Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Az építkezés évei jönnek a kecskeméti baloldalnál

Kecskemét – Keddi sajtótájékoztatóján ismertette a közeljövő terveit az MSZP kecskeméti szervezete. Király József elnök a párt legfontosabb feladatának a megtisztulást tartja, és nem állnak sem Szili Katalin, sem pedig Gyurcsány Ferenc oldalára.
Kedd délelőtt sajtótájékoztató keretében értékelte az önkormányzati választásokat az MSZP kecskeméti szervezete, majd ismertették az elkövetkező időszakra kitűzött feladataikat. Király József, a párt helyi elnöke az október 3-i kecskeméti választási eredményekről elmondta, hogy azok közel sem olyan csúfosak, mint a tavasziak, sőt, néhány százalékot sikerült is erősödniük az elmúlt hónapokban. Elmondta, hogy a nyári újjászerveződést követően nagyon kevés idejük volt, hiszen azonnal kezdődött a kampány, ami teljes mértékben lekötötte energiájukat. Most viszont megkezdődik az építkezés, melynek fő célja, hogy megmutassák az embereknek, lehet rájuk számítani. Éppen ezért sokkal intenzívebben részt vesznek a jövőben a helyi közéletben.

A kecskeméti szocialisták teljes megtisztulást szeretnének a pártban - KÉPGALÉRIA

A csütörtöki alakuló közgyűléssel kapcsolatban elmondta, feleslegesnek tartják négy alpolgármester kinevezését, hiszen két ember is tökéletesen el tudná látni a feladatot, miután a városházán már ott dolgoznak a megfelelő szakemberek. Elmondta, hogy kritikusabb, de problémamegoldó ellenzéki szerepre törekednek majd, külsős szakembereket is bevonva a frakció munkájába. A négyfős szocialista frakció vezetője Király József, helyettese pedig Brúszel László lesz. Király József hangot adott annak a kérésének is, hogy legalább a 20%-os eredményüknek megfelelő felületet kaphassanak a helyi médiákban, mert ez az elmúlt években nem valósult meg véleménye szerint. Végezetül megemlítette, hogy bár természetesen figyelemmel követik a párt országos vezetésében történt folyamatokat, ők elsősorban a helyi ügyekkel foglalkoznak, és nem állnak sem Szili Katalin, sem Gyurcsány Ferenc, sem pedig harmadik személy pártjára. A lényeg, hogy a pártban egy megtisztulási folyamat menjen végbe, mert csak így sikerülhet visszanyerni az emberek bizalmát.

Ahogy történt az már a választási kampányban is, a jövőben nagyobb szerepet kapnak a pártban a fiatalok. A Societas vezetője, Lossó Aida elmondta, hogy a jövőben kiállítások, sportrendezvények, könyvklubok és közgyűlési tájékoztatók szervezésével is igyekeznek majd bevonni a fiatalokat.

Olvasóink írták

  • 1. Tekila 2010. október 14. 11:56
    „Csinálhatnak itt már bármit. Az MSZP a leghiteltelenebb párttá vált Magyarországon!!

    Az összes értelmes fiatal és értelmesebb felnőtt ember elhagyta már a pártot. Akik maradtak mind mondva csinált vezetői posztban vannak. Vicc az egész. Majd jönnek az új tagok a Free-Line Kft-ből aztán be lesz töltve az űr.
    Külsős szakemberek? Mint az a kövér disznó balszélen, aki azt hazudta, hogy több felsőfokú végzettsége van. Milyen érdekes, hogy nem részletezett egyet sem. Neki már megvan a "jólét". Jóléti szolgálat. Nekik már jó!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Méhkaptárakat loptak

Kilenc darab méhkaptárat loptak egy Baja melletti elkerített területről keddre virradóra. Tovább olvasom