Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Amputált lábú rokkant késelte meg jó barátját

Géderlak - Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy 55 éves, kerekesszékhez kötött 55 éves géderlaki férfi ellen - értesült a delmagyar.hu.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség napokban elkészült vádirata szerint az 55 éves vádlott, R. Vince tavaly fogata be házába gyerekkori jó barátját, P. Pétert, az ügy későbbi sértettjét. P. Péter külön szobát kapott, ennek fejében pedig besegített a házimunkákba, illetve a számlák egy részét is fizette. A két férfi viszonylagos békében élt egymás mellett, időnként azonban kialakult közöttük szóváltás, főként akkor, ha nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak. R. Vincének már csak azért is jól jött a másik férfi segítsége, mert bal lábát térd alatt amputálni kellett korábban, így kerekesszékhez volt kötve.

2011. május elsején - miközben R. Vince az ebédet készítette elő - P. Péter bement a Géderlak központjában lévő kocsmába, ahol megivott 2 deciliter bort, majd hazament. Miután azonban otthonukban összeveszett szállásadójával, visszament a kocsmába, ahol tovább italozott. Eközben a vádlott otthoni krumplicsírázás közben megivott egy feles konyakot, illetve ő is beszürcsölt 6-8 deci bort. Miközben a folyosón dolgozgatott, hazatért az ittas P. Péter is, aki miközben el akart haladni a házigazda mellett, a szűk folyosón hasával meglökte a vádlott kerekesszékét. Ennek-, illetve a korábbi szóváltás miatt érzett haragjának következtében R. Vince előkapta a kerekesszék ülőpárnája alatt tárolt, 11 centiméteres pengehosszúságú bicskáját, és azzal hasba szúrta a sértettet. Ezt követően azonban szólt s szomszédoknak, akik értesítették a mentősöket. A megszúrt férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat az 55 éves rokkant ellen. A főügyészség a vádiratban felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte a vádlottra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Melyik területről származik a banán?

Ne dőljön be a régi, egyenruhás viccnek! A banán nem Banáról származik... Tovább olvasom