Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Az év meccsére készülnek a KTE-nél

A KTE szakmai igazgatója szerint nem csak az Európa Liga, de az utolsó két meccs kijavítása is tét lesz szombaton.
Szombat este a Siófok otthonában lép pályára utolsó szezonbeli bajnoki mérkőzésén a KTE labdarúgóegyüttese. A KTE-nek mindenképp győznie kell, ha el szeretné érni az Európa Liga szereplésre jogosító 4. helyet, de ehhez még a Honvédnak is botlania kell Pécsett. „Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom az utolsó két bajnokink nem úgy sikerült ahogy mi szerettük volna. Az Újpest ellen rengeteg helyzetünk volt, az elején el is dönthettük volna akár a meccset, de semmi sem jött össze. A célkitűzéseink ennek ellenére nem változtak, egy mérkőzés maradt hátra, ezt mindenképpen meg szeretnénk nyerni, ez a célja mindenkinek a klubnál. Ez lesz a szezon legfontosabb meccse, ezt nyugodtan kijelenthetem, kis túlzással a mi BL döntőnk. Nagy lehetőség előtt állunk most is, még ha nem is egyedül rajtunk múlik már az Európa Liga szereplése elérése. Mindentől függetlenül a saját feladatunkat meg kell oldani, magyarán nyerni kell!” - mondta Török László a Kecskeméti TE vezetőedzője.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dupla bukta: fegyvert találtak az adóellenőrök

Egy pisztolyt és több tucat lőszert találtak az adóellenőrök egy budapesti férfi fülöpjakabi… Tovább olvasom