mivel a következő bajnoki futam csak szeptemberben lesz megrendezve. Köszönet a támogatásért az Ecover, és Ziaja termékcsaládnak, hiszen e nélkül, nem lehettünk volna ott a hétvégén, valamint nagyon hálás vagyok Takács Tibornak a segítségért, és a Családomnak támogatásért és kitartásért.

Olvasóink írták

  • 1. Yákov 2011. június 23. 15:27
    „Ez aztán a cím.:)
    Gratulálok Vikinek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kecskeméten is veszélybe kerülhet a melegrekord

Kecskemét térségére is elrendelték csütörtökre a hőségriadót, miután 26 fok lesz az átlaghőmérséklet. Hasznos tanácsok a hőség átvészelésére! Tovább olvasom