Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

Az autókereskedés alkalmazottai verték át a vásárlót

A három kiskőrösi férfit csalással és közokirat-hamisítással vádolják.
Egy 39 éves biatorbágyi nő egy, az interneten eladásra kínált autó miatt 2012. november elején felvette a kapcsolatot L. Jánossal, aki egy kiskőrösi autókereskedés képviseletében járt el. A nő a hirdetésben szereplő személygépkocsi megvásárlása mellett döntött. A foglaló kifizetéséről szóló iraton kívül aláírt egy akkor még kitöltetlen adásvételi szerződést is. Az értékesítés időpontjában a jármű kilométer-számlálója 128.300 kilométert jelzett.

Mivel a vásárlást követően a kitöltött adásvételi szerződést nem adták át a sértett részére, ezért ő annak utólagos megküldésére hívta fel az autókereskedést. A nő aláírását is tartalmazó kézbesített okiraton egy felszámolás alatt álló szerb cég szerepelt eladóként, valótlanul. Kiderült az is, hogy a megvásárolt gépkocsi utoljára 2011 márciusában volt szervizben, akkor 232.000 kilométer futásteljesítménnyel rendelkezett az autó.

A gyanú szerint D. János és L. János az értékesítéskor a vevőt a jármű által ténylegesen megtett kilométerről szándékosan nem tájékoztatták, az adásvétellel összefüggésben készült hamis iratokat N. Gábor állította elő.

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt L. János 44 éves és D. János 57 éves kiskőrösi lakosok ellen és magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt N. Gábor 34 éves kiskőrösi lakos ellen.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közösen indít képzést a Kecskeméti Főiskola és az MNB

A két intézmény duális rendszerű képzést indít a gépészmérnöki alapszak gazdasági gépészmérnök szakirányán. Tovább olvasom