Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Átadták Kecskeméten a Csalánosi út új szakaszát

Kecskemét - Szerda délben átadták az Auchan melletti lehajtónál megépült Csalánosi út új szakaszát, amit az autósok egy hónap múlva vehetnek majd birtokba.
A műszaki átadással lezárult a nyugati körút szakaszának építése, megoldva ezzel a Petőfivárosban élő kecskemétiek régi problémáját. Az ünnepi alkalomból dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere és Kósa József, a Petőfivárosi Részönkormányzat elnöke mondott köszöntőt, majd együtt fogyasztották el a hatalmas ünnepi tortát a 300 ünnepi vendéggel.

- Kecskeméten 40 ezer autót tartunk számon, a motorizáció az utóbbi tíz esztendőben robbanásszerűen fejlődött. Városunk útjai már nem bírják ezt a terhelést, elkerülhetetlenné vált az egyre bővülő, gyarapodó város közlekedésének átalakítása, úthálózatának fejlesztése a XXI. század kívánalmainak megfelelően. – mondta dr. Zombor Gábor. - Hosszú, az elmúlt évek kormányzati hivatalaival való küzdelem után, végre - három részletben bár – de megvalósulhatott a Csalánosi út, melynek folytatását tervezzük mindkét irányba: a Homokbánya és az Arborétum felé is.

- Közel húsz évet vártak erre az útra, aminek most az ünnepélyes átadása zajlik. Ezzel az elkerülő úttal a városrész lakói lényegesen könnyebben és gyorsabban juthatnak el a városba, vagy bevásárolni az Izsáki úti és a Dunaföldvári úti üzletekbe. – mondta el avató beszédében Kósa József. - Noha ez a fejlesztés ebben a városrészben történt, és az itt élők szorgalmazták szinte már két évtizede, mondani sem kell, hogy ez az elkerülő a város egészét is szolgálja. Mint például a Széchenyi városból vagy Hetényegyházáról is a korábbinál jóval könnyebben lehet kijutni a Dunaföldvári útra, vagy az M5-ös autópályára.

- Egy hónapon belül véglegesen elkészülnek a kapcsolódó beruházások. A teljes szakaszon közvilágítás létesül; a négy forgalmi csomópontban gyalogátkelőhelyek készülnek járdakapcsolatok kiépítésével, elkészülnek az útcsatlakozások, a csapadékvizet összegyűjtő árkok, ahol szükséges, ott zajárnyékoló fal épül, és burkolatot kap a szerviz út is. Ezután nyílik meg a forgalom előtt véglegesen az útszakasz – tette hozzá a képviselő.

A Csalánosi út hossza a Sutusfalui körforgalom és az Auchan turbó körforgalom között 2150 méter. Ebből most 1750 méter épült meg, a korábbi szakasz már az elmúlt években megépült. A körút mentén, ahol arra szükség volt, szervízutak épültek és összesen 559 méter zajárnyékoló fal létesült. Az út kétszer egy sávos, négy helyen – az Egyetértés, a Szüret és a Zápor utcánál valamint a Kullai köznél - forgalmi csomópont épül, gyalogátkelőhelyek kijelölésével és járdakapcsolatok kiépítésével. Ezen kívül a teljes szakaszon közvilágítás létesül.

Mivel a körút lakott területen belül halad, ezért a megengedett sebesség óránként 50 kilométer. A körút 1400 méteres szakaszának összköltsége 460 millió forint volt. Ebből az elnyert pályázati támogatás 277 millió forint, az önkormányzati önerő pedig meghaladja a 183 millió forintot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bostonban egy meccsért jár majd az itthoni éves fizetés

Októbertől az Egyesült Államokban folytatja pályafutását Szellő Imre. A tavaly is Kecskemét legjobb férfi sportolójának választott bokszoló kinn egy mérkőzésen keres majd annyit, mint itthon egy év alatt. Tovább olvasom