Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Agyonverte szomszédja kutyáját - fotó

Kiskunhalas – Önvédelemből agyonverte szomszédja németjuhász kutyáját egy kiskunhalasi férfi.
A kutyát agyonverő Fenyvesi Zsolt két éve költözött a Széchenyi utca egyik családi házába. Eleinte jó volt a kapcsolatuk a szomszédjukkal, aki németjuhász kutyákat tenyészt. Később viszont megromlott a viszonyuk, mert a kutyák rendszeresen átjöttek az udvarukra, sokszor pedig az utcáról kellett összeszedni a szájkosár nélkül szaladgáló ebeket.

Néhány hete, amikor a családfő Baján volt dolgozni, a németjuhászok betörtek telkükre, és széttépték a család francia bulldogját. A rendőröket is ki kellett hívni, akik elsőre szintén a házba menekültek a felbőszült kutyák, elől, de végül sikerült mindkét kutyát visszakergetniük a saját helyükre. Fenyvesi a rendőrségen feljelentette szomszédját rongálás és állatkínzás gyanúja miatt, de az ügyet gyorsan lezárták.

A Széchenyi utcai kutyaháború második áldozata. Fotó: halasmedia.hu
A Széchenyi utcai kutyaháború második áldozata. Fotó: halasmedia.hu

A németjuhászok most ismét átugrottak a kerítésen, Fenyvesi Zsolt ekkor ütötte agyon az egyik kutyát, amely szerinte lányát és párját fenyegette. A szomszéd Kiss Sándor viszont nem érti Fenyvesiek vádjait. Elismeri ugyan, hogy a kutyák korábban is többször átmentek hozzájuk, de a kerítést elmondása szerint azóta kijavította, és a kennel is megfelel az előírásoknak. Kiss évtizedek óta tenyészt németjuhászokat, nem érti, hogy támadhatták meg a szomszédot, szerinte az hergelhette őket. Elmondása szerint unokái is szoktak velük játszani, és soha senkit nem támadtak meg.

Fenyvesi Zsoltot ez nem nyugtatja meg, félti állapotos élettársát, és három éves kislányukat. Éppen ezért a halasi ügyészséghez írt panaszos levelet, amelyben az eddigieknél hathatósabb intézkedést kér a szomszédjával szemben, akitől azt várja, hogy betartsa a biztonságos kutyatartás szabályait. Mert bár valóban megfelelő a kutyák kennelje, de nem abban, hanem az udvaron, szabadon tartja a szomszéd a kutyáit. Az ebek szerinte az utcára is akadálytalanul kijuthatnak, mint ahogy volt is erre számtalan példa.

Olvasóink írták

  • 8. szilléri 2010. november 26. 15:07
    „Én a szomszédot vertem volna agyon, már ha van neki !

    Potenciális gyilkos a kutya kenel !”
  • 7. achilleus 2010. november 24. 15:14
    „Ja, bocs, most látom, hogy a kutyatulajdonos már javítgatta a kerítést. Akkor nyilván az ő feladata lett volna arról gondoskodni, hogy a kutyák ne menjenek át. Bár nagyon sajnálom az elpusztult állatot, de mivel más portáján garázdálkodott (és nem is először), így érthető, hogy védekeztek ellene, aminek ez lett a vége.”
  • 6. achilleus 2010. november 24. 15:10
    „Mivel a kutyák át tudtak menni, csak az a kérdés, hogy a kerítést (ha az egyébként elég magas), kinek kellett volna rendben tartani? Ez ugyanis nem derül ki a cikkből. (A kutyák az utcára esetleg " kerülővel" is ki tudtak menni. Ez sem derül ki a cikkből.)”
  • 5. FEFE 2010. november 24. 13:53
    „A kutyának meg a gazdinak jogai vannak....ez ugyan olyan mint a külföldi gyorshajók. Ez egy ilyen ország.”
  • 4. VonaGabor 2010. november 24. 12:53
    „,,nem érti, hogy támadhatták meg a szomszédot, szerinte az hergelhette őket."
    Hogy hergelte te ....... a saját kertjében??? Sajnálom a kutyát, remélem a gazdája is hasonló sorsra jut!
    Ha kell, szerzek néhány igazi házőrzőt, élve falják fel az ilyen kutyákat és az embert sem bántják.”
  • 3. Mathiasking 2010. november 24. 12:42
    „én lemérgeztem volna már korábban a kutyákat! Az én telkemen ettek a méregből? És? Minek jöttek át? Ezt csinálnám. Senki nem büntethetne meg érte, még a törvény sem. Patkány mérget evett a kutya, minek üti bele az orrát olyanba, ami nem az Ő területén van.Így járt!”
  • 2. Mathiasking 2010. november 24. 12:38
    „Nem az állat a hibás, hanem a gazdája. A kutya megkapta a büntetését, most a gazdáján a sor. Börtönbe vele!”
  • 1. deszkás 2010. november 24. 09:04
    „Kiss úr bizonyára analfusz hogy ilyet nem ért és kutyatartó! Mint a szomszédom aki Németbe lakik és nem érti miért zavar engem hogy a 4(!) kutya akik éjjel nappal csaholnak és tépik egymást. Jogom van tartani-mondja ő.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy régi-új arc Szivics csapatában

Visszarendelte szigetszentmiklósi kölcsönjátékából a csapat jobb oldali védőjét, Koszó Balázst a… Tovább olvasom