Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Átverték a népszerű szappanoperába vágyó színészjelölteket

Kecskemét - A napokban Kecskeméten tartottak nagyszabású szereplőválogatást az RTL Klub napi sorozatába, a jelentkezőktől pénzt is szedtek, csakhogy - mint utóbb kiderült - szélhámosság volt.
Mint arról korábban a delmagyar.hu is beszámolt, visszaélt a Barátok közt című sorozat nevével az a férfi, aki múlt hét szombaton válogatást tartott Szegeden – állítása szerint többek közt a produkcióba is. A tévés produkció készítői azt mondják, nincs szerződésük az ügynökséggel, így nem is kérhettek onnan statisztákat.

- Budapesti stúdió sürgősen keres statisztákat a Barátok közt című szappanoperába - olvashatták a jelentkezők a felhívást a Petőfi Népe című újságban, de mint kiderült, csupán egy önkéntes castingdirector gondolta úgy, hogy egy ilyen hirdetéssel csal ki pénzt az emberekből. A Barátok közt csapata valóban castingot hirdetett az elmúlt hét végén, de a kecskeméti Aranyhomok szállóban nem ők válogattak. Erről nem tudván, legalább 20-30 ember vett részt az álcastingon, ahol fejenként 3000 forintot fizettek Szalai Istvánnak, aki azzal hitegette őket, hogy esélyük lesz statisztaként szerepelni a sorozatban - írja a BLIKK.

- Valóban bérelt az úr egy termet a szállodánkban, ahova vasárnap legalább
Nem érzi úgy, hogy bárkit is átvert volna

A delmagyar.hu megkereste Szalai Istvánt is, aki továbbra is azt állítja: senkit nem vert át. – Korábban már vittem embereket a Barátok közt-be, úgy gondoltam, erre máskor is lesz lehetőségem, ezért szerepelt a hirdetésemben a sorozat – magyarázta a válogatást végző ügynökség vezetője. Hozzátette: már megjelent a helyi lapokban a felhívás, amikor beszélt Tombor Zsuzsával, így azon már nem tudott változtatni. – Az előzetesen érdeklődőket, valamint a helyszínre érkezőket azonban azonnal tájékoztattam, hogy a szappanoperába nem keresek senkit. A regisztrációs díj pedig igazából nem is az volt, hiszen gyakorlatilag a könyvemet vásárolták meg, mely segítséget nyújt mindenkinek, hogy el tudja kezdeni karrierjét a médiában. 
harmincan érkeztek. Természetesen nem tudhatjuk, hogy ő milyen céllal fogadta az embereket, de legalább két óra hosszán keresztül itt voltak - tudtuk meg a szállodától, ami azt jelenti, hogy az álcastingos közel százezer forintot csalt ki így az emberekből.

Szalai István évekkel ezelőtt valóban kapcsolatban állt a sorozattal, a Barátok közt csapata ugyanis együtt dolgozott azzal az ügynökséggel, ahol ő alkalmazott volt, Szalait azonban elküldték a cégtől, ami azóta meg is szűnt. Úgy tűnik azonban, hogy ezt ő nem hajlandó tudomásul venni.

- Arra alapoztam, hogy korábban működött a közös munka, azt hittem, ezúttal is menni fog. Valóban 3000 forintot kértem regisztrációs díjként, de cserébe adtam egy könyvet is a jelentkezőknek, amelyben benne van, hogyan kerülhetnek be a média világába - magyarázkodott Szalai, akinek az eszébe sem jutott, hogy tettének jogi következményei is lehetnek.

Bizonyos fokig megértem, hogy az ország legnépszerűbb sorozatával próbál klienseket fogni magának, de ez nagyon szomorú. Egyrészről, mert mi nem engedélyeztük, másrészről pedig, mert átveri az embereket. Ennek lesznek következményei, a jogászunk kapcsolatba lép majd az illetővel. A nézőket viszont arra kérem, hogy mindig a honlapunkról tájékozódjanak -– nyilatkozta a Blikknek Kalamár Tamás, a sorozat producere.

Olvasóink írták

  • 1. varadipal 2011. szeptember 16. 10:15
    „BTK 318§: Csalás.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Éjszakai verekedés Kalocsán

Garázdaság miatt őrizetbe vett a rendőrség egy 18- és egy 21 éves kalocsai fiatalt. A gyanúsítottak egy 26 éves férfit vertek meg az éjjel.
Tovább olvasom