Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

A világ összes csapolt söre egy helyen

Kecskemét - Idén augusztus 8-a és 14-e között rendezik meg a kecskeméti sörfesztivált, mely évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend mind a vendégek, mind a vendéglátósok körében.
Augusztus 8-tól hét napon keresztül 70 fajta csapolt sörrel várja majd a kecskeméti sörfesztivál a vendégeket - tájékoztatta a delmagyar.hu-t Móra Róbert szervező. - Az idei évben immár ötödik alkalommal rendezik majd meg a sörfesztivált Kecskeméten, amelynek ezúttal is a főtér ad majd otthont. Az eddigi információk szerint idén 35-40 standon árulják majd a nemes nedűt, de természetesen azok sem száradnak ki, akik a borokat, vagy éppen a pálinkát kedvelik jobban, hiszen egy-egy standon ezek az italok is megtalálhatóak lesznek.

Évről-évre több a sör és a sörfogyasztó is a kecskeméti fesztiválon.
Évről-évre több a sör és a sörfogyasztó is a kecskeméti fesztiválon.

- Természetesen azonban a főszerep a söröké, és idén azt tervezzük, hogy a világ összes jegyzett csapolt sörét megkóstolhatják majd a kecskeméti sörfesztivál vendégei. Összesen 70 fajta csapolt sör lesz majd kapható, 3-, 4- illetve 5 deciliteres változatban. A sör mellé kapható lesz minden szükséges gasztronomiai termék is, így csülök, perec, pogácsa és pecsenye is kapható lesz a különféle standokon. Külön standja lesz a négy nagy magyar forgalmazónak, de például a belga és cseh söröknek is. Zeneileg is igyekeztünk a sörfogyasztáshoz hagyományos zenei stílusokból, a rock és a jazz előadóiból válogatni – mondta el a szervező honlapunknak.

Olvasóink írták

  • 12. corebonts 2011. augusztus 02. 13:50
    „Most ez lesz? Sehol nincs róla semmi.”
  • 11. Elendur 2011. július 27. 04:37
    „A világ, az, amit e cikk szerzője lát...”
  • 10. thebest 2011. július 27. 01:11
    „A cím teljesen félre érthető, de a fesztivál és a sör mindig jó! :)”
  • 9. bikanor 2011. július 26. 23:39
    „Hi!
    Csak Magyarországon van legalább ennyi fajta csapolt sör. Aki ki meri jelenteni, hogy a birkaméti extra fesztiválon lesz a világ 70 jegyzett csapolt söre az hazudik. Megint egy jó magyar reklámfogás.”
  • 8. sóska66 2011. július 26. 22:33
    „http://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%B6rfajt%C3%A1k

    Egy kis sörtan- nekem is.....”
  • 7. sóska66 2011. július 26. 22:29
    „Akkor ott a helyem.. :)”
  • 6. Carlo 2011. július 26. 19:19
    „A világ összes csapolt söre egy helyen

    na persze,<moderálva>”
  • 5. Stevvve 2011. július 26. 14:48
    „az én szemem is szúrja ez a cím

    na meg hogy a világon összesen 70 féle csapolt sört árulnának???????????????

    nagyon bulváralja-szintű cikk, egy 8 éves gyerek jobbat írna ennél............”
  • 4. dédi8 2011. július 26. 13:14
    „Túlzásbak tartom a kijelentést. Csak a Nagy Sörlexikon 500 féle sört tartalmaz a világ legjobb sörei közül. Ebben az ihatatlan magyar sörök még benne sincsenek. Nem hiszem, hogy túlzás azt állítani, hogy a világon jegyzett csapolt sörök száma eléri a több tízezret.
    Két butaság is van a cikkben:
    1. A világ összes jegyzett csapolt sörFÉLÉJE nem 70-féle, hanem jóval több.
    2. A világ összes jegyzett csapolt söre pedig nem férne be Kecskemét főterére. Szerintem csak Staropramenből több ezer hektolitert gyártanak évente. Mondjuk ebből a fajtából is van 3 féle. Nem hiszem, hogy Kecskemét főterére sok-sok tankerhajó érkezne a világ minden tájáról és hozná az összes csapolt sört, ami elérhető.”
  • 3. kis_vakond 2011. július 26. 10:05
    „azért elég bátor kijelentés, hogy a világ összes söre, felkészültek a fogyasztóvédelmi feljelentésekre, mint fogyasztók megtévesztése a marketingben?????”
  • 2. KamuNeni 2011. július 26. 09:03
    „Meg egy ok az ivasra. Legyen nevnap, szulinap, karacsony vagy a nyari szunet kezdete vagy vege vagy halal vagy szuletes. Keseruseg, szomorusag, vidamsag, orom. Depresszio, jo szerencse, balszerencse. Ivasra van penz is meg ok is.
    Borfesztival, sorfesztival, szuret, aratas.

    Nemcsoda hogy a nep olyan amilyen mikor az alkoholizmus van beallitva eletformanak.”
  • 1. SWIFTMAN 2011. július 26. 08:26
    „Huhú iszunk. Akkor ez a fesztivál legalább nem olyan gyenge mint a szegedi, ahol 3 féle sört mérnek aranyárban műanyagpohárba?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kolompár lánya vallomást tett a bíróságon

A hétfői tárgyalási napon Kolompár Orbán lányának tanúkihallgatására került sor a Kecskeméti Városi Bíróságon. Tovább olvasom